Megszületett az ítélet az oltáskritikus pár ügyében, akiknek a kisbabája azért halt meg 2013-ban, hat hetesen, mert nem kapta meg a kötelező K-Vitamin injekciót, és emiatt agyvérzést kapott, majd a kórházban meghalt.

A bíróság első fokon gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a házaspárt – írja az Index. Az ügyész már nem tartotta fenn a vád azon részét, hogy a pár akadályozta volna a gyermek ellátását, mert a mentők és az orvos is azt mondta: feszültek voltak ugyan, de hagyták, hogy ellássák a kicsit.

Azt sem kellett tudniuk a szülőknek, hogy a gyermek azért hányt, mert agyvérzése van. Sok mindentől hányhat egy baba, akár egy fertőzéstől is.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A szakértők megállapították, hogy mindettől függetlenül a gyermek halálának oka csecsemőkori agyvérzés miatt kialakult légzési és keringési elégtelenség. Az agyvérzést spontán vérzés indította el, ami a K-vitamin hiánya miatt nem állt el.

A vádiratban még az állt: hogy L. Csaba és fuvolaművész felesége lakhelyén 2012 decemberében gond volt a fűtéssel, ezért ideiglenesen egy ismerősüknél laktak, fűtési problémák voltak, ezért kis időre egy ismerősük fogadta be őket. 2013. január 1-jén a másfél hónapos csecsemő rosszul lett, sírt, míg végül délután többször sugárban hányni kezdett. Mivel a gyermek állapota késő estére sem javult, a harmadik hányás után végül kihívták az ügyeletet. A hathetes gyerek a kórházban halt meg egy hét múlva, K-vitamin hiány miatt kialakult agyvérzés miatt.

Az ügyész szerint a szülőket egy kezelőorvos és a család gyerekorvosa, is tájékoztatta arról, hogy a K-vitamint be kell adni a gyereknek. Szerinte tudniuk kellett, ha nem adják be, veszélyeztetik a gyerek egészségét. Mivel előző gyereküknél nem volt gond a K-vitamin injekció elmaradásából,ezért azt gondolhatták, nem lesz gond.

Az anya és az apa, illetve védőik végig azt mondták: nem tudtak arról, hogy be kell adni a K-vitamint, őket senki sem tájékoztatta erről, legfeljebb félmondatokban hangzott el, de szülés után nem lehet arra alapozni, hogy ez elegendő tájékoztatás.

L. Ada, a feleség az utolsó szó jogán azt mondta, hogy ártatlannak tartja magukat, és “nem tartom igazságosnak, hogy egy megalapozatlan vád miatt kéne tönkretenni egy családot”.

A laposföld- és chemtrail hívő apa, aki az Oltáskritikus Életvédők Szövetség egykori tagja és szerkesztője, a tárgyaláson végig kitartott amellett, hogy gyermekük haláláért nem ők a felelősek, hanem a gyermekorvos, a kátyús út, ami miatt a mentőben a baba feje megütődött, a kórházban kapott gyógyszerek, vendéglátóik, akiknél szerinte romlott volt az étel, és ez került az anyatejjel a baba szervezetébe, illetve a chemtrail repülők által a levegőbe juttatott bárium…

L. Ada előbb elnézést kért férje indulatosságáét, majd könnyezve hozzátette, a gyereke halála után is tovább akarja folytatni az életét. Szerinte mindig felelős és szerető szülők voltak, van két intelligens és egészséges gyerekük – írja a portál.

Az ítélet indoklása

L. Csaba és felesége másfél, illetve egy év felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. A bíró az ítéletet úgy indokolta, hogy mindkét vádlott szubjektív beállítottságú, főleg L. Csaba, aki kritikus szemlélettel áll a világ dolgaihoz, nehezen enged a saját álláspontjából. A házaspár viszonyában nem látható nagy fölé-alárendeltségi viszony. A bíró szerint bár a pár a terhesség alatt járt védőnőnél és terhesgondozáson is, de az egészségüggyel szembeni kritikai hozzáállás és bizalmatlanság végig ott volt.

Kiemelt kép: illusztráció