Vezető hír

    Friss

    Átverhette az oltásellenes szülőket a dunavársányi doktornő, Novák Hunor gyermekorvos szerint a kicsik megkapták a vakcinákat

    Amint arról beszámoltunk, február végén letartóztatták Dunavarsány egyik gyermekorvosát és asszisztensét. A két nőre rendelés közben csaptak el a nyomozók, azzal gyanúsítják őket, hogy pénzért hamis oltási igazolásokat állítottak ki. A helyiek körében népszerű volt a doktornő, aki az Érdi Gyermekorvosi Ügyeleten is dolgozott. Novák Hunor gyermekorvos most azt állítja, négy érintett gyereken végzett vérvizsgálatot, az eredmények szerint pedig azt bizonyítják, hogy a doktornő beadta az oltásokat a gyerekeknek. Ez azt jelenti, hogy anyagi haszonszerzés miatt átverhette az oltásellenes szülőket. Vérvizsgálatot végzett  Novák Hunor gyermekorvos szerint a hamis oltási igazolások kiállítása miatt gyanúsított dunavarsányi orvos beoltotta a nem oltásellenes szülők […]

    Aktuális

    „Mindenki döntse el maga, meg tud-e bocsátani egy olyan embernek, aki elvette tőle a gyermekét” – ítélet született a tatabányai drogos ámokfutó ügyében

    Hat és fél év börtönre, valamint hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Tatabányai Járásbíróság B. Szilviót, aki két fiatal zsámbéki táncos és egy édesapa halálát okozta 2025 januárjában. A sofőr bedrogozva ült a volán mögé, a baleset Tatabánya határában. A férfi a büntetés kétharmada után bocsátható szabadlábra feltételesen. A balesetben az apukáját és a barátait elveszítő egyetlen túlélő, Barnabás, illetve az elhunyt fiúk szülei szerint felháborító ítélet született. Baleset Tatabányánál  A brutális baleset 2025. január 9-én, este történt Tatabányánál. A karambolt okozó Mercedes sofőrje egy 29 éves férfi volt, aki kábítószer hatása alatt vezetett, míg a vétlen Fordban utazó elhunytak zsámbékiak voltak, […]

    Tudj róla

    Arany WC-kefe és 30 milliós elnöki mosdó – Matolcsyék számolatlanul költötték az adófizetők pénzét az Orbán-kormány idején

    Mintegy 600 milliárd forint tűnhetett el a Magyar Nemzeti Bankból az Orbán-kormány idején, Matolcsy György jegybankelnök vezetése alatt. Magyar Péter szerint ez a világ legnagyobb bankrablása, a rendőrség azonban senkit sem hallgatott még ki. A pofátlan pénzlenyúlást közelről, MNB-alelnökként nézte végig az Orbán-kormány jelenlegi gazdasági minisztere, Nagy Márton, de ő is hallgat. Elsunnyogták volna Nem akarták kiadni, ezért a 444 kiperelte a MNB-székház felújításának dokumentációját, amelyből kiderül, pontosan mire ment el csaknem 105 milliárd forint. Meglepő tételeket találtak arany WC-papír tartókról és vécékefékről, de lássuk a részleteket. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél […]

    Ez is fontos

    Arany WC-kefe és 30 milliós elnöki mosdó – Matolcsyék számolatlanul költötték az adófizetők pénzét az Orbán-kormány idején

    Mintegy 600 milliárd forint tűnhetett el a Magyar Nemzeti Bankból az Orbán-kormány idején, Matolcsy György jegybankelnök vezetése alatt. Magyar Péter szerint ez a világ legnagyobb bankrablása, a rendőrség azonban senkit sem hallgatott még ki. A pofátlan pénzlenyúlást közelről, MNB-alelnökként nézte végig az Orbán-kormány jelenlegi gazdasági minisztere, Nagy Márton, de ő is hallgat. Elsunnyogták volna Nem […]

