Vezető hír

    Friss

    Szigethalmi gyilkosság: három gyermek maradt félárván, miután végzett feleségével Norbert, hajtóvadászat indult ellene

    Hajtóvadászatot indítottak egy 41 éves férfi ellen, aki megölte húsvéthétfőn megölte feleségét. Fajta Norbertet azóta is keresi a rendőrség, három gyermek maradt félárván.  A gyilkosság előtt érkezett haza  A házaspár Szigethalmon élt. A tragédia napján, a szomszédok elmondása szerint délután 5 körül érkezett haza az asszony. Néhány óra múlva pedig már a helyszínelők lepték el az utcát és a családi házat. Az asszonyt holtan találták. A környékbeliek azt mondták, semmi előzetes jele nem volt a gyilkosságnak.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. A gyerekek nem voltak otthon  Egy másik szomszéd […]

    Aktuális

    Holtan találtak egy szigethalmi nőt, a férje végezhetett vele: hajtóvadászatot indított a rendőrség – fotó a cikkben

    Emberölés miatt keresik a Pest vármegyei nyomozók Fajta Norbertet, aki a gyanú szerint két nappal ezelőtt szigethalmi otthonukban bántalmazta feleségét. A 37 éves nő elhunyt. A 41 éves férfit körözi a rendőrség. Ha látta, tudja, hogy jelenleg hol tartózkodik, hívja a rendőrséget! Körözik az elkövetőt Fajta Norbert ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest vármegyei rendőrök. […]

    Tudj róla

    „Az anyukája hívta a barátját, hogy nem ment haza” – megszólalt a halálra gázolt 14 éves fiú barátnője, Barnabás a telefonját nyomkodta, amikor elütötte a HÉV

    Megrázó részletek derültek ki a tragikus balesetről, amelyben egy 14 éves fiú vesztette életét Budapesten. A fiú mobilját nyomkodta, amikor fellépett a sínekre, a vonat ekkor érkezett. Olyan erejű volt az ütközés, hogy a fiatal 20 métert repült, majd a 2 sín közzé csapódott. A mentők több helyszíni beavatkozás után intenzív osztályra szállították, ahol másnap meghalt. Elgázolta a HÉV  Ahogyan arról beszámoltunk, a múlt héten Óbudán egy 14 éves fiú a HÉV elé lépett. Szemtanúk beszámolója szerint a diák fülhallgatóval a fején, mobilját nyomkodva szenvedett balesetet. A fiatal nem hallhatta, hogy közeledik a vonat, ekkor történt a tragédia. A fiút […]

    Ez is fontos

    Orbán Viktor katonákat vezényel a Török Áramlat magyarországi szakaszára, Szijjártó szerint ukránok akarhatták felrobbantani a gázvezetéket

    Aleksandar Vučić szerb elnök tájékoztatása szerint a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében a szerb egységek nagy romboló erejű robbanóanyagot, valamint annak aktiválásához szükséges gyújtózsinórokat találtak – közölte vasárnap délelőtt Orbán Viktor. A miniszterelnök azt írta, délutánra összehívta a védelmi tanácsot.  Robbanóanyagot találtak  Mladenka Manojlović, a szabadkai főügyészség ügyésze elmondta, hogy az Oromhegyes közelében talált robbanóanyagok ügyében a hatóság engedély nélküli fegyver- és robbanóanyag gyártása, birtoklása és az azokkal való kereskedelem, valamint szabotázs bűntette gyanújával nyomoz. Manojlović elmondta, hogy a vizsgálat során a Felsőhegy (Gornji Breg) és Ilonafalu (Vojvoda Zimonjić) települések közötti út mellett két fekete hátizsákot találtak, amelyek körülbelül négy kilogramm anyagot […]

    Életmentés

    „Nehéz ilyenkor bármit is mondani vigaszként” – meghalt a 14 éves fiú, akit telefonnyomkodás közben gázolt el a HÉV Budapesten

