Félholtra verte volt párját egy nyírbátori férfi, majd a hajánál fogva húzta ki a közeli bozótosba
Puszta kézzel félholtra vertek, majd egy bozótosba vonszoltak egy 31 éves nyírbátori családanyát....
Puszta kézzel félholtra vertek, majd egy bozótosba vonszoltak egy 31 éves nyírbátori családanyát....
Amint arról beszámoltunk, ketten meghaltak péntek éjszaka, miután egy ámokfutó luxusautójával olyan erővel csapódott egy Toyotába, hogy az lerepült a Váci út Róbert Károly körút feletti felüljáróról. A balesetben mindkét sofőr meghalt. Az egyik a helyszínen, a másik a mentőben. Sportautó versenyzett egymással Szemtanúk elmondása szerint előzőleg több nagy teljesítményű autó versenyzett egymással és szlalomoztak a forgalomban, amikor az Audi a vétlen Toyotának ütközött frontálisan, amely ezután lezuhant. Újabb ártatlan áldozata van tehát a száguldozásnak, a főútjainkon zajló illegális autóversenyzésnek Budapesten. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Több traffipaxot Vitéz […]
Az Érdi Járási Ügyészség sz.xuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az unokahúgának kábítószert adott, majd megerőszakolta – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. Füves cigit adott a lánynak A többszörösen büntetett előéletű férfi egy Pest vármegyei városban élt a családjával és az unokahúgával. A vádlott 2022 májusában, hajnalban felébresztette a lányt és megkérte, hogy menjen el vele a barátnőjéhez. A kocsiban a férfi a sértett kérésére egy cigarettát adott a lánynak, aki nem tudta, hogy abban marihuána van. Megerőszakolta az autóban A lány rosszul lett, mire a vádlott amfetamint adott […]
Emberölés miatt keresik a Pest vármegyei nyomozók Fajta Norbertet, aki a gyanú szerint két nappal ezelőtt szigethalmi otthonukban bántalmazta feleségét. A 37 éves nő elhunyt. A 41 éves férfit körözi a rendőrség. Ha látta, tudja, hogy jelenleg hol tartózkodik, hívja a rendőrséget! Körözik az elkövetőt Fajta Norbert ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest vármegyei rendőrök. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság 13000/290/2026. bü. számon folytat büntetőeljárást emberölés bűntette miatta. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Megölte a feleségét Egy nőt 2026. április 6-án találtak holtan szigethalmi otthonában. A gyanú szerint a […]
Egy vállalkozás hitelességét számos tényező befolyásolja. Ilyen például a szakmai reputációja, a...
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kompolt térségében egy személyautó és egy kisteherautó ütközött utoléréses balesetben, a torlódás meghaladta a 3 kilométert. Az M5-ös autópályán Ócsa közelében egy kamion és egy kisteherautó ütközött, a sztrádán egy másik baleset miatt a 81-es kilométernél a külső sáv lezárása miatt már 5 kilométeres a torlódás. Baleset az M3-ason Egy kamion és egy kisteherautó ütközött az M3-as autópályán, a 25-ös kilométernél, a külső sávot lezárták. A legfrissebb rendőrségi információk szerint a balesetben egy ember meghalt; a helyszínelés idejére a Budapest felé tartó oldalt teljes szélességében lezárták, emiatt torlódás alakult ki. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! […]
Az ipari környezetben, főként az automatizálás terén fontos szerepet töltenek be azok a...
A héten vették őrizetbe, csütörtökön pedig már le is tartóztatták a budapesti Szőlő Utcai...
Tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Tatabányai Törvényszék azt a...
Amint arról beszámoltunk, szerda délelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Máté Bence, a Bacsó...
Hittanórák után molesztálhatott két kislányt egy katolikus pap Polgáron. A vád szerint az 59 éves...
A Török Áramlat magyarországi belépési pontjánál tartott sajtótájékoztatót vasárnap reggel Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter. A kormányfő szerint amennyiben az érintett gázvezeték blokkolás alá kerül, akkor Magyarország energiaellátása ellehetetlenül. Robbanóeszközöket találtak Vasárnap reggel a szerda elnök tájékoztatta Orbán Viktort, hogy gyanús tartalmú tárgyakat talált a szerb hadsereg a gázinfrastruktúra közelében. Majd bejelentették, hogy nagy erejű robbanóanyagot és gyújtózsinórokat találtak a helyszínen. Orbán Viktor vasárnap délelőtt arról posztolt, hogy összehívta a védelmi tanácsot, az ülés után Szijjártó Péter bejelentette, hogy katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat magyarországi szakaszát, katonák védik majd a földgázvezetéket és az átadási pontokat a szerb–magyar határtól a magyar–szlovák […]
Rosszul lett és a klinikai halál állapotába került egy idős férfi szerda reggel a csepeli piac...
