Vezető hír

    Friss

    Milliárdokat költött az Orbán-kormány a tököli börtön átalakítására, végül mégsem költöztette át a Szőlő utcai intézet lakóit

    Tavaly decemberben döntött a kormány, hogy felszámolja a Budapesti Javítóintézetet, amely egyik központi része a botrányokkal teli Szőlő utcai intézmény volt. Januárban jelentették be, hogy a fiatalokat a tököli börtönbe költöztetik, ahol megfelelő körülményeket tudnak kialakítani számukra, mobilházakat építenek nekik. A házak elkészültek, a fiatalok költöztetéséről pedig még mindig nincs kormánydöntés.  Eladták az épületet  A BVOP más javítóintézetbe költöztetné az érintetteket a dolgozók létszámhiánya miatt – ezt a döntést hozta decemberben a kormány. A büntetés-végrehajtás vette át a Szőlő utcai intézet irányítását. Az épületet kiürítették, majd a választás sok előtt pár héttel el is adták. 2026 januárjában már betonozási és […]

    Aktuális

    Így fogta el a barátnőjét fogva tartó férfit a TEK – videón a kommandósok akciója

    Amint arról beszámoltunk, április 25-én túszdráma zajlott Budapesten, a 11. kerületben. Egy férfi nem engedte szabadon barátnőjét, valamint rendőri beavatkozás esetén a nő megölésével fenyegetőzött. A Terrorelhárítási Központ kommandósai, rendőrök és a mentősök jelentek meg a helyszínen. A rendőrség az akcióról most egy videót tett közé, amelyet cikkünk végén tudsz megnézni.  Elhagyta a lakást  A túsztárgyalók körülbelül egy órán át próbálta meggyőzni a férfit,  hogy engedje szabadon barátnőjét. A túszejtő elhagyta a lakást, majd a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. A […]

    Tudj róla

    Kiszáll a politikából Kósa Lajos, aki elhitte a csengeri örökösnőnek, hogy a nemlétező vagyonból bankot és repülőgépet kap ajándékba

    Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke vasárnap délután közösségi oldalán bejelentette, hogy a választási eredmények miatti felelősségvállalás jegyében nem veszi át országos listás mandátumát. A politikus a párt közelgő tisztújító kongresszusán sem indul semmilyen tisztségért. Kósa Lajos 36 évig volt a Fidesz meghatározó politikusa. Ő volt az a politikus, aki elhitte a csengeri napszámos asszonynak, hogy mesés örökséget hagyott rá az édesapja, Az örökségből pedig egy bankot kapott volna ajándékba Kósa, amennyiben a csengeri asszony öröksége valós lett volna.  Távozik a közéletből  Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Bánki Erika és Soltész Miklós után Kósa Lajos is bejelentette, nem veszi át parlamenti mandátumát. […]

    Ez is fontos

    A budapesti reptéren fogták el a Fidesz szegedi elnökét, akit ellen elfogatóparancsot adott ki a NAV

    Őrizetbe vették a budapesti repülőtéren a szegedi Fidesz egykori elnökét, aki azután mondott le a helyi szervezetben betöltött posztjáról, hogy megtudta, körözést adtak ki ellene költségvetési csalás gyanúja miatt. A politikust a NAV költségvetési csalással gyanúsított.  Őrizetbe vették  Péntek este a Liszt Ferenc repülőtéren vették őrizetbe a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét, Rádi Ferízt, akit költségvetési […]

    Életmentés

    „Apa! Apa!” – Szívbemarkoló gyereksírás törte meg az autópálya csendjét: Szabadidős rendőr mentett életet

    Horváth Krisztián őrmester, a Készenléti Rendőrség kutyás járőre éppen hazafelé tartott, amikor az előtte haladó terepjáró az árokba borult. A civil ruhás rendőr egyetlen másodpercig sem mérlegelt: miközben a roncsban egy hétéves kislány az apukájáért sikoltozott, ő megállította az autópálya forgalmát, és megkezdte a hősies életmentést. A békés utazás vége Horváth Krisztián őrmester éppen Érdről […]

    Baleset

      Bűncselekmény

        Körözés

          Csalás

            Drog

              Meglepő

              Távozik a honvédségtől Orbán Gáspár, a távozó miniszterelnök fia

              Távozik a honvédségtől Orbán Gáspár, a leköszönő magyar miniszterelnök, Orbán Viktor fia, aki a csádi katonai misszió előkészítője volt. A Honvédelmi Minisztérium nem válaszolt a kontroll.hu kérdésével, így egyelőre nem lehet tudni, ki kezdeményezte Orbán Gáspár leszerelését.  Leszerel a honvédségnél  Szerdán,  személyügyi elbeszélgetésre hívták be a Magyar Honvédségnél Orbán Gáspárt. A kontroll.hu úgy tudja, a megbeszélésen a feletteseivel az a megállapodás született, hogy az eddig századosként szolgáló Orbán Gáspár néhány napon belül leszerel és elhagyja a honvédséget.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Katonai pályafutása  Orbán Gáspár 2019. júniusában […]

              „A szobában egy téglával verte péppé” – megszólalt az egri gyilkosság áldozatának lánya, apja féltékenységből ölte meg Ágnest

              Amint arról beszámoltunk, szörnyű gyilkosság történ hétfő este Egerben. Egy férfi megölte a feleségét. A szomszédok figyeltek fel hangos üvöltözésre a lakótelepen. A házaspár lánya a közösségi oldalon erősítette meg édesanyja halálát, azt írta, az asszony családon belüli erőszak áldozata lett.  A szomszéd sejtette, hogy baj van  A borzalom Egerben, a Kiskanda utca történt hétfő este. Az áldozat lánya azt mondta, hétfő este az egyik szomszédtól kapta a hírt, hogy probléma van a szülei között. A szomszéd akkor már úgy sejtette, hogy az asszony életét vesztette.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen […]

              Figyelem! A magyarországi polcokra is került a patkányméreggel szenyezett bébiételből – ezt kéri a cég

              A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság visszahívta a HiPP által gyártott bébiételt, miután a Müller Drogéria Magyarország Bt. jelezte, hogy a termék több tagállamban is patkányméreggel szennyeződött. Megzsarolták a gyártót  Vasárnap derült ki, hogy ismeretlenek patkányméreg elhelyezésével próbálták megzsarolni a HiPP bébiételgyártót. Csehországban és Szlovákiában is lépett a helyi fogyasztóvédelem, miután az első laboratóriumi vizsgálatok mérgező adalékanyagot mutattak ki ezekben a termékekben.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Gyanús termékek  Külföldön arról számoltak be, hogy a gyanús termék az alábbi jelek alapján azonosítható be: A Müller közleménye  A Müller Drogéria […]

              Elzavarta a fideszes céggel házaló volt zuglói polgármestert, Horváth Csabát a 9. kerület vezetője, Baranyi Krisztina megalázó csapást mért a volt MSZP-s politikusra

              Néhány nappal a választások előtt a Bayer Construct állítólag olyan levelet küldött a munkatársainak, amelyben arra kérte őket, hogy a Fideszre szavazzanak. Ez volt az a cég, amely Zuglóban a vitatott nagyberuházásokat csinálta és ez volt az a cég, amelynek sokat segített az egykori MSZP-s politikus, Zugló volt polgármestere, Horváth Csaba. Most együtt jelentek meg a kilencedik kerület polgármesterénél, ahol nagy meglepetés várta őket. A videót a cikkünk alján tudod megnézni. Kínos helyzet Rémesen kínos helyzetbe került a Bayer Construct milliárdos vezetője és az ügyeiket intéző, volt zuglói polgármester, Horváth Csaba a minap a kilencedik kerület polgármesterének az irodájában. Baranyi […]

              Szabadult a börtönből a bicskei gyerekotthon kisfiúkat zaklató volt igazgatója – videó a cikkben

              V. János hétfőn délelőtt lépett ki a Budapesti Fegyház és Börtön épületéből, ahol a testvére várta. A helyszínen több újságíró is megjelent, a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt igazgatója azonban nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseire. A volt igazgató szabadulásáról készült videót cikkünk végén tudod megnézni.  Szabadult az igazgató  Fegyházbüntetése lejártával ma, 2026. április 20-án visszanyerte szabadságát Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofíliáért elítélt exigazgatója – jelentette be Magyar Péter a hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. A Tisza Párt elnöke jelezte, ez a tény megerősíti abban a vállalásban, hogy a Tisza-kormány kivizsgálja az elmúlt 20 évben az állami gondozásban élő gyermekek ellen elkövetett […]

              Házi őrizetbe került Halásztelek polgármestere, akinek édesanyját munkavégzés nélkül foglalkoztatta Bóna Zoltán, fideszes képviselő

              Nem tartóztatták le, de négy hónapig nem hagyhatja el Halásztelek területét Nagy Barnabás fideszes polgármester, akit múlt héten vettek őrizetbe, miután kiderült, hogy 70 éves édesanyjának intézett kamuállást a Fidesz-frakcióban. A leköszönő kormánypárt korábban megerősítette, a polgármester édesanyját Bóna Zoltán foglalkoztatta, papíron. Nagy Barnabás közösségi oldalán üzent a helyieknek Házi őrizetbe került  Négy hónapra bűnügyi felügyelet alá, vagyis házi őrizetbe kerül Nagy Barnabás, Halásztelek fideszes polgármesteréhez csütörtök reggel szálltak ki a nyomozók, házkutatást tartottak, majd őrizetbe vettél Nagy Barnabást. Mint kiderült, a polgármester saját anyját, a ténylegesen semmilyen munkát nem végző, 70 éves nyugdíjast felvétettel Bóna Zoltán fideszes képviselő alkalmazottjának az Országgyűlési Hivatalba. […]

              Házi őrizetbe került Halásztelek polgármestere, akinek édesanyját munkavégzés nélkül foglalkoztatta Bóna Zoltán, fideszes képviselő

              Nem tartóztatták le, de négy hónapig nem hagyhatja el Halásztelek területét Nagy Barnabás fideszes polgármester, akit múlt héten vettek őrizetbe, miután kiderült, hogy 70 éves édesanyjának intézett kamuállást a Fidesz-frakcióban. A leköszönő kormánypárt korábban megerősítette, a polgármester édesanyját Bóna Zoltán foglalkoztatta, papíron. Nagy Barnabás közösségi oldalán üzent a helyieknek Házi őrizetbe került  Négy hónapra bűnügyi felügyelet alá, vagyis […]

              Házi őrizetbe került Halásztelek polgármestere, akinek édesanyját munka nélkül foglalkoztatta Bóna Zoltán, fideszes képviselő

              Házi őrizetbe került Halásztelek polgármestere, akinek édesanyját elvégzett munka nélkül foglalkoztatta Bóna Zoltán, fideszes képviselő

              Nem tartóztatták le, de négy hónapig nem hagyhatja el Halásztelek területét Nagy Barnabás fideszes polgármester, akit múlt héten vettek őrizetbe, miután kiderült, hogy 70 éves édesanyjának intézett kamuállást a Fidesz-frakcióban. A leköszönő kormánypárt korábban megerősítette, a polgármester édesanyját Bóna Zoltán foglalkoztatta, papíron. Nagy Barnabás közösségi oldalán üzent a helyieknek Házi őrizetbe került  Négy hónapra bűnügyi felügyelet alá, vagyis házi őrizetbe kerül Nagy Barnabás, Halásztelek fideszes polgármesteréhez csütörtök reggel szálltak ki a nyomozók, házkutatást tartottak, majd őrizetbe vettél Nagy Barnabást. Mint kiderült, a polgármester saját anyját, a ténylegesen semmilyen munkát nem végző, 70 éves nyugdíjast felvétettel Bóna Zoltán fideszes képviselő alkalmazottjának az Országgyűlési Hivatalba. […]

              Darabokra szaggatta a fa a drága lakókonténert: kaotikus állapotok Budán a Szépjuhászné úton

              Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szépjuhászné út csapdája A Szépjuhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé állítja a nagyobb […]