    Amint arról beszámoltunk, életveszélyes állapotban került kórházba az a 14 éves fiú, akit a szentendrei HÉV ütött el Budapesten kedden. A gyerek a tiltó jelzés ellenére ment át a síneken, a szemtanúk szerint közben telefonozott és fülhallgatót viselt. A MÁV szerint a fénysorompó működött, a szerelvény vészfékezett. 20 métert repült  A HÉV vezetője hiába próbált jelezni az átjáróban haladó fiúnak, a fiatal nem vette észre a közeledő szerelvényt. A jármű olyan erővel csapódott, hogy a fiú  20 métert repült. A két sín közzé esett, életveszélyes sérüléseket szenvedett.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

    Baleset

      Bűncselekmény

        Körözés

          Csalás

            Drog

              Meglepő

              Ukrán pénzszállítók vezetője: „ismeretlen eredetű injekciót kaptam, amelytől életveszélyes állapotba kerültem”

              A jelek szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelen sem volt az ukrán Oscsadbank pénzszállítójának lefoglalásakor – erről Horváth Lóránt, a bank jogi képviseletét ellátó ügyvéd beszélt egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Az ügyvéd szerint  hiába szerepel a jegyzőkönyvben, hogy a NAV is jelen volt, valójában csak a Terrorelhárítási Központ fegyveresei ütöttek rajta a pénzszállító járművön. Gránátvetők a helyszínen  Horváth Lóránt, az Oscsadbank jogi képviselője egy sajtótájékoztatón számolt be a március eleji rajtaütés körülményeiről. Állítása szerint a TEK fegyveresei ellentmondó utasításokat kiabáltak. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy a kommandósoknál gránátvető és mesterlövész is volt a helyszínen.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred […]

              Holtan találták Borbás Marcsi kollégáját, Benedek ruháit hónapokkal ezelőtt a Duna parton találták meg, azóta senki nem tudott róla semmit

              Január 27-e óta keresték azt a férfit, aki Tahitótfalváról tűnt el nyomtalanul. A 36 éves Benedek ruháit a Duna-parton találták meg, a kutató-mentők drónokkal is keresték a vízen, de sajnos nem jártak sikerrel. A férfi Borbás Marcsi kollégája , a műsorvezető is arról írt, hogy nagyon várják vissza. Benedek eltűnése teljesen érthetetlen családja számára is. Felesége  és két pici gyermeke nagyon nehéz helyzetbe került.  A jeges vízben keresték  A feltételezések szerint, az eltűnt férfi, ruhátlanul sétált be a vízbe, nagy valószínűséggel öngyilkossági szándékkal, és hiába keresték, nyoma veszett, elnyelhette a jeges víz. A Szentendrei rendőrkapitányság még aznap elrendelte a körözését, […]

              Iskolába menet életveszélyesen megsérült Oszter Alexandra fia, a diákok egy fekete BMW-vel karambolóztak

              Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze a 2-es főúton Vác közelében, a baleset egyetlen súlyos sérültje Oszter Alexandra 16 éves fia. Az egykori színészlegenda unokáját mentőhelikopterrel vitték kórházba, ahol három és fél órán át műtötték, majd két napot az intenzív osztályon töltött.  Baleset a 2-es főúton A Katasztrófavédelem azt írta, a 2-es főút Vác és Szendehely közötti szakaszán történt ütközéshez a váci hivatásos tűzoltók vonultak ki. A raj áramtalanította a járműveket, és segített a mentőknek kiemelni egy embert a személyautóból.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Szétroncsolódott a […]

              „Egy részünk vele ment el” – felesége közölte a szomorú hírt, holtan találták a Maglódról eltűnt kétgyermekes családapát

              N. József Dániel március 13-án hajnali kettőkor ment el a maglódi otthonából, és azóta semmit nem tudott róla családja. Autóját a Nagykőrösi úton látták aznap éjjel 3.30 körül. A mobiltelefonja az 5. kerületi Aranykéz utcánál jelzett utoljára.  Maglódról tűnt el  A Maglódról eltűnt családapát két kisgyermeke és a felesége várta haza, az eltűnés ügyében a Monori Rendőrkapitányság folytatta az eljárást. A férfi március közepe óta semmilyen életjelet nem adott magáról. Felesége most drámai hírt közölt. Meghalt a családapa  „Összetört szívvel tudatom, hogy a férjem elhunyt. Felfoghatatlan fájdalom ez számunkra. Egy részünk vele ment el. Hálásan köszönöm mindenkinek a sok megosztást, keresést […]

              Tragédiák sorozata a MÁV-nál: szerda éjjel 3 ember gázolt el a vonat

              A hajnali órákban Cegléd külterületén a Kengyeldűlőbe vezető út vasúti átjárójában egy tehervonat elütött egy – feltehetőleg öngyilkossági szándékkal vonat elé lépett – embert. A Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony fővonalon a reggeli órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, az elővárosi forgalomban Cegléd és Abony között pótlóbuszos átszállásra, a távolsági forgalomban pedig Budapest és Szolnok között terelt útvonalon közlekedő járatokra kell számítani, mert baleseti helyszínelés miatt Cegléd és Abony között szünetel a vasúti közlekedés.  Forgalmi változások: Ingavonatok közelekdése Az ingavonatok és a kerülő útirányon közlekedő vonatok közlekedése a vonatinformációs rendszereken nem követhető. Gázolás a 22. kerületben  Egy személyvonat Budapesten, a 22. kerületben a Háros utcai átkelőnél gázolt […]

              Elgázolt egy kamaszfiút a HÉV Budapesten, a 14 éves fiú mobilját nyomkodta: küzdenek az életéért

              Egy tizenéves fiút ért baleset a H5-ös HÉV egyik 3. kerületi gyalogosátjárójában. A tanúk elmondása szerint a fiatal fülhallgatóval a fülében, a mobiltelefonját nyomkodva lépett a sínekre. A fiú életveszélyes állapotban van. A balesetben más nem sérült meg, a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Átsétált a síneken  Egy tilos jelzésen átsétáló fiút ütött el a H5-ös HÉV a 3. kerületi Határ úti megállónál 2026. március 30-án este fél 7 körül. A 14 éves sérültet a mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) baleseti helyszínelői pedig szemlét tartottak. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is […]

              Leállt a fűtés az egyik budapesti kórház 3 épületében, napok óta takarókat osztogatnak a betegeknek

              Péntek óta nincs fűtés Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet három épületében. Az ügyről Porcher Áron, Budapest ú 15-ös választókerületének tiszás jelöltje tett közzé egy bejegyzést. A kórház reagált a hibára.  Ki a felelős?  „16 év 2/3-os kormányzás után ki felel ezért? A Fidesz terel minden lényeges kérdésben, de az emberek a bőrükön érzik a hideget, látják a zsírra szállt port és az omladozó falakat. Várakoznak évekig egy időpontra, hogy aztán ilyen körülmények között lássák el őket” – írta Porcher Áron, tiszás képviselőjelölt, aki elmondása szerint a kórház alkalmazottaitól szerzett tudomást a fűtéskimaradás miatt.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A […]

              4 hónap házasság után, saját hálószobájában késelte halálra feleségét, miután milliókkal húzta le az asszony fiát

              Tavaly januárban, több mint 10 késszúrással végzett 54 éves feleségével egy férfi Fóton. Most emeltek vádat a 60 éves P. Jánossal szemben. Az ügyészség 13 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kért az emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt férfira arra az esetre, ha az már az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról is. Megvezette a nőt  P. János 2022 telén ismerkedett meg a nővel, majd összeköltöztek és az asszony fóti házában éltek. A rossz vagyoni helyzetben lévő férfi elhitette a nővel, hogy jól menő vállalkozó, és egy svájci bankszámlán jelentős megtakarításokkal rendelkezik. A férfi rávette az […]

              Nincs gyógyszer és kirakja a demens betegeket az idősotthonból, ha nem szavaznak a Fideszre – a helyiek szerint ezzel fenyegetőzik nyírbogát polgármestere

              Bűncselekmény és etikai vétség gyanúja miatt is vizsgálatot szükséges indítani a Magyar Orvosi kamara szerint annak az orvosnak az ügyében, aki A szavazat ára című dokumentumfilmben elhangzottak szerint azzal fenyegeti a betegeket, hogy aki nem a Fideszre szavaz, annak nem ír fel gyógyszert, vagy kiteszik a hozzátartozóját az idősek otthonából. Döbbenetes film Amint arról beszámoltunk, döbbenetes dokumentumfilmet készített a De! Akciócsoport. Az alkotók a filmben bemutatnak több szervezett hálózatot, amelyek drogért, pénzért és zsarolással szerveznek szavazatokat a Fidesznek. A filmben többen arccal beszélnek a maffiamódszerekről, amelyekkel az ország legszegényebb településén alkalmaznak a kormánypártot “szolgáló intézők”. Szavazatért cserében van akit a gyámüggyel fenyegetni, […]

