Szerző: Kékvillogo.hu

Hosszú betegség után elhunyt Mancs egykori gazdája, a nemzetközileg is elismert életmentő, Lehoczky László

„Hosszú betegség után, békésen elhunyt Lehoczky László, 2025. november 27-én este” – számolt be családja a Facebookon: „Összetört szívvel tudatjuk mindenkivel, hogy szeretett férjem Lehoczki-Spider László 2025. 11. 27-én este, méltósággal viselt hosszú betegség után békésen elaludt. Temetéséről később adunk információt” Egy éve kért segítséget  Egy évvel ezelőtt jött a szomorú hír, hogy az életéért küzd a világ egyik legismertebb életmentője, akiért az egész ország megmozdult, hogy mielőbb felépüljön. Lehoczki Lászlót akkor a debreceni klinikán ápolták. „Közel 60 kilót fogytam le az elmúlt hónapokban, most erősítenek a friss vérrel, mert úgy néz ki, pénteken műtenek. Nagyon jólesett, hogy szinte az egész […]

Olvass tovább

„A köztük lévő szeretet annyira erős volt, hogy együtt folytatják útjukat” – néhány órával felesége halála után elhunyt Póka László, egykori triatlonos, öttusázó

A Magyar Triatlon Szövetség közleményben számolt be róla, hogy elhunyt dr. Póka László, egykori triatlonos, öttusázó, orvos, és a sportág elkötelezett barátja, valamint szeretett felesége, dr. Póka Lászlóné. Lányuk közösségi oldalán azt írta, édesanyja halála után pár órával távozott az élők sorából a gyászoló férj. Felesége után halt meg  Néhány óra leforgása alatt hunyt el dr. Póka László egykori triatlonos és öttusázó, valamint szeretett felesége, dr. Póka Lászlóné. A házaspár november 23-án halt meg, a tragikus hírről a Magyar Triatlon Szövetség is beszámolt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Nem bírta a […]

Olvass tovább

MÁV: váltóhiba miatt késnek a vonatok a hatvani és az újszászi vonalon

Péntek reggel Kőbánya felső és Rákos állomáson váltóhiba lassítja a forgalmat, ezért a hatvani és az újszászi vonalon 10-20 perccel megnőhet a menetidő, vonatkimaradásokra is számítani kell. Forgalmi változások: Helyreállították a hibát A MÁV közlése szerint 7: 45-kor helyreállították a váltóhibát, a vonatközlekedés fokozatosan áll helyre az érintett vonalon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Kiemelt kép: illusztráció 

Olvass tovább

Halálos baleset Aszódon: biztonsági kamera rögzítette a mercis ámokfutását, amellyel a 25 éves nő halálát okozta – videó a cikkben

Biztonsági kamera rögzítette a hétfő délután történt halálos aszódi autóbalesetet. A vétkes sofőr a gyanú szerint kábítószer hatása alatt vezetett, az ütközést követően pedig segítségnyújtás nélkül elmenekült. A rendőrök később elfogták. A felvételt cikkünk végén tudod megnézni.  Felvétel készült a balesetről Biztonsági kamera rögzítette a hétfő délután történt halálos aszódi autóbalesetet. A videón egy nagy sebességgel érkező autó látható, amint fékezés nélkül belehajt a kanyarodó szürke járműbe. A szürke autóban egy 25 éves nő és az édesapja utazott. A nő a roncsok alá szorult, és a helyszínen meghalt. Az apát kritikus állapotban vitték kórházba. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva […]

Olvass tovább

Halálos baleset Aszódon: biztonsági kamera rögzítette a mercis ámokfutását, amellyel a 25 éves nő halálát okozta – videó a cikkben

Biztonsági kamera rögzítette a hétfő délután történt halálos aszódi autóbalesetet. A vétkes sofőr a gyanú szerint kábítószer hatása alatt vezetett, az ütközést követően pedig segítségnyújtás nélkül elmenekült. A rendőrök később elfogták. A felvételt cikkünk végén tudod megnézni.  Felvétel készült a balesetről Biztonsági kamera rögzítette a hétfő délután történt halálos aszódi autóbalesetet. A videón egy nagy […]

