A kutyás körzeti megbízott leteperte, a rablási nyomozók őrizetbe vették azt a 45 éves férfit, aki tíz percen belül három Pest megyei helyszínen próbált pénzt szerezni.

Az első bejelentés 2020. július 17-én 9 óra 20 perckor érkezett a rendőrségre. A telefonáló elmondta, a pomázi üzletben egy kapucnis, baseball sapkás férfi a bevételt követelte, ő nem adott, ezért a férfi távozott.

Miközben rendőrök elindultak a helyszínre, menet közben futott be a második, majd a harmadik bejelentés az előzőhöz közeli helyszínen történt fegyveres rablási kísérletekről.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Amikor Poór István rendőr törzszászlós 9 óra 30 perckor az utolsó, Vasút utcai tetthelynél megállt és Dakota nevű szolgálati kutyájával kipattant a kocsiból, a közelben lévő tanúk kiabálása és mutogatása alapján meglátta a fekete kabátos, kapucnis férfit – írja a BudaPestkörnyeke.hu.

Két perc elegendő volt, hogy utolérje és földre vigye. Míg Dakota egyértelműsítette, hogy nincs esély a menekülésre, a körzeti megbízott 9 óra 32 perckor megbilincselte a támadót. Az időközben sorra érkező rendőri egységek tagjai megkezdték az elsődleges intézkedéseket, biztosították a helyszíneket, a földön heverő, a támadáshoz használt fegyvert és összegyűjtötték a tanúkat.

Az aszfalton bilincselt kapucnis támadóhoz hámsérülése miatt mentőt hívtak, majd előállították, a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

A 45 éves B. Lajos nem sokkal 9 óra után lépett be egy József Attila utcai üzletbe, ám az alkalmazottól hiába kérte a bevételt, pénz nélkül távozott. Néhány perccel később betért egy lottózóba, fegyverének csövét az alkalmazottra irányította és pénzt követelt. Az eladó segítségért kiabált, mire a támadó megfutamodott. Sérülés nem történt.

Harmadjára egy ruhaüzletbe lépett, ráfogta fegyverét a tulajdonosra és pénzt követelt. Az eladó egy hirtelen mozdulattal megmarkolta a pisztolyt tartó kezet és megpróbálta elvenni támadója fegyverét. Dulakodni kezdtek, ami az utcán folytatódott, miközben a fegyver elsült. A támadó elmenekült, sérülés nem történt. Ezután  ért a helyszínre Poór törzszászlós és Dakota nevű kutya.

Őrizetbe vették a rablót

B. Lajost azóta kihallgatták, a gyanúsítás ellen panaszt tett, a vallomástételt megtagadta. A támadásoknál használt fegyver az elsődleges vélemény alapján gázriasztó pisztoly.

B. Lajos ellen – őrizetbe vétele mellett – kétrendbeli rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya, egyben kezdeményezik letartóztatását.

Kiemelt kép: a rabló elfogása – Forrás: police.hu