              Elveszítette bal karját és másfél hónapig küzdöttek annak a fiatalnak az életéért, aki az újpesti vasútállomáson áramütést szenvedett: összefogtak Jakab gyógyulásáért

              Tavaly novemberben számoltunk be róla, hogy két, húsz év körüli fiatal bukkant fel a legszélső vágányon várakozó tehervonatnál a Rákospalota-Újpest vasútállomáson. Míg egyikük az ütközők között bújt át, a 19 éves fiú felmászott az egyik vagon tetejére. Pillanatokkal később az állomáson dolgozók hatalmas puffanást hallottak, majd meglátták, hogy a szerelvény mellett valami lángol. Lángolt a haja és a kabátja  Az egyik vasutas azonnal a fiú segítségére sietett, és a saját kabátjával próbálta megfékezni a lángokat. A fiú kabátja és ruhája is égett Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál megerősítette, hogy a fiú állapota válságos. A fiatal életét megmentő vasutas is […]

              Erkölcsi és szakmai indokokra hivatkozva mondott le Budapest egyik rendőrkapitánya

              “Két éve senki sem értette, hogy Ferencváros kiváló rendőrkapitánya, Ámán András miért mondott le a posztjáról, és miért szerelt le. Én sem. Azóta sem tudom” – írta Jámbor András, a térség országgyűlési képviselője szombaton Facebook-oldalán.  Elégedettek voltak a munkájával  A politikus szerint a kerületben pártpolitikai oldalaktól függetlenül mindenki elégedett volt vele, és más kerületekhez képest is elképesztően jó számokat produkált a bűnüldözés területén.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Két éve szerelt le  A volt rendőrkapitány, Ámán András most kitett egy Facebook-posztot, amelyben azt írta, hogy […]

              Több millió forint csúszópénzt kaptak a budapesti kórház boncmesterei a temetkezési vállalkozóktól, soron kívüli boncolásokért

              Kilenc személy ellen emelt vádat a Pest Vármegyei Főügyészség, miután egy kórház boncmesterei pénzt fogadtak el temetkezési vállalkozóktól a gyorsabb és szakszerűbb ügyintézésért. A két boncmester 5,5 millió forintot csúszópénzt vehetett át.  Lefizették a boncmestereket  A két szakember a vád szerint több mint 600 esetben kapott csúszópénzt azért, hogy a vállalkozók számára kedvező időpontban végezzék el a boncolásokat, megkerülve az irányadó sorrendet. A boncmesterek másfél év alatt összesen közel 5,5 millió forint jogtalan bevételre tettek szert. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Boncmester és a vállalkozók kapcsolata  A vádirat […]

              Éheztették, az ágyhoz kötözték zárkatársukat a budapesti börtönben, a fogvatartott belehalt a kínokba

              Kikötözték és brutális módon halálra kínozták a zárkatársukat az egyik budapesti börtönben. Az ügyben most született ítélet. Életfogytiglant kaptak a tettesek.  Éheztették és bántalmazták  A három elkövető egy zárkában volt elhelyezve egy fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben a későbbi áldozatával. Az I. illetve II. rendű vádlott rendszeresen bántalmazta, és testedző gyakorlatokhoz használta a későbbi áldozatát. 2022. augusztus közepén a tettestársak megtiltották a cellatársuknak, hogy két napig egyen, így éheztetve őt, majd két nap elteltével megparancsolták neki, hogy a zárkában felhalmozott ételből fél órán belül egyen meg nagyobb mennyiséget.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek […]

