Tetten érték a rendőrök azt a rablót, aki egy építkezésről lopott el egy sok százezret érő gázkazánt. A rendőrök keményen a földre teperték a pocakos férfit.

A tetten ért elkövetőket perceken belül, két házzal arrébb elfogták a budapesti rendőrök, ellenük lopás bűntett miatt indult eljárás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói 2020. március 8-án értesítették a közrendvédelmi főosztály járőreit, hogy az Örs vezér útján lévő egyik építés alatt álló ingatlanba két férfi betört, és onnan nagy értékű gázkazánt lopott el.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A felderítők jelzésére perceken belül kiérkező járőrök az éppen távozó gépkocsi útját elállták, és a benne ülő két férfit a helyszínen elfogták. A rendőrök a gépjárművet a helyszínen átvizsgálták, ahol megtalálták a több százezer forint értékű lopott kazánt.

A budapesti felderítők és a járőrök által közösen elfogott két férfit előállították a zuglói rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Kihallgatásukat követően az 59 éves vecsési Sz. Ferencet és társát, a 38 éves kistarcsai T. Albertet őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

A nyomozók Sz. Ferenc házában kutatást tartottak, ahol egy gázkazánt és két autó motorvezérlő egységét találtak, amelyeket lefoglaltak és azok eredetét vizsgálják. Az ellopott gázkazán visszaadására a rendőrök intézkednek.

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából