Félholtra verte volt párját egy nyírbátori férfi, majd a hajánál fogva húzta ki a közeli bozótosba
Puszta kézzel félholtra vertek, majd egy bozótosba vonszoltak egy 31 éves nyírbátori családanyát....
Puszta kézzel félholtra vertek, majd egy bozótosba vonszoltak egy 31 éves nyírbátori családanyát....
Tavaly decemberben döntött a kormány, hogy felszámolja a Budapesti Javítóintézetet, amely egyik központi része a botrányokkal teli Szőlő utcai intézmény volt. Januárban jelentették be, hogy a fiatalokat a tököli börtönbe költöztetik, ahol megfelelő körülményeket tudnak kialakítani számukra, mobilházakat építenek nekik. A házak elkészültek, a fiatalok költöztetéséről pedig még mindig nincs kormánydöntés. Eladták az épületet A BVOP más javítóintézetbe költöztetné az érintetteket a dolgozók létszámhiánya miatt – ezt a döntést hozta decemberben a kormány. A büntetés-végrehajtás vette át a Szőlő utcai intézet irányítását. Az épületet kiürítették, majd a választás sok előtt pár héttel el is adták. 2026 januárjában már betonozási és […]
Amint arról beszámoltunk, április 25-én túszdráma zajlott Budapesten, a 11. kerületben. Egy férfi nem engedte szabadon barátnőjét, valamint rendőri beavatkozás esetén a nő megölésével fenyegetőzött. A Terrorelhárítási Központ kommandósai, rendőrök és a mentősök jelentek meg a helyszínen. A rendőrség az akcióról most egy videót tett közé, amelyet cikkünk végén tudsz megnézni. Elhagyta a lakást A túsztárgyalók körülbelül egy órán át próbálta meggyőzni a férfit, hogy engedje szabadon barátnőjét. A túszejtő elhagyta a lakást, majd a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. A […]
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke vasárnap délután közösségi oldalán bejelentette, hogy a választási eredmények miatti felelősségvállalás jegyében nem veszi át országos listás mandátumát. A politikus a párt közelgő tisztújító kongresszusán sem indul semmilyen tisztségért. Kósa Lajos 36 évig volt a Fidesz meghatározó politikusa. Ő volt az a politikus, aki elhitte a csengeri napszámos asszonynak, hogy mesés örökséget hagyott rá az édesapja, Az örökségből pedig egy bankot kapott volna ajándékba Kósa, amennyiben a csengeri asszony öröksége valós lett volna. Távozik a közéletből Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Bánki Erika és Soltész Miklós után Kósa Lajos is bejelentette, nem veszi át parlamenti mandátumát. […]
Egy vállalkozás hitelességét számos tényező befolyásolja. Ilyen például a szakmai reputációja, a...
Őrizetbe vették a budapesti repülőtéren a szegedi Fidesz egykori elnökét, aki azután mondott le a helyi szervezetben betöltött posztjáról, hogy megtudta, körözést adtak ki ellene költségvetési csalás gyanúja miatt. A politikust a NAV költségvetési csalással gyanúsított. Őrizetbe vették Péntek este a Liszt Ferenc repülőtéren vették őrizetbe a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét, Rádi Ferízt, akit költségvetési […]
Az ipari környezetben, főként az automatizálás terén fontos szerepet töltenek be azok a...
A héten vették őrizetbe, csütörtökön pedig már le is tartóztatták a budapesti Szőlő Utcai...
Tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Tatabányai Törvényszék azt a...
Amint arról beszámoltunk, szerda délelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Máté Bence, a Bacsó...
Hittanórák után molesztálhatott két kislányt egy katolikus pap Polgáron. A vád szerint az 59 éves...
Horváth Krisztián őrmester, a Készenléti Rendőrség kutyás járőre éppen hazafelé tartott, amikor az előtte haladó terepjáró az árokba borult. A civil ruhás rendőr egyetlen másodpercig sem mérlegelt: miközben a roncsban egy hétéves kislány az apukájáért sikoltozott, ő megállította az autópálya forgalmát, és megkezdte a hősies életmentést. A békés utazás vége Horváth Krisztián őrmester éppen Érdről […]
Rosszul lett és a klinikai halál állapotába került egy idős férfi szerda reggel a csepeli piac...
Szerda délelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Máté Bence, a Bacsó Beton-Cigánd SE 18...
A nyomozó hatóságok emberkereskedelem, kényszermunka és egyéb bűncselekmény gyanúja miatt...
A 32 éves, magyar állampolgárságú Papp Krisztiánt azzal gyanúsítják, hogy lelőtte a volt...
Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség annak a Németországban elítélt nőnek a rokonai ellen, akik...
42 helyszínen, 14 gyanúsítottat, közel 80 millió forintnyi értéket találtak a készenléti rendőrök...
Kirják János tizenegy éven keresztül ült egy olyan bűncselekményért, amit nem ő követett el. A...
