Baleset

    Bűncselekmény

      Körözés

        Csalás

          Drog

            Meglepő

            Kigyulladt a MOL százhalombattai olajfinomítója, robbanásokat hallottak az ország stratégiai gyárában

            Kigyulladt Magyarország stratégiai olajfinomítója Százhalombattán. Innét látják el az ország összes benzinkútját. Hétfő este robbanásokat hallottak a helyiek, majd eztuán észlelték, hogy kigyulladt a MOL százhalombattai finomítója. Rengeteg tűzoltó érkezett a helyszínre. FRISS INFÓKÉRT KATTINTS IDE! Több méteres lángok Az egyik százhalombattai csoportban ezt írják: “Az AV3-as üzem robbant fel. A férjem a közvetlen mellette lévő üzemben pont műszakban volt. Sérülésről egyenlőre nem tudnak. Szerencsére a férjem is épségben hazaért hozzánk. Több méteres lángokban állt, de rengeteg tűzoltó teszi a dolgát. Lokalizálták már a tüzet szerencsére. Azon vannak hogy minél hamarabb eloltsák. Reméljük akik dolgoznak a tűz elhárításán ők is […]

            Országos razziát tart a NAV: autókereskedőket, virágárusokat és építkezéseket ellenőriznek – itt a lista, mikor hol csaphatnak le

            Október második felében az eddigi bejelentések alapján többek között koszorút, virágot, gyertyát árusító vállalkozások, jelmezkölcsönzők, szezonális termékeket (sütőtök, dekorációs kellék) árusítók kerülhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célkeresztjébe. Két hétig razziáznak  A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. október 13. és november 1. között ellenőrzik a koszorút, virágot, gyertyát árusító vállalkozásokat, valamint a jelmezkölcsönzőket és a szezonális termékeket (sütőtök, dekorációs kellék) árusítókat.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Adóügyi ellenőrzést tartanak  A revizorok vizsgálják a tevékenység bejelentését, a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel és az online számlázással kapcsolatos […]

            460 rendőr és kommandós csapott le a drogbandára: a nepperek annyi pénzt kerestek a kábítószerrel, hogy cipősdobozokban szállították a lóvét külföldre

            Online kábítószer-kereskedő bűnszervezetre csapott le a rendőrség szerdán, amely a márciusban indult DELTA program legnagyobb volumenű akciója volt. Jeney Áron dandártábornok, a KR NNI igazgatója közölte, 10 hónapja rendeltek el nemzetközi és belföldi nyomozást, amely a Tartaros fedőnevet kapta. Ez nem más a görög mitológiában, mint az alvilág egy része, még börtönt is elneveztek róla, ahol a mitológia szerint Zeusz fogva tartotta a bűnözőket. Az akcióról készült videót cikkünk végén tudod megnézni.  460 rendőr vett részt  A közel egyéves nyomozás 2025. október 15-én reggel érett be, aznap országos műveletet hajtottak végre. Ebben 460 rendőr vett részt, 61 helyszínen 43 személyt fogtak […]

            Halálos lakástűz Budapesten: egy idős házaspár holtestét találták meg az összeégett bódéban

            Tragikus tűzeset történt péntek éjszaka a 16. kerületben, a Gábor Áron utcában. A katasztrófavédelem közlése szerint egy téglaépület és a körülötte lévő, együttesen ötven négyzetméteres bódék teljes terjedelmükben égtek, mire riasztották őket. A tűz a kertben parkoló két személyautóra és egy robogóra is átterjedt. Két holttestet találtak  A budapesti tűzoltók három járművel vonultak a helyszínre, az oltás több mint egy órát vett igénybe. Beavatkozás közben találták meg az ott lakó idős férfi és nő holttestét. A tűz keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Mérgező gáz […]

            Sokkolóval kínozták, éheztették a piliscsévi nőt: az asszony végül belehalt a rabszolgasorba, holttestét egyszerűen kidobták az autóból

            Korábban többször is beszámoltunk róla, hogy egy házaspárt azzal vádolnak, hogy hogy rabszolgaként tartottak Patrohán egy fiatal nőt. Éheztették, bántalmazták, és amikor az asszony meghalt, egy bokorban egészen egyszerűen otthagyták a holttestet. A napokban távmeghallgatást tartott a Nyíregyházi Törvényszék. A férfi vádlott, H.B. a bálhalmai bv-intézetben ül, onnan tett vallomást.  Piliscsévről költözött Pátrohára A főügyészség vádirata szerint H. B. korábban is ismerte D-né Sz. A-t, aki nagyon rossz körülmények között élt, s akit 2023 júniusában rávettek, hogy Piliscsévről költözzön hozzájuk. Azt mondták neki, ha segít a ház körüli munkákban, szállást és ételt adnak neki. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide […]

