Üzletszerűen elkövetett csalás, zsarolás és hatóság félrevezetése miatt vádat emeltek egy tolna megyei nő ellen, aki magát ördögűzőnek, halottlátónak és jósnőnek kiadva másfél éven át abból élt, hogy áldozatai pénzét kicsalta.

A nő az első, egy közösségi oldalon megismert áldozatától először kisebb összeget kért, hogy a pénzt oltárra helyezve kiűzze a gonoszt a sértettnek szerelmi csalódást okozó férfiból. Később azzal fenyegette, hogy ha nem fizet neki újabb összegeket, akkor az ördög rosszat fog tenni a családjával.

A sértett a kapott útmutatásoknak megfelelően egy buszmegállóban egy „néma lánynak” – aki valójában a vádlott volt – tíz alkalommal összesen több mint 1,2 millió forintot adott át.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A szintén közösségi oldalon megismert másik áldozatának pedig azt hazudta a vádlott, hogy már egy ideje figyelik, ezért el kell őt rejteni. Kérte, hogy a megbeszélt találkozóra a sértett az összes értéktárgyát vigye magával, majd a néhány napig a lakásán „rejtegetett” áldozata személyes adatait, okmányait megszerezte és a tudta nélkül mobiltelefonokat vásárolt. A sértett férjét is felhívta, azzal, hogy a felesége náluk van, és csak akkor engedik szabadon, ha fizet. A fenyegetés hatására a férfi 394 ezer forintot utalt át a vádlottnak.

A nő 600 ezer forintot csalt ki harmadik, a buszon megismert áldozatától is, akinek azt ígérte, hogy összeismerteti egy halottlátóval, aki segít kideríteni tragikus körülmények között elhunyt fia halálának okát. Ezután felhívta áldozatát és halottlátóként bemutatkozva készpénzt, ékszereket kért a „közvetítőn” keresztül eljuttatni hozzá. Miután a sértett – akinek 600 ezer forintjába került hiszékenysége – felismerte, hogy csalás áldozata lett, a vádlott is feljelentést tett az ismeretlen halottlátó ellen.

Az ügyészség a más ügyben fogva lévő, büntetett előéletű vádlottra végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kéri.

Kiemelt kép: illusztráció