              Vihar a Balatonon: fa dőlt a sínekre, nem járnak a vonatok a déli parton

              Lepsény és Szántód között szünetel a forgalom, mert – vihar miatt – fa dőlt a felsővezetékre, melynek következtében egy tartóoszlop is megrongálódott. A helyreállításig a Székesfehérvár és Lepsény között pályakarbantartás miatt közlekedő pótlóbuszok hosszabb szakaszon, Székesfehérvár és Szántód között közlekednek. Forgalmi változás  Pótlóbuszok járnak  A helyreállítás várhatóan péntek éjfélig tart, amennyiben több idő szükséges a javításhoz, akkor további tájékoztatást adunk a vonatok és a pótlóbuszok közlekedéséről, átszállásokról. Karbantartás a Déliben  Márciusban két hétvégén is jelentős karbantartást végeznek a Déli pályaudvaron, így készülve arra, hogy a turisztikai szezon tavaszi indulásától már megbízhatóbb formában legyen a számos dunántúli kirándulóhelyet a fővárossal összekötő főpályaudvart.  A március 7-8-ra és 28-29-re betervezett karbantartás […]

              Dráma a budapesti focipályán: összeesett és leállt a férfi légzése, csapattársai kezdték meg az újraélesztését

              Egy fővárosi focipályán sportolt egy 60 év körüli férfi a közelmúltban, amikor hirtelen rosszul lett. Leült a pálya szélére, majd másodperceken belül leállt a légzése. Csapattársai mentették meg az életét.  Mentőt hívtak  A férfi a pálya szélén ült le, majd röviddel később a földre zuhant, és görcsrohama kezdődött. Csapattársai azonnal a segítségére siettek, mentőt hívtak, és a mentésirányítás utasításait követve megvizsgálták a légzését.    A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Csapattársai kezdték meg az újraélesztést  Miután nem észleltek életjeleket, a mentésirányító azonnal újraélesztésre instruálta a bejelentőket, miközben riasztotta a legközelebbi mentőegységet. A focicsapat tagjai egymást […]

              Till Tamás gyilkosa: a vádirat szerint korábbi fantáziáját szerette volna kiélni, molesztálni és uralni akarta az ártatlan kisfiút

              A 15 éves Fehér János a bajai kisfiú eltűnése napján, 2000 májusában egy közeli tanyán dolgozott. Alapvetően egy helyi intézetben élt, de az esztergályos vállalkozó, W. József rendszeresen foglalkoztatta a diákokat. Az utcán cigizett, amikor meglátta Tomit, aki az otthonából tartott biciklivel a közeli vadasparkba. Ami pedig ezután következett, az maga a pokol volt az ártatlan kisfiú számára.  Évtizedekig nyomoztak  A nyomozás évtizedeken át tartott. A rendőrség ezer és ezer szálat vizsgált meg, látnokok és önjelölt nyomozók tucatjai próbálták megfejteni a titkot, a szülők pedig minden egyes nap az ajtót lesték, hátha Tamás egyszer csak belép rajta. Az ügy a magyar […]

              Menekülnek Matolcsyék: hetek óta Dubajba szállítattják a luxusautóikat és a milliárdok érő ingóságaikat

              Matolcsy György és fia, Matolcsy Ádám megláthatták a Medián adatait, mely szerint a Tisza párt 23 százalékkal vezet a Fidesz előtt, úgyhogy gyorsan amit csak lehet: Porschékat, festményeket és ki tudja mi mindent konténerekbe pakoltak, hogy Dubajba vigyék. Matolcsy György jegybankelnöksége idején mintegy 600 milliárd forint közpénz tűnhetett el a Magyar Nemzeti Bankból. Magyar Péter szerint ez mindenidők legnagyobb bankrablása, az Orbán-kormány rendőrsége és ügyészsége azonban még mindig nem hallgatott ki senkit. Nagy kérdés, hogy az ellopott NER-vagyon visszaszerezhetőe-e. Juhász Péter elmagyarázta, hogy igen, ráadásul jogszerűen. Az erről készült videót a cikkünk alján nézheted meg. Porschék a konténerekben Konténerekben hordják Dubajba […]

              Lángoló autóból menekült egy család az M7-es autópályán, egy pók miatt történt a súlyos baleset

