Az egyik balatonfüredi parkban ücsörgött két kislány, egy férfi odalépett hozzájuk és az öklét rázva pénzt követelt a gyerekektől. A lányok megijedtek és átadták a 65 éves férfinek a náluk lévő több ezer forintot. A férfi elment, a gyerekek szóltak az anyukájuknak, aki hívta a rendőrséget.

A rendőrségi eljárás adatai alapján a 65 éves férfi május 19-én, kedden 17 óra körül egy balatonfüredi parkban odament két padon ülő gyermekhez, és az öklét mutogatva pénzt követelt tőlük.

A két kislány ijedtében odaadta neki a náluk lévő több ezer forintot, majd az elkövető távozott a helyszínről.

A rendőrséget az egyik gyermek édesanyja értesítette, majd a rendőrök a bejelentést követő tíz percen belül Balatonfüred belterületén elfogták a férfit. Megtalálták nála a gyermekektől kikövetelt pénzt, melyet lefoglaltak.

Ezután előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vétele mellett a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és előterjesztést tettek az illetékes ügyészség felé letartóztatásának indítványozására.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai rablás elkövetése miatt hallgatták ki a 65 éves győrújbaráti férfit.

Kiemelt kép: illusztráció