Állatszeretetből tartott 14 kutyát egy nő a Zala megyei Letenyén egy családi házban, de mint kiderült, ehhez nem voltak meg a feltételek. Nem volt pénze arra sem, hogy etesse a kutyákat. Miután látta, hogy nagy a baj, az állatvédők segítségét kérte.

Már a nagykanizsai állatmenhelyen vannak azok a kutyák, amelyek ellátatlanul, éhesen, bolhásan várták, hogy sorsuk jobbra forduljon. A gazdájuk két éve érkezett Romániából, magát állatbarátnak mondta.

“A gazda nem tudta felmérni, hogy mire képes, tehát túl sok kutyát tartott túl kicsi helyen, túl kicsi fizetéssel. Semmilyen feltétele nem volt meg az ő tartásukra. Az, hogy csak, hogy szeretjük az állatot az nagyon kevés.” – mondta Varga Károlyné, az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület vezetője.

14 kutyát vittek be a menhelyre a nagykanizsai állatvédők. Azt mondták, hogy a gazdájuk együttműködő volt, így a helyi hatóságokkal közösen el tudták a kutyákat vinni az otthonukból. Most két hétig karanténban vannak az állatok. Ezalatt megkapják az oltásokat – írja az atv.hu.

Nagyon nagy munka lesz, hiszen már csak a létszámuk miatt is, 14 kutya egyszerre nem szokott bekerülni, de reményeink szerint mindegyikük örökbe adható lesz, illetve gyorsan az egészségügyi állapotukban jelentős változás fog bekövetkezni – nyilatkozta Skanecz Tamás, telepvezető.

Az állatvédők azt mondták, hogy ezeknek a kutyáknak szerencséjük volt, mert gazdájuk egy ideig ugyan próbálta saját erőből jobbá tenni a helyzetüket, de miután rájött, hogy ez nem megy, értesítette őket. Az ügyben így nem tettek feljelentést, így rendőrségi vizsgálat sem indul.

Kiemelt kép: illusztráció