Napok óta istennek tekintette 5 éves fiát az a labilis ápolónő, aki 3 évvel ezelőtt szándékosan 120 km/h repült át a vasúti vágányon. A vád szerint a nő meg akart halni.

„Nem akartam senkinek rosszat, azt sem vettem észre, hogy egy autó jön velem szemben” – mondta a Győri Törvényszék előtt az anya, aki a vád szerint három évvel ezelőtt akkor ötéves kisfiát és saját magát próbálta megölni úgy, hogy Sopron és Kapuvár között nekivezette a Daciáját egy másik kocsinak. Azt is állítja az ausztriai Fertőmeggyesen élő ápolónő, hogy a kisfiát istennek hitte.

A szembe közlekedő sofőr azt állítja, az asszony autójával valósággal átrepült a vasúti vágányon a kocsi Petőháza mellett a 85-ösön, majd úgy száguldott az enyhén jobbra kanyarodó út bal sávjában, mintha madzagon húznák. A vád szerint a nő meg akart halni, miközben mögötte ült a gyerekülésben a kisfia, Arnold.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Szerencsére Arnold és az Audi A80-as vétlen sofőrje is ép bőrrel úszta meg az ütközést, védte őket a biztonsági öv, pedig a nő 120 km/órával hajtott.

Az anya sajnálja a történteket, s hogy betegsége ellenére nem szedte rendesen a gyógyszert. Azt mondta, legkevésbé a kisfiának akart volna fájdalmat okozni, akit annyira szeret.

Azt viszont elismerte, hogy a gyermekét hetek óta istennek tekintette, követte kívánságait, s ekkor épp azt kérdezte tőle, merre menjünk. Mire Arnold bal felé biccentett a fejével, a nő meg elrántotta a kormányt – írja a Blikk

A baleset után a vétlen sofőr odament a nő kocsijához, ami 50-70 méterrel az úttól, az oldalán állt.

„Kérdeztem, mi történt, jól vannak-e, de ő csak nézett maga elé meredten, gondoltam, a sokk miatt. Motyogott valamit, aminek nem volt értelme. Majd felpattant, aztán elkezdett ordítani mindenkivel. Nemsokára megérkezett az értesített férj is” – mondta a bíróságon Szabolcs.

A hölgy azt vallotta, a férjével aznap reggel összeveszett, ezért összepakolt, a kisfiút a kocsiba ültette, majd Csornára ment a családjához. A visszaúton történt a baleset.

A főügyészség több emberen elkövetett és 14. életévét be nem töltött személy elleni emberölés kísérletével és rongálással vádolja. Mindezért életfogytiglanit is lehet kapni, de nála jelentős enyhítő körülménynek számíthat majd, hogy korlátozottan volt beszámítható a baleset idején.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a balesetről – Forrás: police.hu