Szerző: Kékvillogo.hu

Villamos elé lökdösi az embereket egy agresszív férfi Budapesten: rettegnek a kerület lakói

Szabadlábon van, és a helyiek szerint újra az utcán terrorizálja a járókelőket az a férfi, aki januárban két embert is a villamos elé próbált lökni Albertfalván. Bár a rendőrség lezárta a nyomozást, a környéken élők újabb támadásoktól tartanak, ráadásul az áldozatok felháborító választ kaptak a hatóságoktól. Sokkoló pillanatok a megállóban Az egyik eset még januárban történt, este hat óra körül történt a 11. kerületben. Az egyik áldozat, Dániel épp egy üzletből lépett ki, amikor az albertfalvai villamosmegálló peronján meglátott egy dülöngélő férfit. Hogy elkerülje a konfliktust, megpróbált elsétálni mellette, de a támadó váratlanul rárontott. „Váratlanul felém fordult, aztán taszított rajtam […]

Olvass tovább

„Büszke vagyok arra, amit tettem” – megszólalt a férfi, aki letépte és Dunába dobta a szivárványos zászlókat Budapesten

Rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség azt az 58 éves mogyoródi férfit, aki az Erzsébet hídról szivárványos zászlókat szaggatott le és dobott a Dunába – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az elkövető büszke a tettére, egy radikális politikus pedig már fel is ajánlotta, hogy kifizeti helyette a büntetést. Kihallgatta a rendőrség  A rendőrség tájékoztatása szerint a Pest vármegyei férfit június 22-én, a hétfő esti órákban mogyoródi otthonában fogták el a nyomozók, előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, és a jelenlegi adatok szerint szabadlábon védekezhet. Az egyenruhások állítólag az autója rendszáma alapján azonosították […]

Rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség azt az 58 éves mogyoródi férfit, aki az Erzsébet hídról szivárványos zászlókat szaggatott le és dobott a Dunába – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az elkövető büszke a tettére, egy radikális politikus pedig már fel is ajánlotta, hogy kifizeti helyette a büntetést. Kihallgatta a rendőrség  A […]

Olvass tovább

Elszámoltatás: hat embert vettek őrizetbe, köztük Óbuda volt fideszes polgármesterét is az NKA 17 milliárdos osztogatása miatt

Hat személyt őrizetbe vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásainak ügyében. „A hűtlen kezelés gyanújával meghallgatott és most őrizetbe vett egykori és mostani munkavállalók az NKTK és a Kulturális és Innovációs Minisztérium alkalmazásában állnak vagy álltak” – írta Facebook-oldalán Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. Őrizetben Bús Balázs  Őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki Bús Balázst, Óbuda volt fideszes polgármestere az elmúlt években a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke volt. Posztjáról azután mondott le, hogy kitört a botrány a választás előtt fideszes körökben kiosztott 17 milliárd forintnyi kulturális támogatás miatt. Hűtlen kezelés miatt kezdeményezték Bús […]

Hat személyt őrizetbe vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásainak ügyében. „A hűtlen kezelés gyanújával meghallgatott és most őrizetbe vett egykori és mostani munkavállalók az NKTK és a Kulturális és Innovációs Minisztérium alkalmazásában állnak vagy álltak” – írta Facebook-oldalán Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. Őrizetben Bús Balázs  Őrizetbe […]

Elszámoltatás: hat embert vettek őrizetbe, köztük Óbuda volt fideszes poglármesterét is az NKA 17 milliárdos osztogatása miatt

Hat személyt őrizetbe vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásainak ügyében. „A hűtlen kezelés gyanújával meghallgatott és most őrizetbe vett egykori és mostani munkavállalók az NKTK és a Kulturális és Innovációs Minisztérium alkalmazásában állnak vagy álltak” – írta Facebook-oldalán Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. Őrizetben Bús Balázs  Őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki Bús Balázst, Óbuda volt fideszes polgármestere az elmúlt években a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke volt. Posztjáról azután mondott le, hogy kitört a botrány a választás előtt fideszes körökben kiosztott 17 milliárd forintnyi kulturális támogatás miatt. Hűtlen kezelés miatt kezdeményezték Bús […]

Olvass tovább

„Büszke vagyok arra, amit tettem” – megszólalt a férfi, aki letépte és Dunába dobta a szivárványos zászlókat Budapesten

Rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség azt az 58 éves mogyoródi férfit, aki az Erzsébet hídról szivárványos zászlókat szaggatott le és dobott a Dunába – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az elkövető büszke a tettére, egy radikális politikus pedig már fel is ajánlotta, hogy kifizeti helyette a büntetést. Kihallgatta a rendőrség  A rendőrség tájékoztatása szerint a Pest vármegyei férfit június 22-én, a hétfő esti órákban mogyoródi otthonában fogták el a nyomozók, előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, és a jelenlegi adatok szerint szabadlábon védekezhet. Az egyenruhások állítólag az autója rendszáma alapján azonosították […]

Olvass tovább

Horror az agglomerációs óvodában: ipari celluxszal ragasztotta le a síró 5 éves kislány száját az óvónő, majd fájdalmat okozva letépte azt

Felháborító abúzus történt egy Gödöllő környéki település óvodájában, ahol a gyermekek védelmére felesküdött pedagógus brutális módszerrel hallgattatott el egy zokogó kisgyermeket. A Gödöllői Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat az óvónő ellen, aki ráadásul sérülést is okozott a kislánynak. Udvari veszekedés A Pest Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a megrázó bűnügy még 2024 áprilisában játszódott le az észak-pesti agglomeráció egyik csendes intézményében. Az óvodába járó, alig 5 éves kislány a délelőtti játék során az udvaron hirtelen összeveszett az egyik kisfiú társával, a vita pedig odáig fajult, hogy a gyerekek lökdösni és ütni kezdték egymást. […]

Olvass tovább

Hirdetés