Szerda délelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Máté Bence, a Bacsó Beton-Cigánd SE 18...
A nyomozó hatóságok emberkereskedelem, kényszermunka és egyéb bűncselekmény gyanúja miatt...
A 32 éves, magyar állampolgárságú Papp Krisztiánt azzal gyanúsítják, hogy lelőtte a volt...
Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség annak a Németországban elítélt nőnek a rokonai ellen, akik...
42 helyszínen, 14 gyanúsítottat, közel 80 millió forintnyi értéket találtak a készenléti rendőrök...
Kirják János tizenegy éven keresztül ült egy olyan bűncselekményért, amit nem ő követett el. A...
Felborult egy kamion az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Gyöngyös közelében...
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bódvaszilas környékén, egy szlovák rendszámú autóban talált meg a...
A Keleti pályaudvarról 14:30-kor Gyöngyösre indult Mátra InterRégió (3016) Rákoscsabán a Ferihegyi úti átjáróban elütött egy – feltehetőleg öngyilkossági szándékkal vonat elé lépett – embert. A vonat utasait egy következő Gödöllőre tartó S80-as vonatra (3136) fogják átszállítani. Késnek és kimaradnak a járatok Baleset miatt a Budapest – Hatvan – Miskolc vonalon és csatlakozó vonalain a délutáni órákban hosszabb menetidőre, kimaradó és rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani. Rákosliget és Pécel között a helyszínelés végéig csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Az átjáróban történt a baleset „Elütött egy […]
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. június 29-ig elrendelte egy budapesti...
Meccs után, az öltözőben lett rosszul a Nagyesztergár SE egyik játékosa. A focista minden előzmény...
Szerda délután óriási füstoszlop emelkedett a levegőbe Szigetszentmiklóson a II. Rákóczi Ferenc...
Halálos kimenetelű, tragikus baleset történt kedd reggel az M6-os autópálya baranyai szakaszán. A...
Kommandósok csaptak le egy 59 éves balatonalmádi férfira, aki otthonában bújtatta az emberölés és...
Szerda délelőtt érkezett a bejelentés a Magyar Honvédség tűzszerészügyeletére, hogy egy feltételezett robbanótestet találtak a budapesti Szilágyi Erzsébet fasor 6. sz. előtt csőtörés elhárítása közben. Forgalomkorlátozás van érvényben A rendőrség lezárta a Széll Kálmán tér és a Szilágyi Erzsébet fasor 15. sz. közötti területet, valamint az útszakaszon a forgalmat is korlátozták. . A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Repeszgránátot találtak A helyszínre kiérkezett tűzszerész járőrparancsnok, Lévai József főtörzsőrmester megállapította, hogy egy 7,5 cm-es német repeszgránát került elő nem kilőtt állapotban. A robbanóeszközt a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították későbbi megsemmisítés […]
Fuvarozás közben balhézott össze két kamionsofőr az M1-es autópálya Sasfészek pihenőhelynél lévő benzinkúton. A dulakodás végül odáig fajult, hogy egyikük kis híján meggyilkolta a másikat. A Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított bolgár sofőrt. Vitába keveredtek A gyanúsított fuvarozást végzett, amelynek során megállt az M1-es autópálya Sasfészek pihenőhelynél lévő benzinkúton. Ekkor a terhelt a benzinkútnál lévő szervízúton vitába keveredett a szintén kamionos, bolgár kamionossal, majd dulakodni kezdtek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Hátba szúrta A gyanúsított a nála lévő bicskával hátba szúrta a riválisát, majd távozott […]
Fuvarozás közben balhézott össze két kamionsofőr az M1-es autópálya Sasfészek pihenőhelynél lévő benzinkúton. A dulakodás végül odáig fajult, hogy egyikük kis híján meggyilkolta a másikat. A Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított bolgár sofőrt. Vitába keveredtek A gyanúsított fuvarozást végzett, amelynek során megállt az M1-es autópálya Sasfészek pihenőhelynél lévő benzinkúton. Ekkor a terhelt […]
Fuvarozás közben balhézott össze két kamionsofőr az M1-es autópálya Sasfészek pihenőhelynél lévő benzinkúton. A dulakodás végül odáig fajult, hogy egyikük kis híján meggyilkolta a másikat. A Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított bolgár sofőrt. Vitába keveredtek A gyanúsított fuvarozást végzett, amelynek során megállt az M1-es autópálya Sasfészek pihenőhelynél lévő benzinkúton. Ekkor a terhelt a benzinkútnál lévő szervízúton vitába keveredett a szintén kamionos, bolgár kamionossal, majd dulakodni kezdtek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Hátba szúrta A gyanúsított a nála lévő bicskával hátba szúrta a riválisát, majd távozott […]
