Kétszer próbált betörni a pesterzsébeti telefonboltba egy férfi, de a terve nem jött össze, első próbálkozását követően három, a második alkalommal pedig öt percen belül elfogták a rendőrök.

A pesterzsébeti járőrök múlt hétfő éjjel kaptak riasztást, hogy Budapest 20. kerületében, egy Kossuth Lajos utcai telefon szaküzletbe egy férfi be akar törni. Az egyenruhások három perc alatt a helyszínre értek és az üzlet előtt elfogták a 46 éves H. Bélát, akinél megtalálták azt a feszítő vasat is, amivel a bolt ajtaját fel akarta feszíteni.

A férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Három nap múlva, csütörtök éjjel ismét ugyanarra a Kossuth utcai címre érkezett bejelentés; egy férfi betört a telefonszaküzletbe, azonban az üzlet riasztója megszólalt és a betörő elmenekült. A rendőrök most is percek alatt a helyszínre értek és a bolttól egy utcányira elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét: H. Bélát.

A rendőrök az adatgyűjtések során megállapították, hogy a férfi második próbálkozására már bejutott az üzletbe, ahol telefonokat, határidőnaplót és szivacsalátéteket készített össze, azonban a riasztó megzavarta és üres kézzel elmenekült.

A betörő terve így második nekifutásra sem jött össze; első próbálkozását követően három, a második alkalommal pedig öt percen belül elfogták a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói H. Bélát Lopás bűntett kísérlet miatt ismét őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság június 13-án elrendelt.

Kiemelt kép: illusztráció