              Másodperceken múlt egy négyfős család élete vasárnap délután az M7-es autópályán, amikor a sofőr egy autóban felbukkanó póktól megijedve félrerántotta a kormányt. A kocsi felborult és porig égett, egy 11 éves lány pedig súlyosan megsérült.  Kigyulladt egy autó  Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó Balatonőszöd térségében, az M7-es autópálya százharmincas kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon. A balatonboglári önkormányzati tűzoltók két vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. Az érintett sztrádaszakaszon forgalomkorlátozás volt érvényben- írta vasárnap délután a katasztrofavedelem.hu.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Megijedt a póktól  A személygépkocsi […]

              Késelés a hajláktalanszállón: egy mobiltelefon miatt veszett össze két férfi, kis híján halál lett a balhé vége

              Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfival szemben, aki balhéba keveredett szobatársával a hajléktalanszállón. A szobatársak közül az egyik nem találta a telefonját, emiatt vesztek össze. A ferencvárosi munkásszállón kialakult vitának késelés és bordatörés lett a vége. Mobiltelefonját kereste  A két férfi egy szobában lakott a munkásszállón. A tragédia napján a 42 éves férfi nem találta a szobában hagyott mobilját, és emiatt számon kérte szobatársát. Amikor a 31 éves szobatársa azt mondta, hogy nem tud a telefonról, az idősebb rátámadt, és perceken át ütlegelte, eltörve két bordáját is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 […]

              Nyilvánosságra hozták Matolcsy György túlárazott luxusvécéjéről készült fotókat, az Orbán-kormány rendőrsége még senkit sem hallgatott ki a 600 milliárdos MNB-pénzlenyúlás kapcsán

              Az Orbán-rendszer túlárazott, közpénznyelő világának igazi példája a Magyar Nemzeti Bank 100 milliárdnál is többe kerülő, látványosan túlárazott felújítása. Hiába talicskáztak ki a bankból nagyjából 600 milliárdot az adófizetők pénzéből, az Orbán-kormány rendőrsége eddig senkit sem hallgatott ki az ügyben. Közben Matolcsy György és társai továbbra is élvezik a luxust: a Porsche-gyűjteményt, luxuslakásokat Dubajban, New Yorkban és Budapesten. A volt jegybankelnök luxusvécéjéről készült ikonikus képeket Hadházy Ákos Zuglóban induló, független országgyűlési képviselő hozta nyilvánosságra. A fotók a cikkünk alján láthatók. Túlárazás „A devizahitelesek pénzéből a fekete fehér mozaik padló 9,5 millióba, a különleges olasz márvány falburkolat 11 millióba került. A […]

              Diósjenői kettős gyilkosság: korábban szabadulhat a férfi, aki megölte, majd elásta élettársa lányait

              25 év után szabadulhat feltételesen az a diósjenői férfi, aki meggyilkolta élettársa két lányát, majd holttestüket elásta.  A most 49 éves H. József a vád szerint 2009-ben ölte meg élettársa lányát, a 19 éves Alexandrát. A lány teherbe esett, a férfi pedig azt akarta, vetesse el a gyermeket. A konfliktusból tettlegesség lett, a férfi olyan súlyosan bántalmazta a lányt, hogy az meghalt. Holttestét a férfi elásta az udvaron.  Bántalmazta nevelt lányát  H. József 2009 februárjában a diósjenői házukban összeveszett a 19 éves nevelt lányával, Alexandrával, akiről megtudta, hogy gyermeket vár. Többször fejen ütötte, majd megrugdosta a földre kerülő fiatalt, aki meghalt. A vád szerint a holttestet […]

              Két baleset is történt az M3 autópálya Budapest környéki szakaszán: több kilométeres a torlódás

              Összeütközött két gépkocsi hétfő reggel az M3-as autópálya 48-as kilométerszelvényénél, Galgahévíz térségében, a Budapest felé vezető irányban. Összesen öten utaztak a járművekben, amelyek közül az egyik áramtalanítását már megkezdték a hatvani hivatásos tűzoltók. Az érintett pályaszakaszon egy sávon halad a forgalom a baleset miatt – írja a katasztrófavédelem.  Baleset Aszódnál  Hétfő reggel, szintén az M3-as autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Aszód térségében baleset történt. A 43-as km-nél a sérült járművek a leállósávban vannak. Valamint a 48-as km-nél két kisteherautó összeütközött. a külső sávot lezárták. A torlódás több km hosszú.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

              Betöltés