Vezető hír

    Friss

    Fejes Péter lett Magyarország új főügyésze, aki az elmúlt években született ügyészségi döntések miatt megkövette a társadalmat

    Az Országgyűlés 139 igen szavazattal megválasztotta a legfőbb ügyészt. Fejes Péter a Fidesz és a KDNP frakciója nem támogatta, előzetesen bejelentették, hogy nem vesznek részt a szavazáson. Baka András október közepén jelentette be, hogy miután az Országgyűlés az első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt leszavazta, Dr. Fejes Pétert jelöli legfőbb ügyésznek. Fejes korábban a Vas Megyei Főügyészség büntetőjogi főügyészhelyettese volt. Baka András jelölte a posztra  Baka András köztársasági elnök 2026. október 12-én jelentette be, hogy dr. Fejes Pétert jelöli Magyarország legfőbb ügyészének. Az államfő indoklása szerint a jelölt közel négy évtizedes ügyészi tapasztalata, vezetői gyakorlata és szakmai függetlensége alkalmassá teheti az ügyészség működésének megújítására […]

    Aktuális

    Hétmilliárdos bírságeső Budapesten: Napi több mint nyolcszáz gyorshajtót fognak meg a fővárosi traffipaxok

    Hétmilliárd forintot meghaladó bírságot szabtak ki a rendőrök a budapesti sebességmérők segítségével az idei év első hat hónapjában. Az Országos Rendőr-főkapitányság adataiból kiderül, hogy a fővárosban működő 71 traffipax összesen 157 105 gyorshajtást rögzített fél év alatt. Hetvenegy kamerával figyelik a budapesti autósokat A fővárosi utakon jelenleg összesen 71 darab sebességmérő berendezés teljesít szolgálatot a közlekedésbiztonság növelése érdekében. Az ORFK tájékoztatása szerint a rendszer 38 darab telepített, fix traffipaxból és 33 darab mobil sebességmérő készülékből áll. A hatóságok a nap 24 órájában folyamatosan ellenőrzik a főbb közlekedési folyosókat és a gyorshajtás szempontjából veszélyesnek számító útszakaszokat. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és […]

    Tudj róla

    Kigyulladt egy elektromos roller aksija az egyik budapesti lakásban, 13 embernek kellett elhagynia otthonát

    Kigyulladt egy elektromos roller akkumulátora Budapesten, egy 5. kerületi lakásban. A Veres Pálné utcában keletkezett tűzhöz a fővárosi hivatásos tűzoltók rohantak, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését. A munkálatok idejére tizenhárom lakót kísértek le a negyedik emeletről, akik ideiglenesen az alsóbb szinteken élő lakóknál tartózkodtak. Tűz a belvárosban  A Veres Pálné utcai társasház negyedik emeleti lakásában keletkezett tűzben az elektronos roller akkumulátora mellett a környezete is lángra kapott összesen mintegy négy négyzetméteren – írta közleményében a katasztrofavedelem.hu. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató […]

    Ez is fontos

    Kigyulladt egy elektromos roller aksija az egyik budapesti lakásban, 13 embernek kellett elhagynia otthonát

    Kigyulladt egy elektromos roller akkumulátora Budapesten, egy 5. kerületi lakásban. A Veres Pálné utcában keletkezett tűzhöz a fővárosi hivatásos tűzoltók rohantak, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését. A munkálatok idejére tizenhárom lakót kísértek le a negyedik emeletről, akik ideiglenesen az alsóbb szinteken élő lakóknál tartózkodtak. Tűz a belvárosban  A Veres […]

    Életmentés

    Megbotlott és a busz alá esett egy férfi Budapesten, a jármű áthajtott rajta, életveszélyesen megsérült

    Kedden délután Budapesten, a Blaha Lujza téren,  egy 40 éves férfi egy induló csuklósbusz alá esett. A 7E jelzésű járat áthajtott rajta, a férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Egy közlekedési szakember szerint a buszsofőr nem feltétlenül láthatta a jármű mellett futó, majd megbotló férfit. A rendőrség szabálysértési eljárást indított az ügyben, a sérült állapota pedig a beszámoló szerint kritikus. A busz alá esett  Szűcs Brigitta, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a TV2-nek elmondta, hogy a férfi ugyan kommunikált a helyszínen, viszont medence- és belső sérülései életveszélyesek voltak. A mentősök a helyszínen ellátták a sérültet, de kritikus állapotban szállították kórházba. A Budapestkörnyéke.hu a főváros […]

