Szerző: Kékvillogo.hu

Szőlő utcai ügy: a koronatanú megnevezte Zsolti bácsit, a Fidesz-KDNP rágalmazás miatt feljelentést tesz

A Szőlő utcai javítóintézetbeli botrány koronatanúja és egyik fiatalkorú áldozata Bangó Sándor. Elmondása szerint mindössze 14–15 évesen került be az intézménybe, ahol – a vallomása szerint – bántalmazták és sz.xuálisan zaklatták őt. Most újabb lépést tett: leírt egy konkrét nevet, azt állítva, ő Zsolti bácsi. A Fidesz–KDNP kedden reggel közleményt adott ki, amelyben képtelen hazugságnak nevezi a fiatal állításait. A koronatanú  A Szőlő utcai javítóintézet ügyében korábban kilenc gyanúsítottról lehetett tudni, ám május elején Bangó Sándor, az egyik sértett és koronatanú újabb vallomásában megnevezte a „Zsolti bácsiként” emlegetett férfit is, akit sz.xuális bántalmazással vádol. A fiatal fiú azt állítja, egy magas rangú politikusról […]

Olvass tovább

Lövöldözés a budapesti gyorsétterem parkolójában: a rendőrség keresi az egyik elkövetőt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 20. és 23. Kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben. A nyomozás adatai szerint G. Attila 2026. július 26-án 10 óra körül egy pesterzsébeti vendéglátóhely parkolójában összeszólalkozott egy másik férfival, majd összeverekedtek. Verekedés a parkolóban Összeverekedett két férfi Budapesten, az egyik gyorsétterem parkolójában. Egyikük több lövést is leadott a gáz-riasztó fegyverével. A BRFK közleménye szerint G. Attila vasárnap délelőtt tíz óra körül összeszólalkozott az egyik pesterzsébeti vendéglátóhely parkolójában egy másik férfival, majd összeverekedtek.  A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Örülünk, hogy te is itt vagy. A legújabb híreinket […]

Olvass tovább

Déli Körvasút építése: jelentősen változik a Budapest környéki vonatok menetrendje, itt vannak a részletek

Új ütemhez érkezik a Déli Körvasút fejlesztése: július 27-én napközben, 29-én, 30-án, augusztus 1-jén, 5-én, 6-án, 8-án éjszakánként a munkálatok miatt egyik vágányon sem közlekedhetnek a vonatok Budapest-Kelenföld és Ferencváros állomás között. Elővárosi vonatok, Z30 A martonvásári Z30-as vonatok napközben nem közlekednek. Helyettük a kimaradó Z30-as vonatokhoz közel hasonló időpontban közlekedő S36-os vonatokkal utazhatnak, melyek a Déli pályaudvar és Tárnok között járnak, minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Elővárosi vonalak S36 Az S36-os vonatok napközben módosított menetrend szerint, a Déli pályaudvar és Tárnok között közlekednek. Jellemzően a martonvásári Z30-as vonatok eredeti menetrendje szerint közlekednek, azonban minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Railjetek, Csárdás EuroCityk Tisza-Szamos EuroCityk Az Ungvárról Budapesten át Bécsbe tartó Tisza-Szamos EC (EC […]

Olvass tovább

Medencébe esett egy hároméves kisgyerek az egyik balatoni kempingben, apja és a mentősök küzdöttek az életéért

Drámai pillanatoknak voltak tanúi egy balatoni kempingben a hétvégén: egy három év körüli kisgyermek esett a medencébe, akit az apja, majd a kiérkező vízimentők és légimentők küzdelme árán sikerült újraéleszteni. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesülete csapatai számára az egész hétvége megfeszített munkával telt: viharban rekedt fürdőzőket, allergiás betegeket és bajba jutott hajókat is menteniük kellett. Élet-halál harc a kemping medencéjénél A VMSZ vasárnapi összefoglalója szerint a Rupert sürgősségi mentőhajó személyzetét egy három év körüli gyermekhez riasztották, aki egy kemping medencéjébe esett. A kisgyermek alapfokú újraélesztését a hősiesen cselekvő édesapa kezdte meg. Az Országos Mentőszolgálat kiérkezése után a vízimentők […]

Drámai pillanatoknak voltak tanúi egy balatoni kempingben a hétvégén: egy három év körüli kisgyermek esett a medencébe, akit az apja, majd a kiérkező vízimentők és légimentők küzdelme árán sikerült újraéleszteni. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesülete csapatai számára az egész hétvége megfeszített munkával telt: viharban rekedt fürdőzőket, allergiás betegeket és bajba jutott hajókat […]

Razziahullám Budapesten: Egy hét alatt 33 ember fogtak el és több mint hétszázat igazoltattak

Hatalmas erőkkel csapott le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a főváros közbiztonságát veszélyeztető emberekre. Az átfogó ellenőrzéssorozat első hetében több mint 400 rendőr vett részt a célzott akciókban, amelyek során 33 bűnözőt és körözött személyt fogtak el, és további 33 embert állítottak elő. Fokozott jelenlét A rendőrség a lakossági bejelentések, a saját tapasztalatok, valamint a kerületi önkormányzatokkal folytatott egyeztetések alapján döntött a fokozott jelenlét és a közterületi razzia mellett. A cél Budapest közbiztonságának érdemi erősítése és a lakosság biztonságérzetének növelése a legfertőzöttebb csomópontokban. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Örülünk, hogy te is itt vagy. A legújabb híreinket ide […]

Olvass tovább

Razziahullám Budapesten: Egy hét alatt 33 ember fogtak el és több mint hétszázat igazoltattak

Hatalmas erőkkel csapott le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a főváros közbiztonságát veszélyeztető emberekre. Az átfogó ellenőrzéssorozat első hetében több mint 400 rendőr vett részt a célzott akciókban, amelyek során 33 bűnözőt és körözött személyt fogtak el, és további 33 embert állítottak elő. Fokozott jelenlét A rendőrség a lakossági bejelentések, a saját tapasztalatok, valamint a kerületi […]

Olvass tovább

Hirdetés