Kislánya buktatta le, aki a vasúti sínek közt mászkált. Amikor a rendőrök hazavitték, akkor kiderült, hogy az apát körözik. Ekkor szabadultak el az indulatok.
Egyedül a vágányokon
November 27-én délután arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy Pest megyei település vasútállomásán egy tíz év körüli kislány egyedül tartózkodik és a vasúti síneken sétál. A rendőrök felismerték a gyereket – aki semmilyen kérdésükre nem válaszolt – majd hazavitték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem várt meglepetés
Amikor az ingatlanhoz érve a gyermeket a rendőrök átadták a szülőknek, ellenőrizték az édesapa adatait a nyilvántartásban és megállapították, hogy a körözik, ezért közölték vele, hogy előállítják. Ekkor kijelentette, nem hajlandó önként alávetni magát az intézkedésnek, és többszöri felszólítást követően is megtagadta az együttműködést.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Agresszívvá vált
Ennek során a levegőbe csapott, majd elindult az ingatlan irányába, akkor a rendőrök két oldalról a karját megfogva kísérelték meg visszatartani, és kezeit a bilincseléshez alkalmas helyzetben rögzíteni. A férfi a testi kényszert észlelve megfeszítette a karjait, bal karját egy erőteljes mozdulattal kirántotta a rendőr kezéből, melynek következtében az őrmester hüvelykujja megrándult.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
„Nem megyek veletek, dögöljetek meg”.
Az elkövető kiszabadult a fogásából és beszaladt az ingatlan udvarára, ahol magához vett egy vasvillát és azt maga előtt tartva a rendőrök felé indult, miközben kijelentette, hogy „nem megyek veletek, dögöljetek meg”.
Kisgyerekét kérte meg, hogy állja útját a rendőröknek
Az egyik rendőr elővette szolgálati fegyverét és újra felszólította a férfit az együttműködésre, aki ekkor a támadó magatartással felhagyott és a vasvillával a lakás bejárati ajtaja felé sietett. Közben kisfiát arra kérte, akadályozza meg, hogy a rendőrök bemenjenek a házba. Ez sikerült, a férfi az ablakon kiugorva oldott kereket.
Már rács mögé került
Azonban nem volt sokáig szabadlábon, ugyanis december 6-án elfogták, gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen. A 48 éves férfit érintően a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság több rendőrkapitánysága is nyomozást folytat zaklatás vétsége és más bűncselekmények miatt, amely ügyek egyikében gyanúsítotti kihallgatását követően elrendelték őrizetét.
Körözés volt kiadva ellene
Időről-időre előfordul, hogy egyesek nekirontanak a rendőröknek, annyira megfeledkeznek magukról. Ez történt abban az esetben is, amiről korábban mi is beszámoltunk. Egy körözött 66 éves baranyai férfi ellen szeptember 28-án a lakóhelyén intézkedtek a rendőrök. Körözés alatt állt, mert egy szabálysértést követően nem fizetett be egy 30 ezer forintos pénzbírságot, amit elzárásra változtattak. A férfi azonban az elzárásra sem jelentkezett.
A TEK is kivonult
Amikor a rendőrök a férfi házához értek, nem volt hajlandó eleget tenni a rendőrök kérésének. A házában maradt és közölte, hogy az, aki az udvarára lép, „onnan élve nem jön ki”. A Terroelhárítási Közpoint (TEK) munkatársai is kiszálltak a helyszínre, azonban a túsztárgyaló sem tudta jobb belátásra bírni a férfit, aki agresszív maradt.
Csak a sokkoló segített
A baranyai férfi továbbra sem engedelmeskedett, így a rendőrök behatoltak az ingatlan területére. A férfi felemelte a baltát és azt kiabálta, hogy megöli a rendőröket, majd meg is indult az irányukba. Végül egy sokkolóval tudták csak ártalmatlanná tenni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
(Kiemelt képünkön az elkövetéshez használt vasvilla.)