Felborult egy kamion az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Gyöngyös közelében...
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bódvaszilas környékén, egy szlovák rendszámú autóban talált meg a...
Távozik a honvédségtől Orbán Gáspár, a leköszönő magyar miniszterelnök, Orbán Viktor fia, aki a csádi katonai misszió előkészítője volt. A Honvédelmi Minisztérium nem válaszolt a kontroll.hu kérdésével, így egyelőre nem lehet tudni, ki kezdeményezte Orbán Gáspár leszerelését. Leszerel a honvédségnél Szerdán, személyügyi elbeszélgetésre hívták be a Magyar Honvédségnél Orbán Gáspárt. A kontroll.hu úgy tudja, a megbeszélésen a feletteseivel az a megállapodás született, hogy az eddig századosként szolgáló Orbán Gáspár néhány napon belül leszerel és elhagyja a honvédséget. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Katonai pályafutása Orbán Gáspár 2019. júniusában […]
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. június 29-ig elrendelte egy budapesti...
Meccs után, az öltözőben lett rosszul a Nagyesztergár SE egyik játékosa. A focista minden előzmény...
Szerda délután óriási füstoszlop emelkedett a levegőbe Szigetszentmiklóson a II. Rákóczi Ferenc...
Halálos kimenetelű, tragikus baleset történt kedd reggel az M6-os autópálya baranyai szakaszán. A...
Kommandósok csaptak le egy 59 éves balatonalmádi férfira, aki otthonában bújtatta az emberölés és...
Amint arról beszámoltunk, szörnyű gyilkosság történ hétfő este Egerben. Egy férfi megölte a feleségét. A szomszédok figyeltek fel hangos üvöltözésre a lakótelepen. A házaspár lánya a közösségi oldalon erősítette meg édesanyja halálát, azt írta, az asszony családon belüli erőszak áldozata lett. A szomszéd sejtette, hogy baj van A borzalom Egerben, a Kiskanda utca történt hétfő este. Az áldozat lánya azt mondta, hétfő este az egyik szomszédtól kapta a hírt, hogy probléma van a szülei között. A szomszéd akkor már úgy sejtette, hogy az asszony életét vesztette. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen […]
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság visszahívta a HiPP által gyártott bébiételt, miután a Müller Drogéria Magyarország Bt. jelezte, hogy a termék több tagállamban is patkányméreggel szennyeződött. Megzsarolták a gyártót Vasárnap derült ki, hogy ismeretlenek patkányméreg elhelyezésével próbálták megzsarolni a HiPP bébiételgyártót. Csehországban és Szlovákiában is lépett a helyi fogyasztóvédelem, miután az első laboratóriumi vizsgálatok mérgező adalékanyagot mutattak ki ezekben a termékekben. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Gyanús termékek Külföldön arról számoltak be, hogy a gyanús termék az alábbi jelek alapján azonosítható be: A Müller közleménye A Müller Drogéria […]
Néhány nappal a választások előtt a Bayer Construct állítólag olyan levelet küldött a munkatársainak, amelyben arra kérte őket, hogy a Fideszre szavazzanak. Ez volt az a cég, amely Zuglóban a vitatott nagyberuházásokat csinálta és ez volt az a cég, amelynek sokat segített az egykori MSZP-s politikus, Zugló volt polgármestere, Horváth Csaba. Most együtt jelentek meg a kilencedik kerület polgármesterénél, ahol nagy meglepetés várta őket. A videót a cikkünk alján tudod megnézni. Kínos helyzet Rémesen kínos helyzetbe került a Bayer Construct milliárdos vezetője és az ügyeiket intéző, volt zuglói polgármester, Horváth Csaba a minap a kilencedik kerület polgármesterének az irodájában. Baranyi […]
V. János hétfőn délelőtt lépett ki a Budapesti Fegyház és Börtön épületéből, ahol a testvére várta. A helyszínen több újságíró is megjelent, a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt igazgatója azonban nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseire. A volt igazgató szabadulásáról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. Szabadult az igazgató Fegyházbüntetése lejártával ma, 2026. április 20-án visszanyerte szabadságát Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofíliáért elítélt exigazgatója – jelentette be Magyar Péter a hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. A Tisza Párt elnöke jelezte, ez a tény megerősíti abban a vállalásban, hogy a Tisza-kormány kivizsgálja az elmúlt 20 évben az állami gondozásban élő gyermekek ellen elkövetett […]
Nem tartóztatták le, de négy hónapig nem hagyhatja el Halásztelek területét Nagy Barnabás fideszes polgármester, akit múlt héten vettek őrizetbe, miután kiderült, hogy 70 éves édesanyjának intézett kamuállást a Fidesz-frakcióban. A leköszönő kormánypárt korábban megerősítette, a polgármester édesanyját Bóna Zoltán foglalkoztatta, papíron. Nagy Barnabás közösségi oldalán üzent a helyieknek Házi őrizetbe került Négy hónapra bűnügyi felügyelet alá, vagyis házi őrizetbe kerül Nagy Barnabás, Halásztelek fideszes polgármesteréhez csütörtök reggel szálltak ki a nyomozók, házkutatást tartottak, majd őrizetbe vettél Nagy Barnabást. Mint kiderült, a polgármester saját anyját, a ténylegesen semmilyen munkát nem végző, 70 éves nyugdíjast felvétettel Bóna Zoltán fideszes képviselő alkalmazottjának az Országgyűlési Hivatalba. […]
