Szerző: Kékvillogo.hu

Ukrán aranykonvoj: Orbán Viktor személyesen dönthetett az pénzszállító lefoglalásáról

Március 5-én napközben a Terrorelhárítási Központ kommandósai rajtaütöttek két páncélozott ukrán pénzszállító furgonon az M0-s körgyűrű alacskai pihenőjénél. Hét ukrán állampolgárt bilincseltek meg, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás gyanújával indított eljárást. 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak Ausztriából Ukrajnába Magyarországon keresztül. A szállítmányt a magyar hatóságok lefoglalták. A hét ukrán állampolgárt kiutasították Magyarországról. Orbán Viktor az akció előtt egy nappal az ATV-ben, Rónai Egonnak azt mondta, az ukránok pénzeli a TISZA pártot.  Szijjártó bűncselekményről beszélt Az akció másnapján, akkori magyar kormány is megszólalt az ügyben. Szijjártó Péter azt írta, hogy azonnali választ és magyarázatot követel a […]

Olvass tovább

Elszámoltatás: az ügyészség kezdeményezte Molnár Zsolt, volt MSZP-s képviselő letartóztatását

Az ügyészség kezdeményezte Molnár Zsolt volt szocialista országgyűlési képviselő letartóztatását, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak. A volt politikus mindent tagad, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. 70 ember vesz részt az akcióba Amint arról beszámoltunk, a 2. kerületi és a 15. kerületi önkormányzatban és Őrsi Gergely második kerületi polgármester lakásán is házkutatást tartottak a nyomozók június másodikán kedden az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben. Az akcióban több mint 70 hivatalos személy vesz részt, abban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat állománya is közreműködik, míg az eljárási cselekmények biztosítását a Készenléti Rendőrség végzi. A nagyszabású eljárási cselekmények során az ügyészek kutatásokat […]

Olvass tovább

Ügyészségi akció: előállították Őrsi Gergelyt, a 2. kerület polgármesterét

Előállították Őrsi Gergely 2. kerületi polgármestert és Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a keddi, több önkormányzatot érintő ügyészségi akció során. Az ügyben további politikusok is érintettek lehetnek. Az előállítások összefüggésben lehetnek a Központi Nyomozó Főügyészség keddi nagyszabású akciójával. A 24.hu úgy tudja, hogy kihallgatásukra a délutáni órákban kerülhet sor.  70 ember vesz részt az akcióba Az akcióban több mint 70 hivatalos személy vesz részt, abban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat állománya is közreműködik, míg az eljárási cselekmények biztosítását a Készenléti Rendőrség végzi. A nagyszabású eljárási cselekmények során az ügyészek kutatásokat és lefoglalásokat hajtanak végre, valamint […]

Előállították Őrsi Gergely 2. kerületi polgármestert és Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a keddi, több önkormányzatot érintő ügyészségi akció során. Az ügyben további politikusok is érintettek lehetnek. Az előállítások összefüggésben lehetnek a Központi Nyomozó Főügyészség keddi nagyszabású akciójával. A 24.hu úgy tudja, hogy kihallgatásukra a délutáni órákban kerülhet sor.  70 ember vesz részt az […]

Rendőrségi akció: önkormányzatokra csaptak le a nyomozók kedd reggel, több embert őrizetbe vettek

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő, több önkormányzatot is érintő nyomozásában kedden összehangolt nyomozási cselekményeket hajt végre. A korrupciós bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban, jelenleg számos helyszínen – köztük önkormányzatoknál is – zajlanak eljárási cselekmények. 70 ember vesz részt az akcióba Az akcióban több mint 70 hivatalos személy vesz részt, abban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat állománya is közreműködik, míg az eljárási cselekmények biztosítását a Készenléti Rendőrség végzi. A nagyszabású eljárási cselekmények során az ügyészek kutatásokat és lefoglalásokat hajtanak végre, valamint több személy őrizetbe vételéről és előállításáról […]

Olvass tovább

Pókembernek hitte magát és a háztetőkön ugrált a drogos férfi Törökbálinton, óriási kárt okozott

Valóságos ámokfutást rendezett a Törökbálinton élő, bódult állapotban lévő férfi, aki miután kábítószert fogyasztott, egymás után mászott fel a lakóházak tetejére. Az Érdi Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az elkövetővel szemben. Bemászott a kerítésen, aztán fel a házra A Törökbálinton élő férfi 2024 áprilisában kábítószert fogyasztott, majd a bódító szerektől teljesen eszét vesztve randalírozni kezdett a településen. A bódult állapotban lévő elkövető először egy helyi ikerház udvarába ugrott be önkényesen. Miután ott megrongálta a telkeket elválasztó kerítéselemet, nem állt meg, hanem egy hirtelen ötlettől vezérelve felmászott az ingatlan lakóházának tetejére, ahol azonnal pusztításba kezdett, […]

Olvass tovább

Pókembernek hitte magát és a háztetőkön ugrált a drogos férfi Törökbálinton, óriási kárt okozott

Valóságos ámokfutást rendezett a Törökbálinton élő, bódult állapotban lévő férfi, aki miután kábítószert fogyasztott, egymás után mászott fel a lakóházak tetejére. Az Érdi Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az elkövetővel szemben. Bemászott a kerítésen, aztán fel a házra A Törökbálinton élő férfi 2024 áprilisában kábítószert fogyasztott, majd a bódító […]

Olvass tovább

Hirdetés