    Életmentés

    Arany WC-kefe és 30 milliós elnöki mosdó – Matolcsyék számolatlanul költötték az adófizetők pénzét az Orbán-kormány idején

    Mintegy 600 milliárd forint tűnhetett el a Magyar Nemzeti Bankból az Orbán-kormány idején, Matolcsy György jegybankelnök vezetése alatt. Magyar Péter szerint ez a világ legnagyobb bankrablása, a rendőrség azonban senkit sem hallgatott még ki. A pofátlan pénzlenyúlást közelről, MNB-alelnökként nézte végig az Orbán-kormány jelenlegi gazdasági minisztere, Nagy Márton, de ő is hallgat. Elsunnyogták volna Nem akarták kiadni, ezért a 444 kiperelte a MNB-székház felújításának dokumentációját, amelyből kiderül, pontosan mire ment el csaknem 105 milliárd forint. Meglepő tételeket találtak arany WC-papír tartókról és vécékefékről, de lássuk a részleteket. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél […]

    Baleset

      Bűncselekmény

        Körözés

          Csalás

            Drog

              Meglepő

              Életveszélyes állapotban találtak rá egy férfira a dabasi vasútállomás parkolójában, a rendőrség körözi a két elkövetőt

              A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága életveszélyt okozó testi sértés miatt folytat büntetőeljárást két férfi ellen. A rendőrség két elkövető ellene adott ki körözést.  Bántalmaztak egy férfit  A gyanú szerint március 15-én nappal két férfi – eddig ismeretlen helyen – bántalmazta a 28 éves sértettet, akit a mentők a Dabas-Gyón vasúti megálló melletti parkolóból életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Két férfit keresnek  A bűncselekménnyel összefüggésben a nyomozók elfogatóparancsot adtak ki a 32 éves Kovács Máté, valamint annak sógora, a 32 éves Tokics Tamás ellen. […]

              „Kérdeztem Zolikát, hogy jól van-e, ki tud-e mászni az ablakon” – a 14 éves fiát mentette az apa, akinek családi házába csapódott egy terepjáró

              Amint arról beszámoltunk, családi ház falának ütközött egy személygépkocsi a Pest megyei Bugyi községben. Az autó áttörte a falat, ezzel súlyos kárt okozva az épületben. A hatalmas csattanásra a környék lakói figyeltek fel vasárnap éjjel. A terepjáró vezetője ittas lehetett.  A család a házban aludt  A terepjáró a konyhában parkolt le. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította. A család 14 éves gyermeke a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred […]

              Kilép a rendőrségtől Laponyi Zsolt, aki azt kérte Rétvári Bencétől, hogy ne használják fel a fotóját a KDNP kampányához

              Elhagyta a rendőrség kötelékét Laponyi Zsolt rendőr őrmester, aki tavaly azzal vált országosan ismertté, hogy kifogásolta Rétvári Bence KDNP-s államtitkár egyik Facebook-posztját, amiben ő és a társai szerepeltek a hozzájárulásuk nélkül. A Rétvárinak címzett bejegyzésben a rendőr,  a kép eltávolítását kérte, mivel azt a tudta és beleegyezése nélkül használták fel, és utólag egy KDNP.hu-feliratot is elhelyeztek rajta. Eltiltották a nyilvános szereplésektől  Az őrmester pár napra rá beszélt volna munkájáról az adyligeti Rendőrképző Akadémián, de végül nem tarthatta meg az előadását. A rendőrképző tanulóit arra utasították, hogy Laponyi posztját ne osszák meg, ne kommenteljenek alá, ne is lájkolják. Mivel Laponyit letiltották az összes […]

              Kilép a rendőrségtől Laponyi Zsolt, aki azt kérte Rétvári Bencétől, hogy ne használják fel a fotóját a KDNP kampányához

