Szerző: Kékvillogo.hu

Rabszolgatartás Nagykőrösön: némi párizsiért és egy zsemléjért dolgoztatott egy megfélemlített férfit a román sanyargató

Minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt állítja bíróság elé a Pest Megyei Főügyészség azt a román férfit, aki sanyargatott, éheztetett és rabszolgaként dolgoztatott egy kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit Nagykőrösön. Az ügyészség hat év fegyházbüntetést, három millió forintos pénzbüntetést, és öt év kiutasítást kért a bűncselekménnyel vádolt férfira. Sofőrként dolgozott  A román férfi négy évvel ezelőtt megállapodott a nehéz anyagi körülmények között élő nagykőrösi férfival, hogy ellátásért és csekély fizetésért sofőrként fog dolgozni neki. A terhelt 2023 tavasza óta rendszeresen, bántalmazással és fenyegetéssel kényszerítette arra az áldozatot, hogy az mezőgazdasági és építkezési munkálatokat végezzen. A szerencsétlenül járt ember a munkáért cserébe minimális […]

Olvass tovább

Diplomataútlevelet és 32 milliós végkielégítést kapott az Orbán-kormánytól Bús Balázs, aki jelenleg a Csillag börtönben tölti előzetes letartóztatását

Három alkalommal, összesen mintegy kilenc éven át rendelkezett diplomata-útlevéllel Bús Balázs egykori óbudai polgármester, akit idén nyáron letartóztattak, és az NKA-botrányban, valamint az óbudai korrupciós ügyben is meggyanúsítottak. Bús Balázs jelenleg a szegedi Csillag börtönben tölti előzetes letartóztatását. A külügyminisztérium a fideszes politikus útlevelét augusztus 17-én tiltotta le. Kásler kérelmezte az útlevelet  Bús először országgyűlési képviselőként volt jogosult az okmányra, 2010. június 1. és 2015. június 1. között. Másodszor 2021 októberében kapott diplomata-útlevelet, amit 2022. november végéig használhatott. Ezt Kásler Miklós akkori emberierőforrás-miniszter, egyben a Nemzeti Kulturális Alap elnöke kérelmezte számára a Nemzeti Kulturális Tanács tagjaként. A kérelmet a határon túli […]

Olvass tovább

Saját pácienseit látta el droggal a józsefvárosi addiktológiai asszisztens, egy fiatal meghalt a tőle kapott szertől

Vádat emeltek egy 45 éves budapesti addiktológiai konzulens ellen, aki a vádhatóság szerint drogot adott a nála felépülő fiataloknak. A férfi az egyik józsefvárosi intézményben dolgozott. A vádirat szerint egy fiatal meghalt, ám a férfi ezután is folytatta: kiskorú kliensének is értékesített szert. Az ügyészség beismerés esetén is 12 év fegyházat kér a férfira. Drogterápiás munkatáraként dolgozott  Az ügyészség szerint a férfi egy ifjúsági drogterápiás szervezetnél dolgozott szociális segítőként, majd elvégezte az egyetemi addiktológiai konzultánsi képzést és terápiás munkatárs lett. Emellett magánellátásban is fogadott kábítószer- és gyógyszerfüggőségből felépülő fiatalokat. A közlemény szerint pácienseit részben a munkahelyén ismerte meg, mások ajánlás vagy […]

Olvass tovább

Életveszélyes a kincsesbányai iskola épülete, a miniszter rendkívüli szünetet rendelt el: a szülők évek óta jelzik a bajt, de pénzt viszont nem kaptak a felújításra

Életveszélyessé nyilvánították és azonnal kiürítették a kincsesbányai Kazinczy Ferenc Tagiskolát, a diákok jövő héttől önkormányzati épületekben folytatják a tanévet – jelentette be közösségi oldalán Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. Az iskolát azonnal kiürítették és lezárták. 124 gyerek és 25 iskolai dolgozó maradt egyik napról a másikra iskolaépület nélkül. Életveszélyes épület  A miniszter azt írta, az intézmény épülete több mint egy évtizede küzd szerkezeti problémákkal. A repedések évről évre súlyosbodtak, tavaly már aládúcolásra is szükség volt, nyáron pedig tovább romlott az állapot. Az iskola igazgatója statikai vizsgálatot kért, amelynek hétfői szakvéleménye alapján az épületet életveszélyessé nyilvánították, így azt azonnal lezárták. A […]

Olvass tovább

Tiltott helyen lépett a sínekre egy idős férfi Pécelen, halálra gázolta a vonat

Elgázolt egy embert a vonat Pécelen, az Erzsébet sétány közelében, október 2-án, szombaton, 17 óra 30 körül, egy idős férfi, figyelmetlenül  lépett a sínek közé. Át akart kelni a túloldalra, megspórolva a kijelölt, sorompóval ellátott gyalogátkelőig vezető pár száz méteres távolságot. Az ütközés ereje akkora volt, hogy a szerelvény kerekei kettészakították az áldozat testét, esélye sem volt a túlélésre. Az ott elhaladó vonatok ablakából pedig tisztán látszott a horrorisztikus, véres helyszín. Több vonat is átment a holttesten  A Blikk úgy tudja, a vonatforgalmat csak 17 óra 40-kor, a baleset után legalább 5 perc elteltével állították meg, miután fővárosi hivatásos és a […]