Olvass tovább

Halálos baleset Aszódon: biztonsági kamera rögzítette a mercis ámokfutását, amivel a 25 éves nő halálát okozta – videó a cikkben

Biztonsági kamera rögzítette a hétfő délután történt halálos aszódi autóbalesetet. A vétkes sofőr a gyanú szerint kábítószer hatása alatt vezetett, az ütközést követően pedig segítségnyújtás nélkül elmenekült. A rendőrök később elfogták. A felvételt cikkünk végén tudod megnézni.  Felvétel készült a balesetről Biztonsági kamera rögzítette a hétfő délután történt halálos aszódi autóbalesetet. A videón egy nagy sebességgel érkező autó látható, amint fékezés nélkül belehajt a kanyarodó szürke járműbe. A szürke autóban egy 25 éves nő és az édesapja utazott. A nő a roncsok alá szorult, és a helyszínen meghalt. Az apát kritikus állapotban vitték kórházba. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva […]

Olvass tovább

„Azt írta, bocsássak meg neki” – második fiát gyászolja a ceglédi asszony, mindketten önkezükkel vetettek véget életüknek

Második gyermeke lett öngyilkos egy ceglédi asszonynak. Melinda egyik fia 2021-ben, a ceglédi fogdában végzett magával, most pedig a másik fia holttestét találták meg családi házuk padlásán. Zoli felakasztotta magát. A gyászoló édesanya szerint a 33 éves férfi életét a drogdílerek tették tönkre.  A fogdán akasztotta fel magát  2021 júliusában írtunk arról, hogy egy fiatal férfi felakasztotta magát a ceglédi fogdában. Krisztián másnap szabadult volna, de azt már nem várta meg. A 26 éves férfi több autót is feltört, köztük a szülei autóját is, emiatt vették őrizetbe. Az ügyről bővebben ide kattintva tudsz olvasni. „Ma is itt őrizzük Krisztiánt, így úgy […]

Olvass tovább

„Azt írta, bocsássak meg neki” – második fiát gyászolja a ceglédi asszony, mindketten önkezükkel vetettek véget életüknek

Második gyermeke lett öngyilkos egy ceglédi asszonynak. Melinda egyik fia 2021-ben, a ceglédi fogdában végzett magával, most pedig a másik fia holttestét találták meg családi házuk padlásán. Zoli felakasztotta magát. A gyászoló édesanya szerint a 33 éves férfi életét a drogdílerek tették tönkre.  A fogdán akasztotta fel magát  2021 júliusában írtunk arról, hogy egy fiatal […]

Olvass tovább

„Azt írta, bocsássak meg neki” – második fiát gyászolja a ceglédi asszony, mindketten önkezükkel vetettek véget életüknek

Második gyermeke lett öngyilkos egy ceglédi asszonynak. Melinda egyik fia 2021-ben, a ceglédi fogdában végzett magával, most pedig a másik fia holttestét találták meg családi házuk padlásán. Zoli felakasztotta magát. A gyászoló édesanya szerint a 33 éves férfi életét a drogdílerek tették tönkre.  A fogdán akasztotta fel magát  2021 júliusában írtunk arról, hogy egy fiatal férfi felakasztotta magát a ceglédi fogdában. Krisztián másnap szabadult volna, de azt már nem várta meg. A 26 éves férfi több autót is feltört, köztük a szülei autóját is, emiatt vették őrizetbe. Az ügyről bővebben ide kattintva tudsz olvasni. „Ma is itt őrizzük Krisztiánt, így úgy […]

Olvass tovább

Taxival ütközött egy rabszállító rendőrautó Budapesten, három embert vittek kórházba

Egy rabot szállító rendőrautó és egy taxi balesetezett szerda hajnalban, miután a járőrautó tisztázatlan körülmények közt teljes erővel csapódott a másik jármű oldalába Budapesten, a Szent István körúton. Három embert vittek kórházba.  Oszlopnak csapódott a taxi A rendőrautó a Margit híd irányából érkezett, így csapódott bele a Pannónia utca felől jövő taxiba, amely megpördült, és még egy terelőoszlopot is letarolt. A rendőrség jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Rendőrautó és taxi ütközött  A becsapódás erejét jól mutatja, hogy a rendőrautó elejéből több elem is leszakadt. „A […]

Olvass tovább

Hirdetés