              Elhagyta a rendőrség kötelékét Laponyi Zsolt rendőr őrmester, aki tavaly azzal vált országosan ismertté, hogy kifogásolta Rétvári Bence KDNP-s államtitkár egyik Facebook-posztját, amiben ő és a társai szerepeltek a hozzájárulásuk nélkül. A Rétvárinak címzett bejegyzésben a rendőr,  a kép eltávolítását kérte, mivel azt a tudta és beleegyezése nélkül használták fel, és utólag egy KDNP.hu-feliratot is elhelyeztek rajta. […]

              Kilép a rendőrségtől Laponyi Zsolt, aki azt kérte Rétvári Bencétől, hogy ne használják a fotóját a KDNP kampányában

              Elhagyta a rendőrség kötelékét Laponyi Zsolt rendőr őrmester, aki tavaly azzal vált országosan ismertté, hogy kifogásolta Rétvári Bence KDNP-s államtitkár egyik Facebook-posztját, amiben ő és a társai szerepeltek a hozzájárulásuk nélkül. A Rétvárinak címzett bejegyzésben a rendőr,  a kép eltávolítását kérte, mivel azt a tudta és beleegyezése nélkül használták fel, és utólag egy KDNP.hu-feliratot is elhelyeztek rajta. Eltiltották a nyilvános szereplésektől  Az őrmester pár napra rá beszélt volna munkájáról az adyligeti Rendőrképző Akadémián, de végül nem tarthatta meg az előadását. A rendőrképző tanulóit arra utasították, hogy Laponyi posztját ne osszák meg, ne kommenteljenek alá, ne is lájkolják. Mivel Laponyit letiltották az összes […]

              Rejtett kamerán keresztül kukkolta az M4 pihenőjének mosdójából a nőket, a férfi elfogásáról készült videó a cikkben

              Egy édesapa tett bejelentést február végén a rendőrségen, mivel az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában a lánya egy nem éppen odaillő kamerát vett észre. A férfi elfogásáról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. Kamera a falon A lány elmondta az apjának, hogy amikor belépett a női mellékhelyiségbe, egy idegen férfi állt ott, bocsánatot kért, majd gyorsan távozott. Azt csak pár perccel később vette észre, hogy valaki egy kamerát szerelt a falra, ami az illemhelyet pásztázza. Közben ismét megjelent az ismeretlen férfi a mosdóban, majd rövid idő elteltével kapkodva kocsiba ült és elhajtott a pihenőből. Amikor a sértett apja bement […]

              Felnyílt sorompónál haladt át a vonat a Budapest–Belgrád-vonalon, a MÁV szerint nem történt hiba

              Felnyílt sorompónál, sötét jelzőlámpa mellett haladt át egy tehervonat Dunaharasztinál, a Budapest-Belgrád vonalon. A felvétel felkerült a közösségi oldalra. A MÁV szerint azonban minden a legnagyobb rendben, előírásszerűen történt. Az áthaladó vonatról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. Felnyílt a sorompó Az eset március 14-én, szombat este történt a 150-es, Budapest–Belgrád-vasútvonalon, ahol egy videó szerint nyolc perc várakozás után kialudt a piros jelzés, elsötétült a lámpa, felnyílt a sorompó, majd nem sokkal később áthaladt a szerelvény. Az esetről egy helyi Facebook-csoportban is felbukkant egy felvétel. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen […]

              Fekete szombat a MÁV-nál: szombat este Törökbálinton és Gödnél is embert gázolt a vonat

              Szombat délután, a Sopronból 16:21-kor Budapestre elindult Scarbantia InterCity Törökbálint megállóhelynél elgázolt egy embert. A győri vonalon utazóknak hosszabb eljutási időre, kimaradó vonatokra kell számítaniuk, mert Budaörs és Biatorbágy között baleseti helyszínelés miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. Forgalmi változás Forgalmi változás  Törökbálint megállóhelyen a vonatok a Győr irányú peronnál állnak meg. A váci vonalon utazóknak hosszabb eljutási időre, kimaradó vonatokra kell számítaniuk szombat este, mert Göd és Vác között baleseti helyszínelés miatt nem közlekedhetnek a vonatok. Utasainknak a Veresegyház érintésével közlekedő vonatokat is ajánlja a MÁV.  Gázolás Vácnál  Szombat este a Varsó felől érkező Báthory EuroCity elgázolt egy embert. A váci vonalon […]