    Baleset

      Bűncselekmény

        Körözés

          Csalás

            Drog

              Meglepő

              Durván kaszálnak az új, mosolygós traffipaxok – Pár hét alatt közel 500 milliós bírság jött össze az M1-esen

              Pár hét alatt csaknem kilencezer bírságot szabtak ki az M1-es autópályán az újonnan kihelyezett, úgynevezett mosolygós traffipaxok mérései alapján. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az október elején élesített sebességmérők már most közel félmilliárd forintnyi bírságot szabtak ki a gyorshajtó autósokra. Közel kilencezer gyorshajtót fogtak meg az M1-esen Az M1-es autópályán közlekedők az utóbbi időben egyre […]

              Pár hét alatt csaknem kilencezer bírságot szabtak ki az M1-es autópályán az újonnan kihelyezett, úgynevezett mosolygós traffipaxok mérései alapján. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az október elején élesített sebességmérők már most közel félmilliárd forintnyi bírságot szabtak ki a gyorshajtó autósokra. Közel kilencezer gyorshajtót fogtak meg az M1-esen Az M1-es autópályán közlekedők az utóbbi időben egyre több olyan intelligens sebességmérővel találkozhattak, amelyek kijelzőjén mosolygós vagy szomorú emoji jelzi, hogy a sofőr betartotta-e a megengedett tempót. A rendőrség friss adatai szerint az M1-esen október 6-tól üzemelnek élesben ezek a berendezések. Az indulás óta eltelt rövid időszakban összesen 8859 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot […]

              Elérte az elszámoltatás a lélegeztetőgépeken nyerészkedőket is: egy luxusvillában csaptak le a milliárdos biznisz kulcsszereplőire a NAV nyomozói – videó a cikkben

              Hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát azok a bűnszervezetben tevékenykedő elkövetők, akik az állami szervek részére lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat értékesítettek a Covid-19 járvány idején. A pénzügyi nyomozók összehangolt akciót hajtottak végre több helyszínen az országban és külföldi jogsegély alapján Ausztriában október 27-én hajnalban.  Egy férfit Ausztriában, európai elfogatóparancs alapján fogtak el, további 11 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kettőt őrizetbe vettek. Az akcióról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. A külüggyel kötöttek szerződést  A bűnszervezet irányítói lélegeztetőgépek és egészségügyi maszkok beszerzésére irányuló szerződést kötöttek a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az […]

              Hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát azok a bűnszervezetben tevékenykedő elkövetők, akik az állami szervek részére lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat értékesítettek a Covid-19 járvány idején. A pénzügyi nyomozók összehangolt akciót hajtottak végre több helyszínen az országban és külföldi jogsegély alapján Ausztriában október 27-én hajnalban.  Egy […]

              Magasrangú állami vezetőknek kijáró kényelmet biztosított az Orbán-kormány Mándoki Lászlónak – vendégség a kormányváróban, luxuslimunizok közpénzből

              Annak ellenére, hogy néhány héttel ezelőtt Mándoki László azt nyilatkozta, hogy nem tartja magát orbánistának és mennyire örül, hogy Magyar Péter nyerte a választásokat, tetemes összeget költött a zenész kényelmére az előző kormány. Orbán Viktorék nemcsak milliárdokkal támogatták Mándoki fellépéseit, hanem luxusautókkal fuvaroztatták Budapesten és a ferihegyi kormányváróban látták vendégül, természetesen mindezt az adófizetők pénzéből.  Luxusautók és kormányváró A Telex közérdekűadat-igényléssel fordult a Külügyminisztériumhoz, a válaszból pedig egyértelműen kiderül, hogy mennyit költött az Orbán-kormány utolsó két évében Leslie Mandoki magyarországi vendéglátására. Ez alapján 2024-ben közel 14,5 millió, 2025-ben 38,7 millió, 2026 januárjában pedig 1,3 millió forintba került az adófizetőknek a Németországban […]

              „Hallottam a 9 hónapos testvérem sírását” – megszólalt a tárnoki családirtás túlélője, 24 évvel a bűncselekmény után sem kerültek elő a holttestek