Január 27-e óta keresték azt a férfit, aki Tahitótfalváról tűnt el nyomtalanul. A 36 éves Benedek ruháit a Duna-parton találták meg, a kutató-mentők drónokkal is keresték a vízen, de sajnos nem jártak sikerrel. A férfi Borbás Marcsi kollégája , a műsorvezető is arról írt, hogy nagyon várják vissza. Benedek eltűnése teljesen érthetetlen családja számára is. Felesége és két pici gyermeke nagyon nehéz helyzetbe került. A jeges vízben keresték A feltételezések szerint, az eltűnt férfi, ruhátlanul sétált be a vízbe, nagy valószínűséggel öngyilkossági szándékkal, és hiába keresték, nyoma veszett, elnyelhette a jeges víz. A Szentendrei rendőrkapitányság még aznap elrendelte a körözését, […]
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze a 2-es főúton Vác közelében, a baleset egyetlen súlyos sérültje Oszter Alexandra 16 éves fia. Az egykori színészlegenda unokáját mentőhelikopterrel vitték kórházba, ahol három és fél órán át műtötték, majd két napot az intenzív osztályon töltött. Baleset a 2-es főúton A Katasztrófavédelem azt írta, a 2-es főút Vác és Szendehely közötti szakaszán történt ütközéshez a váci hivatásos tűzoltók vonultak ki. A raj áramtalanította a járműveket, és segített a mentőknek kiemelni egy embert a személyautóból. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Szétroncsolódott a […]
N. József Dániel március 13-án hajnali kettőkor ment el a maglódi otthonából, és azóta semmit nem tudott róla családja. Autóját a Nagykőrösi úton látták aznap éjjel 3.30 körül. A mobiltelefonja az 5. kerületi Aranykéz utcánál jelzett utoljára. Maglódról tűnt el A Maglódról eltűnt családapát két kisgyermeke és a felesége várta haza, az eltűnés ügyében a Monori Rendőrkapitányság folytatta az eljárást. A férfi március közepe óta semmilyen életjelet nem adott magáról. Felesége most drámai hírt közölt. Meghalt a családapa „Összetört szívvel tudatom, hogy a férjem elhunyt. Felfoghatatlan fájdalom ez számunkra. Egy részünk vele ment el. Hálásan köszönöm mindenkinek a sok megosztást, keresést […]
A hajnali órákban Cegléd külterületén a Kengyeldűlőbe vezető út vasúti átjárójában egy tehervonat elütött egy – feltehetőleg öngyilkossági szándékkal vonat elé lépett – embert. A Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony fővonalon a reggeli órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, az elővárosi forgalomban Cegléd és Abony között pótlóbuszos átszállásra, a távolsági forgalomban pedig Budapest és Szolnok között terelt útvonalon közlekedő járatokra kell számítani, mert baleseti helyszínelés miatt Cegléd és Abony között szünetel a vasúti közlekedés. Forgalmi változások: Ingavonatok közelekdése Az ingavonatok és a kerülő útirányon közlekedő vonatok közlekedése a vonatinformációs rendszereken nem követhető. Gázolás a 22. kerületben Egy személyvonat Budapesten, a 22. kerületben a Háros utcai átkelőnél gázolt […]
Egy tizenéves fiút ért baleset a H5-ös HÉV egyik 3. kerületi gyalogosátjárójában. A tanúk elmondása szerint a fiatal fülhallgatóval a fülében, a mobiltelefonját nyomkodva lépett a sínekre. A fiú életveszélyes állapotban van. A balesetben más nem sérült meg, a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Átsétált a síneken Egy tilos jelzésen átsétáló fiút ütött el a H5-ös HÉV a 3. kerületi Határ úti megállónál 2026. március 30-án este fél 7 körül. A 14 éves sérültet a mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) baleseti helyszínelői pedig szemlét tartottak. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is […]