            Rázuhant egy ötéves gyerekre a focipálya vaskerítése Csepelen, az önkormányzat szerint szándékos rongálás miatt történt a baleset

            Súlyos vaskerítés zuhant egy kisgyerekre Budapesten. Az ötéves kisfiú Csepelen egy focipályára akart bemenni labdázni, amikor a focipálya kerítése rádőlt kedd délután. A szülők vitték kórházba az ötéves kisfiút. A gyerek zúzódásokat szenvedett, de a kórházban 24 órás megfigyelés alatt tartják, hogy a súlyos vasszerkezet okozott-e neki belső sérüléseket. Ráesett a kerítés  A gyermek éppen focizott, amikor a kerítés egyik eleme egyszer csak kidőlt, méghozzá egyenesen a labdázó fiúra. A gyermek, csodával határos módon, nem sérült meg súlyosabban – a helyszínre siető mentő végül könnyebb sérülésekkel, biztonsági okokból vitte őt kórházba. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már […]

            Budapest egyik legforgalmasabb terén, a hajléktalanok között élhet a nagykőrősi gyermekotthonból megszökött bántalmazott kisfiú

            Nagy valószínűséggel Budapest belvárosában, a Petőfi híd pesti hídfője környékén, az utcán él az a tizenegy éves gyerek, akit a nagykőrösi gyermekotthonban súlyosan bántalmaztak. Egy volt gondozott, Lakatos Ádám állításai alapján a 24.hu írt arról, hogy koldulásra kényszerítettek és bántalmaztak egy 11 éves kisfiút a nagykőrösi gyermekotthonban. A gyerek hetekkel ezelőtt eltűnt. A rendőrség akkor azt közölte, hogy a bántalmazási ügyben a nyomozás lezárult, a vádemelés megtörtént, egyéb erőszakos cselekményről pedig nem érkezett bejelentés.  Összetéveszthették az ügyet Lakatos szerint azonban ez téves információ, hiszen őt például a napokban hallgatták ki a folyamatban levő nyomozás során. A 24.hu szerint a rendőrség […]

            Budapest egyik legforgalmasabb terén, a hajléktalanok között élhet a nagykőrősi gyermekotthonból megszökött bántalmazott kisfiú

            Nagy valószínűséggel Budapest belvárosában, a Petőfi híd pesti hídfője környékén, az utcán él az a tizenegy éves gyerek, akit a nagykőrösi gyermekotthonban súlyosan bántalmaztak. Egy volt gondozott, Lakatos Ádám állításai alapján a 24.hu írt arról, hogy koldulásra kényszerítettek és bántalmaztak egy 11 éves kisfiút a nagykőrösi gyermekotthonban. A gyerek hetekkel ezelőtt eltűnt. A rendőrség akkor […]

            Budapest egyik legforgalmasabb terén, a hajléktalanok között élhet a nagykőrősi gyermekotthonból megszökött bántalmazott kisfiú

            Nagy valószínűséggel Budapest belvárosában, a Petőfi híd pesti hídfője környékén, az utcán él az a tizenegy éves gyerek, akit a nagykőrösi gyermekotthonban súlyosan bántalmaztak. Egy volt gondozott, Lakatos Ádám állításai alapján a 24.hu írt arról, hogy koldulásra kényszerítettek és bántalmaztak egy 11 éves kisfiút a nagykőrösi gyermekotthonban. A gyerek hetekkel ezelőtt eltűnt. A rendőrség akkor azt közölte, hogy a bántalmazási ügyben a nyomozás lezárult, a vádemelés megtörtént, egyéb erőszakos cselekményről pedig nem érkezett bejelentés.  Összetéveszthették az ügyet Lakatos szerint azonban ez téves információ, hiszen őt például a napokban hallgatták ki a folyamatban levő nyomozás során. A 24.hu szerint a rendőrség […]

            Rejtélyes haláleset Pilisen: megtalálták a három éve eltűnt férfi földi maradványait

            Egy „romániai gáborok” által bitorolt ingatlan vonatkozásában tűnt el és halt meg egy ember Pilisben, minderről a város polgármestere számolt be. A ház tulajdonosa még hónapokkal ezelőtt fordult a polgármesterhez segítségért, de fenyegetettség miatt inkább meggondolta magát. A rendőrség hétfőn nyolc helyszínen is idegenrendészeti ellenőrzést tartott. Eltűnt férfi  Megtalálták annak a pilisi férfinek a maradványait, aki még 2022-ben tűnt el. „A helyiek sok mindent beszélnek az eltűnéssel kapcsolatban, de a lényeg, hogy a közelmúltban csontokat találtak egy Törtelhez közeli erdőben és már sikerült is beazonosítani azokat. A 60 év körüli férfi tehát előkerült, de holtan” – mondta Pilis polgármestere. A […]

