Teljesen felesleges volt a kiadás, ráadásul nem történt érdemi munkavégzés. Emellett egy önkormányzatot is sikerült bevonnia a trükközésbe.

Ezzel vádolják

A Fejér Megyei Főügyészség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt egy volt minisztériumi helyettes államtitkár és társai ellen emelt vádat a Székesfehérvári Törvényszék előtt – olvasható a vádhatóság csütörtöki tájékoztatásában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Elképesztő összegeket fizetett ki

Mint írják, a vád szerint az illető 2019 első felében a volt helyettes államtitkár utasítására a minisztérium háttérintézménye ügyvédi irodákkal, illetve más céggel megbízási szerződéseket kötött, melynek keretében több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

Fiktív munka volt

Az ügyvédi irodákkal kötött szerződésekben szereplő feladatokra a minisztériumnak, illetve háttérintézményeinek nem volt szüksége, a további céggel kötött szerződésben foglaltak elvégzésére pedig sosem került sor.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Drágább? Sebaj, az adófizetők pénze!

A volt helyettes államtitkár ezen felül a minisztérium háttérintézménye által kiírt közbeszerzési eljárásban nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy az általa kiválasztott, több tíz millió forinttal drágább ajánlatot adó gazdasági társaság nyerje el a pályázatokat.

Dupla adatvédelem

A minisztérium helyettes államtitkárának érdekkörébe tartozó vádlottak mindezen túl egy fővárosi kerületi önkormányzattal adatvédelmi szerződéseket kötötte. Ezekkel csak az volt a baj, hogy közben ezen feladatokat továbbra is a korábban alkalmazott személy látta el. Ezzel 2019 és 2021 között összesen 24 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak.

Ennyit kért rá az ügyészség

A vádhatósági tájékoztatás nem nevezi meg, hogy melyik államtitkárról van szó és azt sem, mennyit kér rá az ügyészség. Ugyanakkor a Népszava értesülései szerint hat év letöltendő szabadságvesztést ajánlott fel neki az ügyészség, amennyiben beismeri bűnösségét és lemond tárgyaláshoz való jogáról.

Agrárállamtitkár is a vádlottak padján

Nem ő az egyedüli volt államtitkár, akinek manapság meggyűlt a baja a törvényekkel. Már vádat emeltek és tart a tárgyalása annak a Nagy Jánosnak, aki korábban az Agrárminisztérium korábbi földügyekért felelős helyettes államtitkára volt.

Részesedést kért a cégben

Őt különféle, minősített korrupciós bűncselekményekkel vádolja az ügyészség. A vádhatóság szerinta volt államtitkár felajánlotta egy vállalkozónak, hogy hivatali helyzetével visszaélve segít elnyerni neki egy pályázatot, valamint földterületeket megszerezni. Cserébe ezért 5 százalékos tulajdonrészt kért és kapott a vállalkozó egy újonnan induló cégében.

Kenőpénzt is visszaoszthattak neki

Nagy Jánost emellett azzal is vádolják, hogy a közvetlen irányítása alatt álló osztályvezető megállapodott abban, hogy egy – egyébként a minisztériumban is elkészíthető – tanulmányra kiírt pályázat kapcsán jogtalan előnyre tesznek szert. Ennek során a valódi verseny nélkül, általuk meghatározott nyertes külsős cég helyett a már említett osztályvezető készítette el az anyagot. Az ügyletbe bevont cég képviselője pedig az ellentételezéseként járó összeg egy részét visszajuttatja a két érintett felé. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

(Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd.)