              Dráma Budapest belvárosában: kizuhant egy 3. emeleti lakásból egy francia férfi

              Az Erzsébetváros nevű Facebook-csoportban jelent meg egy poszt, amin a Vörösmarty utca 19. számú ház látható, illetve egy előtte parkoló autó, aminek betört a szélvédője. A poszthoz a feltöltője azt írta, egy francia nemzetiségű férfi esett ki a harmadik emeletről. Kizuhant egy férfi  Betört szélvédőjű autóról készült fotó terjed az egyik erzsébetvárosi Facebook-csoportban, a poszt szerint egy férfi zuhant ki a Vörösmarty utca egyik házának harmadik emeletéről. A rendőrség megerősítette az esetet, egy 24 éves férfi esett ki az ablakból, idegenkezűség gyanúja nem merült fel.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek […]

              Rejtélyes haláleset a somogyi luxusfarmon: egy tóban találtak rá a tábornok holttestére, a NAV szerint tragikus baleset történt

              Megerősítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy tragikus baleset érte a pénzügyőr dandártábornokot, akit március elején találtak holtan. Az adóhatóság közölte, a tisztet saját halottjának tekinti, ugyanakkor kegyeleti okokra hivatkozva további részleteket nem árult el az esetről. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a holttestet egy tóban találták meg.  Lecsaptak az ukrán pénzszállítókra  Amint arról beszámoltunk, március 5-én napközben a Terrorelhárítási Központ kommandósai rajtaütöttek két páncélozott ukrán pénzszállító furgonon az M0-s körgyűrű alacskai pihenőjénél. Hét ukrán állampolgárt bilincseltek meg, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás gyanújával indított eljárást. 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak Ausztriából Ukrajnába […]

              Rejtélyes haláleset a somogyi luxusfarmon: egy tóban találtak rá a tábornok holttestére, a NAV szerint tragikus baleset történt

              Megerősítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy tragikus baleset érte a pénzügyőr dandártábornokot, akit március elején találtak holtan. Az adóhatóság közölte, a tisztet saját halottjának tekinti, ugyanakkor kegyeleti okokra hivatkozva további részleteket nem árult el az esetről. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a holttestet egy tóban találták meg.  Lecsaptak az ukrán pénzszállítókra  Amint arról beszámoltunk, […]

              Rejtélyes haláleset a somogyi luxusfarmon: egy tóban találtak rá a tábornok holttestére, a NAV szerint tragikus baleset történt

              Megerősítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy tragikus baleset érte a pénzügyőr dandártábornokot, akit március elején találtak holtan. Az adóhatóság közölte, a tisztet saját halottjának tekinti, ugyanakkor kegyeleti okokra hivatkozva további részleteket nem árult el az esetről. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a holttestet egy tóban találták meg.  Lecsaptak az ukrán pénzszállítókra  Amint arról beszámoltunk, március 5-én napközben a Terrorelhárítási Központ kommandósai rajtaütöttek két páncélozott ukrán pénzszállító furgonon az M0-s körgyűrű alacskai pihenőjénél. Hét ukrán állampolgárt bilincseltek meg, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás gyanújával indított eljárást. 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak Ausztriából Ukrajnába […]

              Neki is köszönheted, hogy utál a gyermeked olvasni: Fukkné Fukász Enikő a 3. osztályos gyerekeket hetedikes tananyaggal terrorizálja a nemzeti ünnep alkalmából

              Az általános iskola harmadik osztályos tanulói számára készült magyar tankönyvben március 15-e alkalmából Fukkné Fukász Enikő és könyvszerző társai hatodik-hetedik osztályosoknak való szövegekkel – ahogy egyes szülők fogalmaznak – terrorizálják a kisiskolásokat. Az Orbán-kormány oktatáspolitikája romokban hever, az életkornak nem megfelelő, korszerűtlen, semmire sem jó tananyagot tömnek a gyermekeink fejébe – állítja Magyar Péter, a […]