            Gázolás Budapesten: saját házuk udvarán ütötte el férjét egy idős asszony, a mentők többször újraélesztették a nyugdíjast

            Tragédia történt vasárnap délután a 18. kerület egyik családi házában. Egy idős asszony éppen az autójával próbált kiállni az udvarukból, amikor elgázolta házastársát. A férfit többször újra kellett éleszteni, csak ezután vitték kórházba.  Elütötte házastársát Az asszony és férje október 12-én délután az idős házaspár éppen el akart indulni otthonról. Az autóval az asszony állt volna ki az udvarból. Azonban valószínűleg nem vette észre a kocsi közelében várakozó idős férjét, akit így kihajtás közben elütött. Az eset után azonnal riasztották a mentőket, akik szirénázva érkeztek az utcába. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is […]

            Tetten érték illegális hulladék égetése közben a helyi roma önkormányzat elnökét Pilisen, László Attila polgármester a politikus lemondását követeli

            Rengeteg hulladékot hordtak össze az egyik család udvarán a pesti agglomerációban Pilis nevű településen. Miután a pest megyei kormányhivatal felszólító levelet küldött a családnak, a tulaj égetni kezdte a lomokat. Ekkor érkeztek meg a helyi mező és városőrök a polgármesterrel együtt, akik tetten érték a politikust. Pilis város polgármestere ezután lemondásra szólította fel a tettest, a Pilisi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, Rafael Oszkárt. Tetten érték László Attila polgármester és a pilisi városőrök, mezőőrök érték tetten Rafael Oszkárt a Pilisi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, miközben a 8-10 köbméternyi illegális szemét egy részének az elégetését, másik részének pedig az elásását végezte. A […]

            Halálos vadbaleset Nagykőrösön: őzzel ütközött egy rolleres, a férfi életét nem tudták megmenteni

            Súlyos közlekedési baleset történt Nagykőrös külterületén, ahol egy védőfelszerelés nélkül közlekedő elektromos rolleres összeütközött egy őzzel. Az állat elpusztult, a férfi pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba, ahol később életét vesztette. Figyelmeztet a rendőrség  Ez a tragikus eset ismét rávilágít arra, mennyire fontos a védőfelszerelés viselése és a szabályok betartása. Fogadd meg tanácsainkat, hogy ne érjen baleset! – írja közleményében a Pest vármegyei rendőrség. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. A rendőrség tanácsai Tragédia Győrben Győrszentiván közelében az Ipari Parknál idén szeptemberben, halálos rolleres baleset történt. A […]

            Véget akart vetni az életének egy ember a Csergezán Pál-kilátón, a 33 éves agresszív férfit végül bilincsben szállították el a mentők

            Szombat este 20.00 óra körül érkezett megkeresés a rendőrségtől, hogy a Pátyi Önkormányzati Rendészethez, hogy segítsenek feljutni a Csergezán Pál-kilátóhoz, mert egy férfi véget akart vetni az életének. A rendészek az utolsó pillanatban érkeztek a helyszínre.  Rendészek siettek a helyszínre  A kilátó járművel kifejezetten nehezen megközelíthető, főleg este, sötétben. A pátyi rendészet  Lada Niva terepjárója “nem ismeri a „lehetetlent”, de ami még fontosabb, hogy a kiérkező kollégánk még a vak sötétben is gyorsan fel talált a kilátóhoz így még éppen időben érkezett a segítség” – írják közösségi oldalukon a település rendfenntartói. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

            Káosz az M1-esen: kamionok ütközött Herceghalomnál, Biatorbágynál több sávot is lezártak

            Összeütközött két kamion az M1-es autópályán, a Győr felé vezető oldalon, Herceghalom közelében, a 25-ös kilométerszelvénynél. A gépjárművekben összesen hárman utaztak. A törökbálinti hivatásos tűzoltók az egyik kamiont áramtalanítják. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett pályaszakaszon torlódásra lehet számítani. Több kilométeres a torlódás  Baleset történt az M1-es autópályán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon. Herceghalom térségében a 25-ös km-nél forgalomkorlátozásra kell számítani. A torlódás meghaladja a 3 km-t – írja az utinform.hu.  Bővítik az autópályát  Megkezdődtek az M1-es bővítéséhez szükséges munkálatok.  A forgalomtechnikai munkálatok miatt korlátozásra kell számítani október 13-án (hétfőn) várhatóan 9 órától kora délutánig Biatorbágy térségében a főváros […]