Olvass tovább

Körözi a rendőrség Lakatos Milost, a férfi autójával felhajtott a HÉV peronjára és szándékosan elgázolta egyik ismerősét

Autójával felhajtott a szentendrei HÉV-állomás peronjára egy férfi, majd hátulról szándékosan elütötte az ott sétáló ismerősét. A gázolást az áldozat túlélte, a rendőrség azóta keresi a sofőrt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki, és a lakosság segítségét kéri a felkutatásához. Szándékosan gázolt  A rendőrség közlése szerint a támadó a peronon sétáló ismerősét vette célba a kocsival. Az elütött ember a körülményekhez képest szerencsésen megúszta a gázolást, és az elsődleges adatok alapján könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség szerint emberölés kísérlete miatt nyomoznak az ügyben. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő […]

Olvass tovább

Több mint 1 milliárd forintot kapott Orbánéktól a TISZA szavazókat sértegető plébános, Osztie Zoltán által alapított akadémia borvacsorákat szervezett közpénzből

Az utóbbi hat évben 1 milliárd 130 millió forint közpénzt kapott az Osztie Zoltán katolikus pap által alapított, piliscsabai Aquniói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia. Osztie Zoltán azután került be a hírekbe, miután egyik vasárnapi miséjén sértegette a TISZA szavazóit és Magyar Pétert. Azt mondta, aki a TISZA párt “egy mélységesen romlott társaság, amely elpusztítja az országot”. A plébános prédikációját cikkünk végén tudod megnézni. Sértegette a Tisza szavazóit  Osztie, aki a Belvárosi Plébániatemplom vezetője a napokban azzal hívta fel magára legutóbb a figyelmet, hogy egy Feldebrőn tartott misén a TISZA Pártra támogatóira utalva arról beszélt: „Hogyan lehetséges az, hogy aki magát kereszténynek mondja, […]

Olvass tovább

Kigyulladt egy szeméttelep Pest megyében, hatalmas füst borítja a környéket

Tűz ütött ki szerda hajnalban egy Kistarcsa és Csömör közötti szeméttelepen. A fővárosi és gödöllői hivatásos, valamint a csömöri, fóti és rózsadombi önkéntes tűzoltók jelenleg öt vízsugárral oltják a lángokat. A rajok munkáját három munkagép is segíti. Tűz a szeméttelepen  Ma reggel 6 órakor kaptuk az értesítést a helyi tűzoltóktól, miszerint a Csömör Határ úton található kommunális hulladék lerakóhelyen hatalmas tűz keletkezett és a település lakó- és üdülő övezete felé viszi a füstöt – írja a Csömöri Hírek. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrisebb híreket ide […]

Olvass tovább

Egy újszülött kislányt helyeztek a budapesti János kórház babamentő inkubátorába

Október 5-én délután jelzett az Észak-budai Szent János Centrumkórház babamentő inkubátorának rendszere –írja az intézmény közösségi oldalán. Újszülött kislányt helyeztek el az intézmény babamentő inkubátorában, a gyermek az első vizsgálatok alapján egészséges. Kislányt találtak az inkubátorban A 2060 grammos és 45 centiméteres gyermek állapota stabil. Jelenleg a kórház Perinatális Intenzív Centrumában gondoskodnak róla a szakemberek. A kórház közleménye szerint a most megtalált kislány az első gyermek, akit az intézmény inkubátorában helyeztek el.  A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrisebb híreket ide kattintva éred el. A szülők ismeretlenek  […]

Olvass tovább

NKA-ügy: Hankó Balázs úgy osztogatta az adófizetők pénzét, mintha nem lenne holnap, a választások után is milliárdokat dobott szét a haveri szervezetek között

2025 óta csaknem 6 ezer támogatási döntést köthető Hankó Balázs nevéhez. Két hónap alatt kétszer annyi pénzről született miniszteri döntés, mint előtte egy éven át. 2025-ben 139 tételben összesen 1,83 milliárd forintot osztott szét saját hatáskörében a miniszter. 2026-ban az április 12-ével záruló három és fél hónapban összesen 3,63 milliárd forintról döntött 107 tételben. Márciusban csaknem 2 milliárd, az áprilisi fél hónapban 1,2 milliárd forint sorsáról határozott a volt tárcavezető. Hankó Balázst, az Orbán-kormány volt kulturális miniszterét múlt héten tartóztatták le, a vád szerint 17 milliárd forint közpénz hűtlen kezelése miatt. Több forrásból osztogatott  Részleteket közölt a kormány a Nemzeti Kulturális […]

Olvass tovább

Hirdetés