Bedrogozva, részegen, jogosítvány nélkül balesetezett egy férfi Bács-Kiskun megyében. A szerencsétlenségben meghalt egy gyerek, aki nem volt bekötve a babaülésbe. A férfire börtönt kért az ügyészség.

2018 júniusában Akasztón egy kiskőrösi férfi balesetezett.

Az autós a megengedett 50 km/h-t túllépve, 67-70 km/h sebességgel hajtott az 53-as főút felől Csengőd irányába, amikor egy balra ívelő kanyar után lesodródott az az útról, és az út menti falnak ütközött. Az autó felborult, és gurult egyet, végül az útpadkán állt meg a kerekein.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Négyen ültek benne, ketten elől, ketten pedig hátul. A gyerekülésben utazott az egyik gyermek, akinek nem csatolták be a biztonsági övét. A baleset során a 3 éves kisgyerek kirepült az autóból, arccal a föld felé feküdt, az utca lakói próbáltak rajta elsőként segíteni. A mentők hosszú ideig stabilizálták az állapotát, mire el tudtak vele indulni a kecskeméti kórházba, ahonnan információink szerint még az éjszaka folyamán tovább vitték a szegedi gyermekklinikára, ahol azonban később belehalt a súlyos sérüléseibe.

A vizsgálat szerint túlélhette volna a balesetet, ha bekapcsolják az övet. A másik gyerek és az elől ülő nő kisebb, 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta, a férfinak eltört a csigolyája.

Később kiderült a sofőr alkoholt, drogot és amfetamint fogyasztott, és jogosítvány nélkül ült a volán mögé.

A férfit korábban már többször is elítélték ittas vezetésért, és érvényes jogosítványa se volt.

A Kecskeméti Járási Ügyészség végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta vele szemben, valamint azt kérik, hogy tiltsák el a közügyek gyakorlásától és a közúti járművezetéstől. Az ügyben a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: TV2