              2002. január 23-án nyomtalanul eltűnt a Portik Tamáshoz köthető Radics Attila, élettársa, Flóra, valamint hároméves kislányuk, Sára. A család tárnoki házába elsőként az iskolából hazatérő 15 éves nagylány, Fanni lépett be, aki már csak kilenchónapos kistestvérét találta otthon. Bár a hatóságok emberölés gyanújával indítottak nyomozást, a hivatalos eljárás évtizedek óta nem vezetett eredményre. Fanni az elmúlt években Tarjányi Péter és egy szakértői csapat bevonásával, magánúton próbálja kideríteni, mi történt a családjával. z eltűnt család tagjainak holtteste soha nem került elő, a rendőrség 40 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki érdemi információval segítené a nyomozást. Ki az a Radics Attila? […]

              2002. január 23-án nyomtalanul eltűnt a Portik Tamáshoz köthető Radics Attila, élettársa, Flóra, valamint hároméves kislányuk, Sára. A család tárnoki házába elsőként az iskolából hazatérő 15 éves nagylány, Fanni lépett be, aki már csak kilenchónapos kistestvérét találta otthon. Bár a hatóságok emberölés gyanújával indítottak nyomozást, a hivatalos eljárás évtizedek óta nem vezetett eredményre. Fanni az […]

              Elérte az elszámoltatás a lélegeztetőgépeken nyerészkedőket is: egy luxusvillában csaptak le a milliárdos biznisz kulcsszereplőire a NAV nyomozói – videó a cikkben

              Hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát azok a bűnszervezetben tevékenykedő elkövetők, akik az állami szervek részére lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat értékesítettek a Covid-19 járvány idején. A pénzügyi nyomozók összehangolt akciót hajtottak végre több helyszínen az országban és külföldi jogsegély alapján Ausztriában október 27-én hajnalban.  Egy férfit Ausztriában, európai elfogatóparancs alapján fogtak el, további 11 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kettőt őrizetbe vettek. Az akcióról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. A külüggyel kötöttek szerződést  A bűnszervezet irányítói lélegeztetőgépek és egészségügyi maszkok beszerzésére irányuló szerződést kötöttek a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az […]

              Elérte az elszámoltatás a lélegeztetőgépeken nyerészkedőket is: egy luxusvillában csaptak le a milliárdos biznisz kulcsszereplőire a NAV nyomozói – videó a cikkben

              Hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát azok a bűnszervezetben tevékenykedő elkövetők, akik az állami szervek részére lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat értékesítettek a Covid-19 járvány idején. A pénzügyi nyomozók összehangolt akciót hajtottak végre több helyszínen az országban és külföldi jogsegély alapján Ausztriában október 27-én hajnalban.  Egy […]

              Elérte az elszámoltatás a lélegeztetőgépeken nyerészkedőket is: egy luxusvillában csaptak le a milliárdos biznisz kulcsszereplőire a NAV nyomozói

              Hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát azok a bűnszervezetben tevékenykedő elkövetők, akik az állami szervek részére lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat értékesítettek a Covid-19 járvány idején. A pénzügyi nyomozók összehangolt akciót hajtottak végre több helyszínen az országban és külföldi jogsegély alapján Ausztriában október 27-én hajnalban.  Egy férfit Ausztriában, európai elfogatóparancs alapján fogtak el, további 11 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kettőt őrizetbe vettek. Az akcióról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. A külüggyel kötöttek szerződést  A bűnszervezet irányítói lélegeztetőgépek és egészségügyi maszkok beszerzésére irányuló szerződést kötöttek a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az […]

              „Hallottam a 9 hónapos testvérem sírását” – megszólalt a tárnoki családirtás túlélője, 24 évvel a bűncselekmény után sem kerültek elő a holttestek

              2002. január 23-án nyomtalanul eltűnt a Portik Tamáshoz köthető Radics Attila, élettársa, Flóra, valamint hároméves kislányuk, Sára. A család tárnoki házába elsőként az iskolából hazatérő 15 éves nagylány, Fanni lépett be, aki már csak kilenchónapos kistestvérét találta otthon. Bár a hatóságok emberölés gyanújával indítottak nyomozást, a hivatalos eljárás évtizedek óta nem vezetett eredményre. Fanni az elmúlt években Tarjányi Péter és egy szakértői csapat bevonásával, magánúton próbálja kideríteni, mi történt a családjával. z eltűnt család tagjainak holtteste soha nem került elő, a rendőrség 40 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki érdemi információval segítené a nyomozást. Ki az a Radics Attila? […]

              Már világszerte keresik a letartóztatásban lévő Matolcsy György fiát – kiadták a nemzetközi körözést Matolcsy Ádám ellen