Péntek óta nincs fűtés Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet három épületében. Az ügyről Porcher Áron, Budapest ú 15-ös választókerületének tiszás jelöltje tett közzé egy bejegyzést. A kórház reagált a hibára. Ki a felelős? „16 év 2/3-os kormányzás után ki felel ezért? A Fidesz terel minden lényeges kérdésben, de az emberek a bőrükön érzik a hideget, látják a zsírra szállt port és az omladozó falakat. Várakoznak évekig egy időpontra, hogy aztán ilyen körülmények között lássák el őket” – írta Porcher Áron, tiszás képviselőjelölt, aki elmondása szerint a kórház alkalmazottaitól szerzett tudomást a fűtéskimaradás miatt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A […]
Tavaly januárban, több mint 10 késszúrással végzett 54 éves feleségével egy férfi Fóton. Most emeltek vádat a 60 éves P. Jánossal szemben. Az ügyészség 13 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kért az emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt férfira arra az esetre, ha az már az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról is. Megvezette a nőt P. János 2022 telén ismerkedett meg a nővel, majd összeköltöztek és az asszony fóti házában éltek. A rossz vagyoni helyzetben lévő férfi elhitette a nővel, hogy jól menő vállalkozó, és egy svájci bankszámlán jelentős megtakarításokkal rendelkezik. A férfi rávette az […]
Bűncselekmény és etikai vétség gyanúja miatt is vizsgálatot szükséges indítani a Magyar Orvosi kamara szerint annak az orvosnak az ügyében, aki A szavazat ára című dokumentumfilmben elhangzottak szerint azzal fenyegeti a betegeket, hogy aki nem a Fideszre szavaz, annak nem ír fel gyógyszert, vagy kiteszik a hozzátartozóját az idősek otthonából. Döbbenetes film Amint arról beszámoltunk, döbbenetes dokumentumfilmet készített a De! Akciócsoport. Az alkotók a filmben bemutatnak több szervezett hálózatot, amelyek drogért, pénzért és zsarolással szerveznek szavazatokat a Fidesznek. A filmben többen arccal beszélnek a maffiamódszerekről, amelyekkel az ország legszegényebb településén alkalmaznak a kormánypártot “szolgáló intézők”. Szavazatért cserében van akit a gyámüggyel fenyegetni, […]
Tavaly novemberben számoltunk be róla, hogy két, húsz év körüli fiatal bukkant fel a legszélső vágányon várakozó tehervonatnál a Rákospalota-Újpest vasútállomáson. Míg egyikük az ütközők között bújt át, a 19 éves fiú felmászott az egyik vagon tetejére. Pillanatokkal később az állomáson dolgozók hatalmas puffanást hallottak, majd meglátták, hogy a szerelvény mellett valami lángol. Lángolt a haja és a kabátja Az egyik vasutas azonnal a fiú segítségére sietett, és a saját kabátjával próbálta megfékezni a lángokat. A fiú kabátja és ruhája is égett Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál megerősítette, hogy a fiú állapota válságos. A fiatal életét megmentő vasutas is […]
“Két éve senki sem értette, hogy Ferencváros kiváló rendőrkapitánya, Ámán András miért mondott le a posztjáról, és miért szerelt le. Én sem. Azóta sem tudom” – írta Jámbor András, a térség országgyűlési képviselője szombaton Facebook-oldalán. Elégedettek voltak a munkájával A politikus szerint a kerületben pártpolitikai oldalaktól függetlenül mindenki elégedett volt vele, és más kerületekhez képest is elképesztően jó számokat produkált a bűnüldözés területén. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Két éve szerelt le A volt rendőrkapitány, Ámán András most kitett egy Facebook-posztot, amelyben azt írta, hogy […]
Kilenc személy ellen emelt vádat a Pest Vármegyei Főügyészség, miután egy kórház boncmesterei pénzt fogadtak el temetkezési vállalkozóktól a gyorsabb és szakszerűbb ügyintézésért. A két boncmester 5,5 millió forintot csúszópénzt vehetett át. Lefizették a boncmestereket A két szakember a vád szerint több mint 600 esetben kapott csúszópénzt azért, hogy a vállalkozók számára kedvező időpontban végezzék el a boncolásokat, megkerülve az irányadó sorrendet. A boncmesterek másfél év alatt összesen közel 5,5 millió forint jogtalan bevételre tettek szert. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Boncmester és a vállalkozók kapcsolata A vádirat […]
