Közös kocsmázás után egy férfi úgy összeveszett egyik ismerősével, hogy összeverekedtek. Az egyik férfi olyan sérülést szenvedett, hogy egyik szemére megvakult.

A két férfi közel négy éve ismerte egymást, jóban voltak. Tavaly tavasszal, május 18-án reggel egy Kiskunhalas melletti község kocsmájában iszogattak.

Az egyikük másfél óra után elköszönt és hazament. A másik 9 óra körül már részegen felkereste ivócimboráját a lakásán. A házban egy apró dolog miatt vitatkozni kezdtek, ami odáig fajult, hogy az egyik férfi felemelte a konyhában lévő hokedlit, és négyszer-ötször fejbevágta vele a másikat.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az áldozat maga elé tartotta mindkét kezét, így próbált meg védekezni, végül valahogy sikerült elhagynia a házat. Segítséget akart kérni. Már kilépett a bejárati ajtón, amikor a támadó utolérte, és lelökte az udvari lépcsőről. A férfi a földre zuhant, a támadója pedig elszaladt.

A nyomozás során kiderült, hogy mivel az áldozat hosszú ideje alkoholista, amitől több betegsége is kialakult, nem tudta megvédeni magát támadójától. 

A szabadlábon védekező támadót az ügyészség védekezésképtelen személy elleni, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértéssel vádolja.