Budapesten az V., a XIII. és a XIV. kerületi rendőrök négy férfit fogtak el, akik közül kettő ellen hat-hat, egy ellen tizenegy körözés volt érvényben, egy pedig már a körözési toplistán szerepelt.

A zuglói körzeti megbízottak közel öt hónapos bujkálása után fogták el a 39 éves budapesti H. Lajost, akit 2020. február 10-én éjszaka a Fogarasi úton igazoltattak. A rendőrök először a megállított autó sofőrjét igazoltatták, majd az utasát H. Lajost is.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A körzeti megbízottak megállapították, hogy a férfi ellen hat körözés volt érvényben, többek között súlyos testi sértés bűntett és lopás vétség miatt, valamint mert nem kezdte meg a kiszabott fogházbüntetésének letöltését. A zuglói rendőrök H. Lajost előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd átszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe.

A zuglói nyomozók információjának köszönhetően, a rendőrök a 46 éves P. Szilárdot, egy körözési toplistás bűnelkövetőt is elfogtak 2020. február 13-án siófoki rejtekhelyén.

A XIII. kerületi rendőrök 2020. február 12-én kora délután egy benzinkúton felfigyeltek egy gyanús, külföldi rendszámú Jaguar típusú autóra. A rendőrök igazoltatták a sofőrt, a 26 éves budapesti D. Károlyt, valamint két utasát. A körzeti megbízottak megállapították, hogy D. Károly ellen szintén hat elfogatóparancs volt kiadva zaklatás vétség, kábítószer birtoklása vétség, lopás vétség, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és járművezetés bódult állapotban vétség miatt.

A férfinek nem volt vezetői engedélye, vezetéstől való eltiltás hatálya alatt állt; az autót korábban már kivonták a forgalomból, a műszaki érvényessége lejárt és kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett.

Ezeken felül a rendőrök találtak a járműben – az ülés alatt – 2 gramm, alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot, amelyről D. Károly elmondta, hogy az intézkedés megkezdése előtt kivette a zsebéből, majd az ülés alá dobta. A körzeti megbízottak a három férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra és kábítószer birtoklása miatt eljárás indult ellenük, mivel elmondásuk alapján felmerült a gyanú, hogy kábítószert fogyasztottak, valamint a velük szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt is pozitív jelzést adott.

Még aznap este információ merült fel arra vonatkozóan, hogy hol bujkál egy tizenegyszeres bűnelkövető. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a közel három éve bujkáló, 37 éves budapesti H. Gyulát egy XXII. kerületi lakásban fogták el. A férfit csalás bűntett miatt keresték, illetve mert nem kezdte meg a letöltendő börtönbüntetéseit, ami akár több mint 12 év is lehet. A belvárosi nyomozók H. Gyulát előállították a kapitányságra, majd átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe – írja a Police.hu

Kiemelt kép: illusztráció