Elhagyatottan lebeg a lápos, iszapos víz felszínén az a bádogcsónak, amelyből kedden este borult a mikei tóba Sz. Károly és tízéves nevelt fia, Janika. Károly és Janika csak esti csónakázásra vágyott a Somogy megyei vízen. Tiltott területen jártak, eddig nem tisztázott, de mindketten a vízbe estek.

A kisfiú nem tudott úszni, ezért nevelőapja a hátára véve próbálta a felszínen tartani a gyermeket. Janikát végül egy rendőr kimentette, Károly azonban elmerült a tóban – számolt be róla a Ripost.

Tilosban jártak

A tóra úgy tudni Janika szeretett volna kimenni, ő beszélte rá nevelőapját, hogy üljenek be a csónakba.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

– Nagyon kérlelte Janikám a páromat, így hát kivitte a kisfiamat a tóra. Kiengedtem őket, mert csendes idő volt. Karcsi sajátjaként szerette Janikámat, a kisfiam is szerette a nevelőpapáját, így aztán semmi félsz nem volt bennem – mondta a Borsnak könnyes arccal Károly felesége, Janika édesanyja, Andrea. – A fiam valóban nem tud úszni, de a párom kiválóan, többször is átúszta a tavat. Egyszerűen nem értjük, mi történhetett – tárta szét zokogva a kezét az asszony.

A család egyelőre nem tudja, hogyan történhetett a tragédia. Tény, hogy a vízen sem horgászni, sem csónakázni, sem úszni nem szabad, Károlyék pedig a halőrök csónakjával mentek ki a sekély tóra:

– Nem tagadom, tudtuk, hogy tilosban járnak, és nem szabad a tóra menni, de inkább életem végéig fizetném a büntetést, mint hogy ezt a fájdalmat érezzem, amit most – szögezte le Andrea.

Rendőr emelte ki

A halőrök riasztották a zsarukat. Egy hős kadarkúti rendőr azonnal a vízbe vetette magát, és kimentette a kisfiút, de Károly addigra elmerült. Testét később búvárok találták meg.

– Annak a rendőrnek, aki kihozta a fiamat, örökké hálás leszek – mondja sírástól elcsukló hangon Andrea.

A család az éjszaka közepén kapta a hírt a tragédiáról, akkor még azt hitték, hogy Janika fulladt meg.

– Úgy mondták: a kisfiam a tóba veszett. Minden vér kiszaladt az arcomból, azonnal odarohantunk – mondta Janika vérszerinti apukája, aki most volt párja és kisfia mellett áll a gyászban. Mire kiértek, a kisfiú már a mentőben ült. Károly élettelen testét a búvárok a partra fektették. Andrea összeomlott, amikor meglátta kedvese élettelen testét.

– Mellé feküdtem, és még utoljára megsimogattam a férjem arcát. Ma reggel pedig össze kellett szedegetnem a holmijait a partról – csuklott el Andrea hangja, aki a tragédia óta sem aludni, sem enni nem tud:

– A kisfiam él, de elvesztettem a párom, fel lehet ezt dolgozni? Ha nem lennének a gyerekeim, akikért érdemes élnem és tartanom magam, már nem is élnék. Janikámért különösen aggódom, mert tudom, hogy bár elképesztően erős gyermek, de szörnyű trauma érte. Biztos, hogy pszichológushoz fordulunk – mondta az anya. Jani fizikailag épségben úszta meg a történteket.

– Már jól vagyok – mondta a kisfiú a Borsnak, akit anyukája szinte el sem enged azóta az öleléséből. – De szörnyű volt átélni – tette hozzá.

– Tudom, hogy tilosban járt a párom, de ennek ellenére a szemünkben örökre egy hős marad, aki megmentette a kisfiam életét – szögezte le Andrea. B. B.

Kiemelt kép: Illusztráció