Szerző: Kékvillogo.hu

„Kinn feküdt a medence szélén, üveges tekintettel nézte a plafont” – újra kellett éleszteni egy hároméves kisfiút a budapesti úszóiskolában

Majdnem megfulladt egy hároméves kisfiú a Turi György vezette Kőbánya Sport Club úszásoktatásán, újra kellett őt éleszteni. A kisfiú apukája kint várakozott az uszoda előterében, de már csak arra ért be, hogy a fia magánál van és sír, miközben az edzők a mentősökkel beszélnek telefonon. Az uszodában senki sem tudta megmondani, hogy pontosan mi történt a kisfiúval. Az eset után egy héttel, az úszóedzőt kitüntették.  Több gyermekük is úszóoktatásra jár  November 11-én a szokásos úszásoktatásra vitte egy édesapa a két gyereküket. A családban négy gyerek van, mindegyik úszik, a legnagyobb versenyszerűen, kettő még csak most tanul. A legkisebb csak hároméves, de mivel […]

Olvass tovább

Eltűnt egy 47 éves férfi Budapesten: András vásárolni indult, rokonai napok óta keresik

Eltűnt egy 47 éves férfi Budapestről. A családja szerint Rozgonyi András december 4-én távozott otthonából és azóta nem adott magáról életjelet. A rokonok kétségbeesve keresi a 47 éves férfit. Autóval indult tűnt el  Rozgonyi András, aki december 4-én távozott otthonából, és azóta sem adott életjelet magáról. A férfi a JXM-533 rendszámú, ezüst színű Peugeot 206-ossal indult el otthonról. Előbb vásárolni, majd egy budai fitneszterembe készült, ám oda feltehetően nem érkezett meg. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. A Facebookon keresik a rokonok  Hozzátartozói szerint telefonon nem elérhető, és az […]

Olvass tovább

Elítélte a bíróság azt az idős férfit, aki beteg feleségével együtt akart meghalni: az asszony elhunyt, a férj életét megmentették

Öt évre fegyházba kell mennie annak a csaknem 80 éves férfinak, aki megölte a feleségét Újbudán. A házaspár egészségügyi állapota nagyon leromlott, ezért úgy döntöttek, hogy közösen öngyilkosságot követnek el. Egy nyilatkozatot is megfogalmaztak, amit mindketten aláírtak. A tragikus augusztusi napon a feleség a kádban felvágta az ereit, de nem halt meg, ezért a férje szíven szúrta. Ezután magával is végezni akart, de túlélte. Befektette a feleségét a kádba 2023 augusztusában rendőrök vonultak egy újbudai társasházi lakásba, ahol a 80 év körüli István és vele nagyjából egykorú felesége, Erika élt. Amikor a hatóság emberei beléptek, sokkot kaptak, ugyanis az asszonyt a kádban […]

Olvass tovább

Elítélte a bíróság azt az idős férfit, aki beteg feleségével együtt akart meghalni: az asszony elhunyt, a férj életét megmentették

Öt évre fegyházba kell mennie annak a csaknem 80 éves férfinak, aki megölte a feleségét Újbudán. A házaspár egészségügyi állapota nagyon leromlott, ezért úgy döntöttek, hogy közösen öngyilkosságot követnek el. Egy nyilatkozatot is megfogalmaztak, amit mindketten aláírtak. A tragikus augusztusi napon a feleség a kádban felvágta az ereit, de nem halt meg, ezért a férje […]

Olvass tovább

Elítélte a bíróság azt az idős férfit, aki beteg feleségével együtt akart meghalni: az asszony meghalt, a férj életét megmentették

Öt évre fegyházba kell mennie annak a csaknem 80 éves férfinak, aki megölte a feleségét Újbudán. A házaspár egészségügyi állapota nagyon leromlott, ezért úgy döntöttek, hogy közösen öngyilkosságot követnek el. Egy nyilatkozatot is megfogalmaztak, amit mindketten aláírtak. A tragikus augusztusi napon a feleség a kádban felvágta az ereit, de nem halt meg, ezért a férje szíven szúrta. Ezután magával is végezni akart, de túlélte. Befektette a feleségét a kádba 2023 augusztusában rendőrök vonultak egy újbudai társasházi lakásba, ahol a 80 év körüli István és vele nagyjából egykorú felesége, Erika élt. Amikor a hatóság emberei beléptek, sokkot kaptak, ugyanis az asszonyt a kádban […]

Olvass tovább

Az ökölvívó világbajnok, Káté Gyula ellen adott ki elfogatóparancsot a rendőrség – Mi történt?

