Szerző: Kékvillogo.hu

Nyomozók a Pesti Magyar Színházban – Csalás és hűtlen kezelés a gyanú, megkezdődtek a kihallgatások

Súlyos gazdasági visszaélések gyanúja miatt indult nagyszabású hatósági eljárás a (Pesti) Magyar Színházban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megerősítette, hogy költségvetési csalás bűntettének alapos gyanúja miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettes ellen, az egykori igazgató, Zalán János fémjelezte időszakot átvilágítva. A hatóság emberei pedig már meg is kezdték az érintettek kihallgatását. Soron kívüli minisztériumi feljelentés A színházi büntetőügy hátterében egy átfogó kormányzati ellenőrzés áll. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Belső Ellenőrzési Főosztálya még korábban soron kívüli vizsgálatot folytatott le a színház működési problémáival összefüggésben a 2022 januárja és 2024 márciusa közötti időszakra vonatkozóan. A vizsgálatot végző szakértők olyan súlyos […]

Olvass tovább

Súlyos gazdasági visszaélések gyanúja miatt indult nagyszabású hatósági eljárás a (Pesti) Magyar Színházban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megerősítette, hogy költségvetési csalás bűntettének alapos gyanúja miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettes ellen, az egykori igazgató, Zalán János fémjelezte időszakot átvilágítva. A hatóság emberei pedig már meg is kezdték az érintettek kihallgatását. Soron kívüli minisztériumi feljelentés […]

Olvass tovább

Gyomorforgató részletek: nemcsak emberi szívet evett S. Zsolt, hanem egy budapesti temetőben ásta ki a holttesteket, majd hazavitte az emberi maradványokat

Újabb részletek derültek ki a budapesti kannibálról. A beteghordozóként dolgozó férfi, nemcsak munkahelye patológiájáról lopott emberi szívet, hanem a temetőben is kiásta az elhunytakat, majd magával vitte a földi maradványokat. Saját bevallása szerint emberi szívet evett. A férfit napokkal ezelőtt fogták el a 2. kerületben Emberi testrészeket tárolt  Amint arról beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Osztálya egy lakossági bejelentés után csapott le a Budai Irgalmasrendi Kórház beteghordójára június 17-én. A bejelentő szerint a férfi otthonában emberi testrészeket tárolt. Mint kiderült, a gyanú sajnos megalapozott volt: a férfi valóságos horrorgyűjteményt halmozott fel. A lakásában preparált emberi arc, arcbőr, […]

Újabb részletek derültek ki a budapesti kannibálról. A beteghordozóként dolgozó férfi, nemcsak munkahelye patológiájáról lopott emberi szívet, hanem a temetőben is kiásta az elhunytakat, majd magával vitte a földi maradványokat. Saját bevallása szerint emberi szívet evett. A férfit napokkal ezelőtt fogták el a 2. kerületben Emberi testrészeket tárolt  Amint arról beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti […]

Hirdetés