Jogerősen tíz évről nyolc év fegyházra enyhítette a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki alvó haragosaira gyújtotta alkalmi szállásukat tavaly a somogyi megyeszékhelyen.

A 38 éves férfi tavaly januárban ittasan lobbantotta lángra a szintén hajléktalan haragosai által lakott, főként farostlemezből és műanyag fóliából épített barakkokat.

Bent egy férfi észlelte, hogy a külső borítás ég, megkezdte az oltást, és felébresztette a másik építményben alvó két társát is, így ők is ki tudtak menekülni. A Kaposvári Törvényszék idén januárban a vádlottat több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek és tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A Pécsi Ítélőtábla a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő kormányrendelet által biztosított felhatalmazás alapján szerdai tanácsülésen határozott a büntetés enyhítéséről. Az ítélet jogerős.

Kiemelt kép: illusztráció