Friss hír, hogy a rendőrség elfogatóparancsot adott ki a korábbi junior-világbajnok ökölvívó, Káté Gyula ellen. Kábítószer miatt keresik a korábbi sportolót. Kábítószeres ügybe keveredett A rendőrség tájékoztatása szerint a 43 éves egykori sportolót kábítószer birtoklása miatt keresik. A juniorok között 2000-ben világbajnok sportoló ellen december 2. óta van kiadva elfogatóparancs. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. A legjobbak között volt Káté Gyula a 21. század legjobb magyar amatőr ökölvívóinak egyike volt kisváltósúlyban. Junior-világbajnokságot 2000-ben nyert, később két-két bronzérmet szerzett felnőtt világ- és Európa-bajnokságokon (2003, 2009, illetve 2004, 2006), de […]

Olvass tovább

Dráma a metrómegállóban: újra kellett éleszteni egy férfit, a BKV dolgozója nem adta oda a defibrillátort

Feljelentést tesz egy mentőorvos a metró Határ úti megállójában történt eset miatt. December 3-án ugyanis két utas egy férfi rosszulléte miatt az állomás forgalmi irodájának munkatársaihoz fordult, hogy elkérjék az állomáson elérhető defibrillátort, ám az ott dolgozók megtagadták az életmentő eszköz átadását. Rosszul lett egy férfi  December 3-án este a 3-as metró Határ úti megállójában egy férfi rosszul lett, és az utasok azonnal megpróbálták újraéleszteni. Az esetről egy utas számolt be Facebook-posztban. Az újraélesztés közben két férfi a forgalmi iroda munkatársaihoz fordult, hogy elkérjék az állomáson elérhető defibrillátort. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. […]

Olvass tovább

Dráma a metrómegállóban: újra kellett éleszteni egy férfit, a BKV dolgozója nem adta oda a defibrillátort

Feljelentést tesz egy mentőorvos a metró Határ úti megállójában történt eset miatt. December 3-án ugyanis két utas egy férfi rosszulléte miatt az állomás forgalmi irodájának munkatársaihoz fordult, hogy elkérjék az állomáson elérhető defibrillátort, ám az ott dolgozók megtagadták az életmentő eszköz átadását. Rosszul lett egy férfi  December 3-án este a 3-as metró Határ úti megállójában egy férfi […]

Olvass tovább

Dráma a Határ úti metrómegállóban: újra kellett éleszteni egy férfit, a BKV dolgozója nem adta oda a defibrillátort

Feljelentést tesz egy mentőorvos a metró Határ úti megállójában történt eset miatt. December 3-án ugyanis két utas egy férfi rosszulléte miatt az állomás forgalmi irodájának munkatársaihoz fordult, hogy elkérjék az állomáson elérhető defibrillátort, ám az ott dolgozók megtagadták az életmentő eszköz átadását. Rosszul lett egy férfi  December 3-án este a 3-as metró Határ úti megállójában egy férfi rosszul lett, és az utasok azonnal megpróbálták újraéleszteni. Az esetről egy utas számolt be Facebook-posztban. Az újraélesztés közben két férfi a forgalmi iroda munkatársaihoz fordult, hogy elkérjék az állomáson elérhető defibrillátort. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. […]

Olvass tovább

Meghalt Kiss Gábor borász, Villány ismert borásza 45 évet élt

“December 4-én felfoghatatlan veszteség ért minket, elvesztettük Kiss Gábort, borászatunk országos hírnevű szakmai vezetőjét. Gábor a kezdetektől, a 2007-es alapítástól fogva velünk volt, neki is köszönhető, hogy a Matias, nagy mérete ellenére, a kis családi pincészetek gondosságához, mívességéhez hasonlítható. Példaértékű szakértelme és őszinte szenvedélye formálta nemcsak 18 évjáratunk tételeit, de a prémium pécsi borról való elképzelésünket is. Kiváló kolléga, mentor és barát volt, elvesztése tátongó űrt hagy szívünkben és borászatunkban. Fájdalommal, megrendülten búcsúzunk, Gábor, nyugodj békében!” – írta közösségi oldalán a Matias Borászat.  Tóth Vera is búcsúzik A 45 éves borászat halálát tüdőembólia okozta. Kiss Gábor halálhíre Tóth Verát is […]

Olvass tovább

Hirdetés