Nem tartóztatták le, de négy hónapig nem hagyhatja el Halásztelek területét Nagy Barnabás fideszes polgármester, akit múlt héten vettek őrizetbe, miután kiderült, hogy 70 éves édesanyjának intézett kamuállást a Fidesz-frakcióban. A leköszönő kormánypárt korábban megerősítette, a polgármester édesanyját Bóna Zoltán foglalkoztatta, papíron. Nagy Barnabás közösségi oldalán üzent a helyieknek Házi őrizetbe került Négy hónapra bűnügyi felügyelet alá, vagyis […]

Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szépjuhászné út csapdája A Szépjuhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé állítja a nagyobb […]
Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, […]
Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szépjuhászné út csapdája A Szép Juhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé állítja a […]
Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, […]
Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szép Juhászné út csapdája A Szép Juhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé állítja […]
Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szépjuhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, […]
Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szép Juhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szép Juhászné út csapdája A Szép Juhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé […]
Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szép Juhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület […]
Merész, vagy talán vakmerő volt az a teherautó-sofőr, aki a keskeny és éles kanyarokkal tarkított Szép Juhászné útra merészkedett egy méretes lakókonténerrel. A bátorságnak súlyos ára lett: egy alacsonyan lógó, vaskos faág szabályosan megskalpolta a rakományt, amely darabokra törve zárta el a forgalmat. A baleset órákra megbénította az átjárót Budakeszi, Nagykovácsi és a 2. kerület között, rávilágítva a környék egyik legveszélyesebb útszakaszának korlátaira. Veszélyes kanyarok: a Szép Juhászné út csapdája A Szép Juhászné út Budapest egyik legszebb, de egyben legtrükkösebb útvonala. A sűrű erdőn keresztül kanyargó szakasz nemcsak a szűk sávok, hanem a belógó növényzet miatt is komoly kihívás elé […]
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán baleset történt szombat délután Tatabánya környékén. Az 53-as km-nél az átterelt sávot lezárták, így aki teheti, a 61-es km-nél kivételesen válassza a külső sávot személyautóval is. A helyszínre több mentőautó és egy mentőhelikopter is érkezett. A baleset környékén több kilométeres a torlódás. Halálos baleset Halálos baleset történt az M1-esen Hegyeshalom felé Tatabánya térségében, a Harkályos pihenő előtt, ahol az átterelt sávban személygépkocsi frontálisan ütközött egy kisbusszal. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Lezárták Hegyeshalom irányában a sávokat A határ felé vezető oldalt, illetve az átterelt […]
A Központi Nyomozó Főügyészség összehangolt nyomozási cselekményeket hajt végre Pest Vármegyében egy polgármestert érintően, írja csütörtök reggel a főügyészség. A büntetőeljárás tavaly decemberben indult, A nyomozó főügyészség által szervezett összehangolt akcióban közel 20 hivatalos személy vett részt, abban – az ügyészség felkérésére – a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött Rokonát foglalkoztatta “A nyomozó ügyészség ma több helyszínen végzett kutatást és lefoglalást, számos tanút hallgatott ki, majd két személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük a halásztelki polgármestert – ezt már csütörtök délután írta a Központi Nyomozó Főügyészség. A közölt megalapozott gyanú lényege szerint a polgármester közreműködött abban, hogy a hozzátartozóját tényleges munkavégzés […]
A választás előtti hetekben tízmilliós közpénzhez jutott az egyesület, amelyik Penny-kártyákat osztogatott a Fideszre szavazóknak Kerepesen. Egy hangfelvételen Jakab István, a ceglédi Roma Önkormányzat elnöke és a Hit Gyülekezete prédikátora arról beszél, hogy 10 ezer forint értékű kártyákat osztogatnak ki azoknak, akik támogatják a választáson a Fideszt. A támogatást Hankó Balázs minisztériumától kapták, aki a körzet fideszes jelöltje volt. Kártyát osztogattak Jakab István, az egyik bográcsozáson azt mondta, Kerepesen 50-60, Cegléden egy alkalommal 500 ilyen kártyát osztottak ki. Jakab a 444 kamerái előtt arról beszélt, hogy a kártyákért cserébe azt kérik, hogy szavazzanak a Fideszre. Akikről lehetett tudni, hogy a […]