Két napon át kínozták, több csontját is eltörték a túszul ejtett férfinak, akitől nagyobb pénzösszeget akartak szerezni elrablói.

Az emberrablás részleteit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának vezetője, Balotai Attila ismertette szerdán egy sajtótájékoztatón, Budapesten.

A sokat látott rendőrtiszt elmondta, hogy Ilyen brutális emberrablás legutóbb az 1990-es években történt Magyarországon. A rendőrtiszt arról is tájékoztatott, hogy a férfit július 6-án hat másik személy rabolta el, közülük négyet már elfogtak a rendőrök, illetve azt is elárulta, hogy az emberrablás hátterében egy eltűnt autó állhat.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A nyomozók szerencsés véletlennek köszönhetően éppen az eltűnt Ford Mustang miatt mentek ki július 7-én az elrabolt férfi zuglói lakására, ahol látták, hogy a rossz állapotban lévő személyt barátai támogatják le a lépcsőn. Azt állították, hogy motorbalesetet szenvedett, de a rendőrök arra gyanakodtak, hogy a férfit valójában megverték, amit aztán megerősített a kórházi vizsgálat.

Kiderült, hogy múlt hétfőn a zuglói társasház mélygarázsában három férfi rátámadt a férfira, autóba ültették és egy Cinkotai úti telephelyre vitték. A garázsban úgy döntöttek, vascsővel eltörik túszuk lábát, hogy ne tudjon elmenekülni. Ezután először 5 millió, majd 20 millió forintot követeltek tőle váltságdíjként. Folyamatosan verték foglyukat, eltörték a kulcscsontját és szilánkosra törték az arccsontját is.

A férfi próbált pénzt szerezni ismerőseitől, de nem járt sikerrel. Elrablói számára ekkor vált világossá, hogy esélye sincs a követelt összeg megszerzésére. Ekkor már azt fontolgatták, hogy „eltüntetik”, ám végül szabadon engedték, egy Csömöri úti felüljáró alatt eresztették el. A férfit végül a barátai vitték haza, a rendőrök pedig éppen akkor érkeztek, amikor kórházba indultak vele.

Négy embert fogtak el eddig, őket minősített emberrablás bűntettével gyanúsítják, két emberrabló azonosítása még tart. Időközben meglett a Ford Mustang is – ismertette Balotai Attila.

Kiemelt kép: Milliók, Forrás: Kékfény.com