              Egy somogyi farmon ünnepeltek az ukrán pénzszállító lefoglalásásban részt vevő akciócsoport tagjai, a buli után holtan találták az egyik NAV-tábornokot

              Amint arról beszámoltunk, március 5-én napközben a Terrorelhárítási Központ kommandósai rajtaütöttek két páncélozott ukrán pénzszállító furgonon az M0-s körgyűrű alacskai pihenőjénél. Hét ukrán állampolgárt bilincseltek meg, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás gyanújával indított eljárást. 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat szállítottak Ausztriából Ukrajnába Magyarországon keresztül. A szállítmányt a magyar hatóságok lefoglalták.  Elfogott pénzszállítók  A NAV-akció éjszakáján történt valami egészen más is, melyről sem az adóhatóság, sem a rendőrség nem számolt be – írja  azóta sem számolt be -írja Facebook-oldalán Panyi Szabolcs. A  Direkt36 és a Vsquare oknyomozó újságírója azt írja, március 5-én este több mint százfős bulit […]

              Óriási balhé tört ki Pócs János által szervezett G.w.M koncerten: vascsővekkel és baseballütőkkel érkeztek a rendbontók

              Jótékonysági koncertet adott G.w.M. még szombaton Jászberényben, az eseményt a fideszes Pócs János, a jászapáti választókerület képviselője szervezte. A beteg gyerekek megsegítésére kitalált koncert rendben lement, de utána, a koncert helyszínének bejáratánál hatalmas verekedés kezdődött. Vascsővel és késsel támadtak  Egy ötfős banda kocsikkal megállt a koncert helyszínének kijáratánál, majd kiugrottak a járműből, és vascsővel, késsel, valamint baseballütővel felszerelkezve rátámadtak több a koncertről távozó személyre.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Nem hívtak segítséget?  Az áldozatok megpróbáltak segítséget kérni a biztonságiaktól, de sikertelenül. A lapnak az egyik helyszínen lévő fiatal azt […]

              Halott anyjára kente a gyilkosságot a ceglédi vasutas, aki 27 évvel ezelőtt végzett feleségével, majd elásta a holttestet

              27 évig sikerült eltitkolnia a ceglédberceli vasutasnak, hogy megölte feleségét. Zitát 1999 májusa óta eltűntként kereste a rendőrség. A férfinak sikerült elhitetnie, hogy felesége faképnél hagyta őt és kisfiát. A nyomozók nemrég vették elő az ügyet, akkor derült ki, hogy a férj végzett a nővel, majd a közeli bokros területen rejtette el a holttestet.  Letartóztatták a férfit  A férfit március 8-án tartóztatták le, miután a rendőrök néhány nappal korábban kihantolták a nő maradványait a Budai úti vasúti felüljáró melletti kiserdőből. A 64 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A nyomozás jelenlegi állása szerint a férfi azért támadt a feleségére, […]

              Pár hét múlva szabadul a börtönből a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója: V. János 12 gyereket molesztált, egy kiskorú öngyilkos lett miatta

              Áprilisban szabadul a börtönből V. János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egykori igazgatója. A férfit  2019-ben, nyolc évig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, mert 2004–2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. Az ügy akkor derült ki, amikor az egyik bántalmazott vonat alá ugrott, egykori társai pedig elmondták, hogy mi történt a bicskei gyermekotthon falai között. A volt igazgató a váci börtönben tölti büntetését.  Április közepén szabadul   A Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a 444.hu-nak megerősítette, hogy közepén szabadulhat a V. János.  A pedofil igazgató már két éve is próbálkozott azzal, hogy a bíróság megállapítsa a feltételes szabadon bocsátását. .V. a bicskei […]

              Pár hét múlva szabadul a börtönből a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója: V. János 12 gyereket molesztált, egy kiskorú öngyilkos lett miatta