              Darabokra szaggatta a fa a drága lakókonténert: kaotikus állapotok Budán a Szépjuhászné úton

              Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, […]

              Darabokra szaggatta a fa a drága lakókonténert: kaotikus állapotok Budán a Szépjuhászné úton

              Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szépjuhászné út csapdája A Szép Juhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé állítja a […]

              Darabokra szaggatta a fa a drága lakókonténert: kaotikus állapotok Budán a Szépjuhászné úton

              Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, […]

              Darabokra szaggatta a fa a drága lakókonténert: kaotikus állapotok Budán a Szépjuhászné úton

              Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szép Juhászné út csapdája A Szép Juhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé állítja […]

              Darabokra szaggatta a fa a drága lakókonténert: kaotikus állapotok Budán a Szépjuhászné úton

              Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, […]

              Darabokra szaggatta a fa a drága lakókonténert: kaotikus állapotok Budán a Szépjuhászné úton

              Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szép Juhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szép Juhászné út csapdája A Szép Juhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé […]

              Darabokra szaggatta a fa a drága lakókonténert: kaotikus állapotok Budán a Szépjuhászné úton

              Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szép Juhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület […]

              Darabokra szaggatta a fa a drága lakókonténert: kaotikus állapotok Budán a Szép Juhászné úton

              Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szép Juhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szép Juhászné út csapdája A Szép Juhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé […]

              Súlyos baleset az M1-esen: egy ember meghalt, több mentőautó és mentőhelikopter a helyszínen

              Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán baleset történt szombat délután Tatabánya környékén. Az 53-as km-nél az átterelt sávot lezárták, így aki teheti, a 61-es km-nél kivételesen válassza a külső sávot személyautóval is. A helyszínre több mentőautó és egy mentőhelikopter is érkezett. A baleset környékén több kilométeres a torlódás.  Halálos baleset  Halálos baleset történt az M1-esen Hegyeshalom felé Tatabánya térségében, a Harkályos pihenő előtt, ahol az átterelt sávban személygépkocsi frontálisan ütközött egy kisbusszal.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Lezárták Hegyeshalom irányában a sávokat  A határ felé vezető oldalt, illetve az átterelt […]

              Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, 20 rendőr tartott házkutatást nála

              A Központi Nyomozó Főügyészség összehangolt nyomozási cselekményeket hajt végre Pest Vármegyében egy polgármestert érintően, írja csütörtök reggel a főügyészség. A büntetőeljárás  tavaly decemberben indult, A nyomozó főügyészség által szervezett összehangolt akcióban közel 20 hivatalos személy vett részt, abban – az ügyészség felkérésére – a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött Rokonát foglalkoztatta “A nyomozó ügyészség ma több helyszínen végzett kutatást és lefoglalást, számos tanút hallgatott ki, majd két személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük a halásztelki polgármestert – ezt már csütörtök délután írta a Központi Nyomozó Főügyészség. A közölt megalapozott gyanú lényege szerint a polgármester közreműködött abban, hogy a hozzátartozóját tényleges munkavégzés […]

              Közpénzből vásárolt Penny-kártyát osztogattak Kerepesen a Fideszre szavazóknak, a polgármester feljelentést tett

              A választás előtti hetekben tízmilliós közpénzhez  jutott az egyesület, amelyik Penny-kártyákat osztogatott a Fideszre szavazóknak Kerepesen. Egy hangfelvételen Jakab István, a ceglédi Roma Önkormányzat elnöke és a Hit Gyülekezete prédikátora arról beszél, hogy 10 ezer forint értékű kártyákat osztogatnak ki azoknak, akik támogatják a választáson a Fideszt. A támogatást Hankó Balázs minisztériumától kapták, aki a körzet fideszes jelöltje volt.  Kártyát osztogattak  Jakab István, az egyik bográcsozáson azt mondta, Kerepesen 50-60, Cegléden egy alkalommal 500 ilyen kártyát osztottak ki. Jakab a 444 kamerái előtt arról beszélt, hogy a kártyákért cserébe azt kérik, hogy szavazzanak a Fideszre. Akikről lehetett tudni, hogy a […]

              Betöltés