A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, mert úgy összeverte az élettársát egy vita hevében, hogy életveszélyes sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

A vád szerint az elkövető már korábban is féltékeny volt élettársára. Az ominózus napon együtt italoztak, amikor összebalhéztak egy nő telefonjában talált üzeneten, amit egy másik férfitől kapott. A férfi először puszta kézzel majd egy piszkavassal bántalmazta a nőt.

A nő a fürdőbe menekült, ahonnan értesítette a rendőrséget, de az elkövető oda is követte és folytatta az ütlegelését, amelynek a rendőrök helyszínre érkezése vetett véget.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A bántalmazás következtében a nő arcán, felkarján, combján és lábszárán is több sérülés keletkezett, valamint azok mellett keményagyburok és lágyagyhártya alatti vérzést is elszenvedett, amelyek miatt közvetett életveszélyes állapotba került. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia – írja a 24.hu.

A Pest Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen, amelyben a veszélyhelyzetben bevezetett változtatásokra is figyelemmel büntetővégzés meghozatalát indítványozta az ügyben.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: police.hu