Kikötözték és brutális módon halálra kínozták a zárkatársukat az egyik budapesti börtönben. Az ügyben most született ítélet. Életfogytiglant kaptak a tettesek. Éheztették és bántalmazták A három elkövető egy zárkában volt elhelyezve egy fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben a későbbi áldozatával. Az I. illetve II. rendű vádlott rendszeresen bántalmazta, és testedző gyakorlatokhoz használta a későbbi áldozatát. 2022. augusztus közepén a tettestársak megtiltották a cellatársuknak, hogy két napig egyen, így éheztetve őt, majd két nap elteltével megparancsolták neki, hogy a zárkában felhalmozott ételből fél órán belül egyen meg nagyobb mennyiséget. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek […]
Lepsény és Szántód között szünetel a forgalom, mert – vihar miatt – fa dőlt a felsővezetékre, melynek következtében egy tartóoszlop is megrongálódott. A helyreállításig a Székesfehérvár és Lepsény között pályakarbantartás miatt közlekedő pótlóbuszok hosszabb szakaszon, Székesfehérvár és Szántód között közlekednek. Forgalmi változás Pótlóbuszok járnak A helyreállítás várhatóan péntek éjfélig tart, amennyiben több idő szükséges a javításhoz, akkor további tájékoztatást adunk a vonatok és a pótlóbuszok közlekedéséről, átszállásokról. Karbantartás a Déliben Márciusban két hétvégén is jelentős karbantartást végeznek a Déli pályaudvaron, így készülve arra, hogy a turisztikai szezon tavaszi indulásától már megbízhatóbb formában legyen a számos dunántúli kirándulóhelyet a fővárossal összekötő főpályaudvart. A március 7-8-ra és 28-29-re betervezett karbantartás […]
Egy fővárosi focipályán sportolt egy 60 év körüli férfi a közelmúltban, amikor hirtelen rosszul lett. Leült a pálya szélére, majd másodperceken belül leállt a légzése. Csapattársai mentették meg az életét. Mentőt hívtak A férfi a pálya szélén ült le, majd röviddel később a földre zuhant, és görcsrohama kezdődött. Csapattársai azonnal a segítségére siettek, mentőt hívtak, és a mentésirányítás utasításait követve megvizsgálták a légzését. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Csapattársai kezdték meg az újraélesztést Miután nem észleltek életjeleket, a mentésirányító azonnal újraélesztésre instruálta a bejelentőket, miközben riasztotta a legközelebbi mentőegységet. A focicsapat tagjai egymást […]
A 15 éves Fehér János a bajai kisfiú eltűnése napján, 2000 májusában egy közeli tanyán dolgozott. Alapvetően egy helyi intézetben élt, de az esztergályos vállalkozó, W. József rendszeresen foglalkoztatta a diákokat. Az utcán cigizett, amikor meglátta Tomit, aki az otthonából tartott biciklivel a közeli vadasparkba. Ami pedig ezután következett, az maga a pokol volt az ártatlan kisfiú számára. Évtizedekig nyomoztak A nyomozás évtizedeken át tartott. A rendőrség ezer és ezer szálat vizsgált meg, látnokok és önjelölt nyomozók tucatjai próbálták megfejteni a titkot, a szülők pedig minden egyes nap az ajtót lesték, hátha Tamás egyszer csak belép rajta. Az ügy a magyar […]
Matolcsy György és fia, Matolcsy Ádám megláthatták a Medián adatait, mely szerint a Tisza párt 23 százalékkal vezet a Fidesz előtt, úgyhogy gyorsan amit csak lehet: Porschékat, festményeket és ki tudja mi mindent konténerekbe pakoltak, hogy Dubajba vigyék. Matolcsy György jegybankelnöksége idején mintegy 600 milliárd forint közpénz tűnhetett el a Magyar Nemzeti Bankból. Magyar Péter szerint ez mindenidők legnagyobb bankrablása, az Orbán-kormány rendőrsége és ügyészsége azonban még mindig nem hallgatott ki senkit. Nagy kérdés, hogy az ellopott NER-vagyon visszaszerezhetőe-e. Juhász Péter elmagyarázta, hogy igen, ráadásul jogszerűen. Az erről készült videót a cikkünk alján nézheted meg. Porschék a konténerekben Konténerekben hordják Dubajba […]
Másodperceken múlt egy négyfős család élete vasárnap délután az M7-es autópályán, amikor a sofőr egy autóban felbukkanó póktól megijedve félrerántotta a kormányt. A kocsi felborult és porig égett, egy 11 éves lány pedig súlyosan megsérült. Kigyulladt egy autó Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó Balatonőszöd térségében, az M7-es autópálya százharmincas kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon. A balatonboglári önkormányzati tűzoltók két vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. Az érintett sztrádaszakaszon forgalomkorlátozás volt érvényben- írta vasárnap délután a katasztrofavedelem.hu. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Megijedt a póktól A személygépkocsi […]