              Áprilisban szabadul a börtönből V. János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egykori igazgatója. A férfit  2019-ben, nyolc évig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, mert 2004–2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. Az ügy akkor derült ki, amikor az egyik bántalmazott vonat alá ugrott, egykori társai pedig elmondták, hogy mi történt a bicskei gyermekotthon falai között. […]

              Pár hét múlva szabadul a börönből a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója: V. János 12 gyereket molesztált, egy kiskorú öngyilkos lett miatta

              Áprilisban szabadul a börtönből V. János, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egykori igazgatója. A férfit  2019-ben, nyolc évig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, mert 2004–2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. Az ügy akkor derült ki, amikor az egyik bántalmazott vonat alá ugrott, egykori társai pedig elmondták, hogy mi történt a bicskei gyermekotthon falai között. A volt igazgató a váci börtönben tölti büntetését.  Április közepén szabadul   A Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a 444.hu-nak megerősítette, hogy közepén szabadulhat a V. János.  A pedofil igazgató már két éve is próbálkozott azzal, hogy a bíróság megállapítsa a feltételes szabadon bocsátását. .V. a bicskei […]

              Infarktusos tünetekkel került a budapesti kórház sürgősségijére Piroska néni: EKG-t nem végeztek rajta, mire meglett a vérvizsgálat eredménye, az asszony meghalt

              2024. szeptember 5-én este fél nyolckor Piroska felhívta a fiát, azzal, hogy „Gyere, légy szíves, azonnal, nagyon rosszul vagyok, annyira fáj a hátam, fulladok” – mondta. A férfi taxiba ülve sietett haza, és útközben hívta a mentőket. Otthon édesanyját ájulás közeli állapotban, verejtékezve, hát- és mellkasi fájdalomra panaszkodva találta. A kiérkező mentők este fél kilencre vitték be a közeli Szent Imre kórház sürgősségi osztályára, a beutaló diagnózis mellkasi fájdalom volt. Hosszú órákat kellett volna várnia Háromnegyed kilenc körül került sor a triázsra, ahol egy ápoló azzal intézte el a panaszokat, hogy azokat „biztos, hogy epegörcs” okozza. Piroska hiába kérte, hogy […]

              Balhé a Kelenföldi pályaudvaron: rendőrök válaszotották szét a verekedőket, mentő érkezett a helyszínre

              Tömegverekedés tört ki az Etele téren. Az Újbudai Közterület-felügyelet tájékoztatása szerint az összetűzés egy dohánybolt előtt kezdődött, és több ember is megsérült. A felügyelők azonnal értesítették a rendőrséget és a mentőket, majd a hatóságok megérkezéséig szétválasztották a verekedő feleket. Előállították őket Amikor a rendőrök kiérkeztek, átvették az intézkedést, és előállították az érintetteket, míg a mentők a sérülteket kórházba szállították. A rendfenntartók tanúként vallomást tettek a 11. kerületi rendőrkapitányságon – írja bejegyzésében az Újbudai Közterület-felügyelet.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Több intézkedésre is sor került  Az egy hét alatt több más esetben is szükség […]

              Halálra gázolt egy embert a villamos Budapesten

              Hétfő délután, a Bartók Béla úton, a Ménesi úti jelzőlámpás kereszteződésben a Móricz Zsigmond körtér felé haladó 49-es villamos elütött egy nőt, aki vélhetően a piros jelzésen próbált áthaladni. A gyalogos életét vesztette. A helyszínelés tart, egy sáv járható. BKK menterendváltozás Baleset történt a Bartók Béla úton a Gárdonyi térnél; a kifelé vezető oldalon sávlezárásra számítsanak. Nem jár a 19-es és a 49-es villamos Kelenföld vasútállomás M és a Szent Gellért tér – Műegyetem M között, a 47-es villamos a Szent Gellért tér – Műegyetem M és a Móricz Zsigmond körtér M között, valamint az 56A villamos a Móricz Zsigmond […]

              Betöltés