              Kiadta a Budai Központi Kerületi Bíróság az európai és nemzetközi elfogatóparancsot Matolcsy Ádám és Stofa György ellen. Az MNB volt elnökének a fiát és a szintén külföldön tartózkodó társát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás miatt keresik. A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta, hogy az elfogatóparancsok adatai az adminisztrációt követően válnak elérhetővé a nyilvántartási rendszerekben. Ki akarja hallgatni őket az ügyészség  “A nyomozás során szükségessé vált az ügyben érintett további két személy, M. Ádám György és S. György gyanúsítotti kihallgatása. Az eljárás során azonban a tényleges tartózkodási helyük megállapítása és gyanúsítotti kihallgatásuk nem […]

              A világ egyik legritkább betegségét diagnosztizálták Agárdi Szilvinél, kínzó fájdalmak gyötrik a látássérült énekesnőt – videó a cikkben

              Agárdi Szilvinél egy ritka bőrbetegséget, toxikus epidermális nekrolízist diagnosztizáltak. Az énekesnő közösségi oldalán, egy videóban mutatta meg jelenlegi állapotát. A testén fekélyes, fájdalmas hólyagok jelentek meg, amelyek égnek, csípnek, és a bőr teljes lehámlásával járnak. Szilvinél egy korábbi betegségére kapott gyógyszeres kezelés mellékhatásaiként alakult ki a Lyell-szindróma. Agárdi Szilvi videóját cikkünk végén tudod megnézni.  Betegségéről vallott “A világ egyik legritkább bőrbetegségét diagnosztizálták nálam” – mondta a Facebookra feltöltött videójában Agárdi Szilvia. Az énekesnő egy ágyban fekve beszél arról, hogy milyen drámai változáson ment keresztül a külseje egy bizonyos toxikus epidermális nekrolízis (TEN), vagyis Lyell-szindróma miatt.   A Kékvillogó hírportált a friss adatok […]

              Agárdi Szilvinél egy ritka bőrbetegséget, toxikus epidermális nekrolízist diagnosztizáltak. Az énekesnő közösségi oldalán, egy videóban mutatta meg jelenlegi állapotát. A testén fekélyes, fájdalmas hólyagok jelentek meg, amelyek égnek, csípnek, és a bőr teljes lehámlásával járnak. Szilvinél egy korábbi betegségére kapott gyógyszeres kezelés mellékhatásaiként alakult ki a Lyell-szindróma. Agárdi Szilvi videóját cikkünk végén tudod megnézni.  Betegségéről […]

              A világ egyik legritkább betegségét diagnosztizálták Agárdi Szilvinél, kínzó fájdalmak gyötrik a látássérült énekesnőt – videó a cikkben

              Agárdi Szilvinél egy ritka bőrbetegséget, toxikus epidermális nekrolízist diagnosztizáltak. Az énekesnő közösségi oldalán, egy videóban mutatta meg jelenlegi állapotát. A testén fekélyes, fájdalmas hólyagok jelentek meg, amelyek égnek, csípnek, és a bőr teljes lehámlásával járnak. Szilvinél egy korábbi betegségére kapott gyógyszeres kezelés mellékhatásaiként alakult ki a Lyell-szindróma. Agárdi Szilvi videóját cikkünk végén tudod megnézni.  Betegségéről vallott “A világ egyik legritkább bőrbetegségét diagnosztizálták nálam” – mondta a Facebookra feltöltött videójában Agárdi Szilvia. Az énekesnő egy ágyban fekve beszél arról, hogy milyen drámai változáson ment keresztül a külseje egy bizonyos toxikus epidermális nekrolízis (TEN), vagyis Lyell-szindróma miatt.   A Kékvillogó hírportált a friss adatok […]

              Vaddal ütközhetett a sofőr Abony és Törtel között, a tűzoltók már csak az 54 éves férfi holttestét tudták kihúzni a roncsok alól

              Tragédia történt hétfőn reggel Törtel és Abony között. Egy személyautó letért az úttestről, majd a tetejére borult. A halálos baleset helyszínére tűzoltókat és mentőket is riasztottak, a sofőr életét azonban már nem sikerült megmenteni. Árokba hajtott Egy személy életét vesztette, amikor az árokban egy fa tuskónak csapódott, majd fejtetőre borult egy gépkocsi Törtel és Abony között, a 4611-es úton. Az autó Törtel felől haladt Abony irányába, amikor az egyenes útszakaszon eddig ismeretlen ok miatt átsodródott a másik sávba. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide […]

              Betöltés