Vádat emelt az ügyészség Lovasi András ellen. A zenész tavaly márciusban a piros lámpa ellenére hajtott be egy kereszteződésbe a 7. kerületben. A balesetben két rendőr megsérült.

A Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag frontembere tavaly márciusban okozott balesetet, amikor a terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésébe, ahol összeütközött egy rendőrautóval, amelynek egy harmadik autó is nekicsapódott. A járőrkocsiban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, valamint több foga is kitört. Lovasi elismerte a felelősségét a balesetben, az ügyészség pedig egy év után emelt vádat. A Budapestkörnyeke.hu ebben a cikkében számolt be részletesen a balesetről.

„A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádiratot nyújtott be közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. A vádirat szerint a vádlott a több másodperce piros jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe és okozott balesetet, amelyben két személy zúzódást és csonttörést szenvedett. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság -tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzésben – szabjon ki pénzbüntetést és határozott időre tiltsa el a vádlottat a közúti járművezetéstől” – írta Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A Blikk úgy tudja, Lovasi András egyébként is szerette volna elkerülni, hogy bíróság elé kelljen állnia, korábban megkísérelt peren kívül megegyezni a baleset sérültjeivel, ám erre végül nem kapott lehetőséget.

 „Az, hogy az ügyészség ezt az indítványt elutasította, arra enged következtetni, hogy büntetést szeretne kiszabni és az egyszerű jóvátétel, amelyet a vétkességét beismerő fél a sértett kárpótlásaként kínál, nem elegendő kompenzáció” –mondta a Blikknek, dr. Szilágyi Roland ügyvéd.

A zenész áll a bírói döntés elé.

„Nem változott az álláspontom ahhoz képest, ami egy éve, a baleset után is volt. A felelősségemet elismerem. Várom az ügyben az ítéletet, és bármi is lesz az, elfogadom” – mondta Lovasi András.  

Nem ez volt az első balesete

A 2014-ben megjelent önéletrajzi könyvében ő maga mesélt korábbi balesetéről, ami kis híján tragédiával végződött. A zenész bevallotta: egy koncert után ittasan ült a volán mögé, úgy próbált meg hazamenni Pécsről Orfűre. És bár kért maga elé egy felvezető autót, a falutáblát meglátva annyira felbátorodott, hogy lehagyta segítőkész barátját. Az sem zavarta, hogy nem ég a bal első lámpája. Azt nem lehet tudni, mennyivel hajtott a latyakos, csúszós úton, de néhány sarokra a házától elütött egy nőt. Egészen pontosan egy helyi rendőr lányát.

„Úgy éreztem, sikeresen hazaértünk, most már szabadon szárnyalhatok, nincs szükség a safety car segítségére, s vesztemre lehagytam… Pár sarokra a házunktól sikerült elütnöm az orfűi rendőr lányát. Szegénykém az út közepén battyogott haza a sötétben. Mivel a bal első lámpám ugye nem égett, későn láttam meg, és bár félrerántottam a kormányt, a visszapillantó tükörrel elsodortam”– írta könyvében a zenész.

Kiemelt kép: Lovasi András – Forrás: BudaPestkörnyke.hu montázs