            120 milliót csalt ki egy 64 éves nőtől a szélhámos banda, az asszony még a balatoni büféjét is eladta, hogy pénzt utaljon nekik

            Egy székesfehérvári nő 120 millió forintot veszített el egy kriptovalutás csalás miatt. Az asszony éveken át azt hitte, hogy megtérül a befektetése. Ilona 2022 végén találkozott először a Webinar Universe nevű céggel, amelynek hirdetésére a Facebookon figyelt fel. A cég online képzésként hirdeti a szolgáltatásait, amelyekhez állítólag kriptovalutát is ajándékba adnak.  120 milliót fizetett be  A nő azt hitte, hogy jó lehetőséget talált, ezért kezdetben kisebb, 55 és 90 ezer forintos összegekért vásárolt oktatásokat, miközben abban a hitben volt, hogy valójában kriptobefektetést hajt végre. Az elmúlt négy év során Ilona több részletben összesen 120 millió forintot fizetett ki a cégnek. […]

            Vonatgázolás Ceglédnél: elsodort az InterCity egy kerékpárost, Kecskemét felé leállt a közlekedés

            A Szegedről hétfőn, 4:30-kor a Nyugati pályaudvarra elindult Napfény InterCity (IC 719) Cegléden a Dohány utcai vasúti átjáróban elütött egy kerékpárost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A szegedi fővonalon hosszabb eljutási időre kell számítani, mert Ceglédnél baleset miatt nem közlekedhetnek a vonatok Kecskemét felé.  Terelve közlekednek a vonatok   A Budapest – Kecskemét – Szeged közötti vonatoknál az alábbi forgalmi rendre lehet számítani. A legtöbb vonat terelve, Abonyon át közlekedik: ezekről a vonatokról nem kell átszállni, azonban a terelt útvonal miatt 30-50 perccel hosszabb menetidőre kell számítani. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek […]

            Vonatgázolás Ceglédnél: elsodort az InterCity egy kerékpárost, Kecskemét felé leállt a közlekedés

            A Szegedről hétfőn, 4:30-kor a Nyugati pályaudvarra elindult Napfény InterCity (IC 719) Cegléden a Dohány utcai vasúti átjáróban elütött egy kerékpárost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A szegedi fővonalon hosszabb eljutási időre kell számítani, mert Ceglédnél baleset miatt nem közlekedhetnek a vonatok Kecskemét felé.  Terelve közlekednek a vonatok   A Budapest – Kecskemét – Szeged közötti vonatoknál […]

            Vonatgázolás Ceglédnél: elsodort az interCity egy kerékpárost, Kecskemét felé leállt a közlekedés

            Vonatgázolás Ceglédnél: elsodort az interCity egy kerékpárost, kecskemét felé leállt a közlekedés

            A Szegedről hétfőn, 4:30-kor a Nyugati pályaudvarra elindult Napfény InterCity (IC 719) Cegléden a Dohány utcai vasúti átjáróban elütött egy kerékpárost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A szegedi fővonalon hosszabb eljutási időre kell számítani, mert Ceglédnél baleset miatt nem közlekedhetnek a vonatok Kecskemét felé.  Terelve közlekednek a vonatok   A Budapest – Kecskemét – Szeged közötti vonatoknál az alábbi forgalmi rendre lehet számítani. A legtöbb vonat terelve, Abonyon át közlekedik: ezekről a vonatokról nem kell átszállni, azonban a terelt útvonal miatt 30-50 perccel hosszabb menetidőre kell számítani. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek […]

            Kőkemény kiütés a Sztárboxban: percekig feküldt mozdulatlanul a földön Kamarás Iván, mituán Bódi Bence kiütötte

            Kocsis Dénesnek a Pápai Joci elleni boksz meccse során többször is a helyére kellett tenni az orvosnak a kiforduló vállát, úgy döntött, visszalép a Sztárboxtól, hogy a rehabilitációjára koncentráljon. Helyére a korábban kiesett Kamarás Iván lépett a vasárnapi műsorban, akinek három napja maradt felkészülni, miután egy hónappal ezelőtt kikapott Lotfi Begitől. “Beugrott” a Sztárboxban “Egy színész, ha meghallja a „beugrás” szót, tudja, hogy nem hagyhatja cserben a kollégáit. Dini hősként távozott a ringből, én pedig szeretném méltóképpen képviselni őt vasárnap. Köszönöm, ha pozitív, támogató energiával vagytok mellettem, én pedig megyek edzeni. Három napom maradt – írta a napokban Facebook-posztjában Iván. A […]

            Betöltés