Szerző: Kékvillogo.hu

Halálos gázolás Budapesten: már az úttesten feküdt a férfi, amikor a Suzuki áthajtott rajta

Amint arról beszámoltunk, csütörtök hajnalban halálra gázolt egy ember 77 éves férfi az Üllői úton. A sofőrt pár óra múlva a reptéren fogták el a rendőrök. Most kiderült, az áldozatot az úttesten feküdt, a gázolás előtt a közeli kisbolt dolgozói már megmentették az életét.  Az úttesten feküdt az áldozat  A baleset a Nagyvárad tér közelében történt csütörtök hajnalban. A gázolás után a sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. Az áldozat sajtóhírek szerint, a középső sávban feküdt, amikor elgázolta a repülőtér felé haladó piros Suzuki Ignis. A gázolót a térfigyelő kamera segítségével találták meg a rendőrök. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]

Olvass tovább

Amint arról beszámoltunk, csütörtök hajnalban halálra gázolt egy ember 77 éves férfi az Üllői úton. A sofőrt pár óra múlva a reptéren fogták el a rendőrök. Most kiderült, az áldozatot az úttesten feküdt, a gázolás előtt a közeli kisbolt dolgozói már megmentették az életét.  Az úttesten feküdt az áldozat  A baleset a Nagyvárad tér közelében […]

Halálos gázolás Budapesten: már az úttesen feküdt a férfi, amikor a Suzuki áthajtott rajta

Amint arról beszámoltunk, csütörtök hajnalban halálra gázolt egy ember 77 éves férfi az Üllői úton. A sofőrt pár óra múlva a reptéren fogták el a rendőrök. Most kiderült, az áldozatot az úttesten feküdt, a gázolás előtt a közeli kisbolt dolgozói már megmentették az életét.  Az úttesten feküdt az áldozat  A baleset a Nagyvárad tér közelében történt csütörtök hajnalban. A gázolás után a sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. Az áldozat sajtóhírek szerint, a középső sávban feküdt, amikor elgázolta a repülőtér felé haladó piros Suzuki Ignis. A gázolót a térfigyelő kamera segítségével találták meg a rendőrök. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]

Olvass tovább

Halálra gázolt egy 77 éves férfi egy gyalogost Budapesten, a sofőrt pár óra múlva a reptéren fogták el

Halálos gázolás történt 2025. január 15-én hajnalban Budapesten, az Üllői úton. Egy autós elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. Az elgázolt férfit a mentők ugyan újraélesztették és kórházba szállították, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosi ellátás ellenére életét vesztette. Elgázolt egy gyalogost  A rendelkezésre álló adatok szerint 2025 január 15-én 2 óra 44 perc körül Budapesten, a 9. kerület, Üllői úton egy autós elütött egy embert, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az elgázolt férfit a mentők a helyszínen újraélesztették, kórházba vitték, de az ellátás ellenére belehalt sérüléseibe. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! […]

Olvass tovább

Kiugrott és meghalt egy férfi a 10. emeletről Budapesten: búcsúlevél és 10 millió forint volt nála

Hosszú órákon keresztül helyszíneltek a rendőrök Csepelen, a Petz Ferenc utcában, az egyik panelháznál. A közösségi oldalon is közzétett információ szerint, szerda reggel egy holttestet találtak a ház előtetőjén. A lakók elmondása alapján nagyon furcsa a rejtélyes haláleset. Az már kiderült, hogy a férfi nem ebben a panelházban lakott.  Kiugrott a 10. emeletről A fiatal férfi egy csepeli, 10. emeleti lépcsőforduló ablakába mászott fel és onnan ugrott le. A rejtélyes haláleset sokkolta a lakókat; az áldozat nem ebben a társasházban lakott. Órákon keresztül tartott a halottszemle Csepelen, a Petz Ferenc utcában. A férfi holttestét a tetőről létrával beemelték a földszinti lépcsőfordulóba, ott végezték […]

Hosszú órákon keresztül helyszíneltek a rendőrök Csepelen, a Petz Ferenc utcában, az egyik panelháznál. A közösségi oldalon is közzétett információ szerint, szerda reggel egy holttestet találtak a ház előtetőjén. A lakók elmondása alapján nagyon furcsa a rejtélyes haláleset. Az már kiderült, hogy a férfi nem ebben a panelházban lakott.  Kiugrott a 10. emeletről A fiatal férfi […]

Hirdetés