Múlt hét szerdán brutálisan összeverték egy 9. kerületi szórakozóhelyen Busai Attilát, a Ferencváros egykori játékosát és egy barátját.

Utóbbi el tudott menekülni, azonban Busai súlyos sérülésekkel került kórházba. Busai Attila a Noizz.hu-nak mondta el, mi is történt pontosan.

„Az igazság, hogy egy barátommal visszamentünk az étterembe, ahol korábban ott felejtette a sapkáját. Egy percet töltöttünk a helyszínen, amikor a folyosóról belépett két kapucnis, az arcukat maszkkal eltakaró férfi. Ezután szó nélkül leütöttek. Én azonnal eszméletemet vesztettem és a földre kerültem. A barátom szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta és el tudott menekülni” – idézi a lap Busait, a brutális támadásról pedig akkor a KékFény is beszámolt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A futballista elmondása alapján a támadók megrendelésre érkeztek, ezt pedig nem tartja túl férfias megoldásnak. 

Busait akkor a Baleseti Intézetbe szállították, ahol a CT-eredményéből kiderült, hogy arccsontja három, az orrcsontja pedig két helyen tört el. Még a baleset estéjén átszállították a Honvédkórházba, ahol két napra rá megműtötték, az elcsúszott, sérült csontokat a helyére tették.

Busai Attila elmondása szerint nem tudja, miért verették meg, reméli, hogy a nyomozás erre is fényt fog majd deríteni. Egy napközben nyugalmas étteremként működő helyen történt az eset, így védekezni sem volt lehetősége – állítása szerint előzetes szóváltás, és dulakodás nélkül támadtak rá. Azon sajtóinformációra, miszerint a támadó társaság egyik tagjának barátnőjét megkörnyékezte volna, a focista azt felelte, hogy egy sapkáért mentek vissza, semmilyen nő nem volt a helyszínen, így ilyen forgatókönyv szóba sem jöhet. 

A nyomozás eddigi fejleményeivel kapcsolatosan nem tudott beszámolni, hiszen állapotából kifolyólag – jelenleg nem tud beszélni -, még nem tudta kihallgatni a rendőrség, ezért lassan haladnak az ügy felderítésével.

Busai bizakodó a jövőre nézve: bár tudja, hogy a felépülés eltart egy darabig, igyekszik minél gyorsabban visszatérni, hogy a pályán bizonyíthasson. Az orvosok szerint minimum hat hétbe telik, mire teljesen felépül majd.