Félholtra verte volt párját egy nyírbátori férfi, majd a hajánál fogva húzta ki a közeli bozótosba
Puszta kézzel félholtra vertek, majd egy bozótosba vonszoltak egy 31 éves nyírbátori családanyát....

November 11-én újra a belvárosi plébániatemplomban imádkoznak a politikai foglyokért a római katolikus hívek. A Fidesz a kormányváltás óta, a korrupció miatt előzetes letartóztatásban lévő politikusokat politikai foglyoknak tekinti. Többen kerültek börtönbe Szeptember végén két volt kormánytag került őrizetbe: Seszták Miklós, a korábbi nemzeti fejlesztési miniszter és Hankó Balázs, az Orbán-kormány volt kulturális minisztere. Mindkettőjük esetében elrendelte a bíróság a letartóztatást. Sesztákot 12 milliárd forintnyi feltételezett kenőpénz elfogadásával, Hankót pedig a Nemzeti Kulturális Alap támogatásainak szabálytalan felhasználásával gyanúsítják. Októberben Matolcsy György volt jegybankelnököt is őrizetbe vették, majd a bíróság az ő letartóztatását is elrendelte az MNB-alapítványok pénzügyeivel kapcsolatos nyomozásban. Kapcsolódó cikk: […]
Kátai-Németh Vilmos szerint alig egy hónap alatt költött el óriási összeget az Erzsébet-táborok népszerűsítésére az áprilisi választás előtt az Orbán-kormány. A tárcavezető szerint a megrendelések előkészítésében Koncz Zsófia korábbi családügyi államtitkár is részt vett, a reklámkampányt pedig semmilyen szakmai indok nem támasztotta alá. A szociális és családügyi miniszter hűtlen kezelés gyanúja miatt fordult a hatóságokhoz. Feljelentést tett Egymilliárd forintot költött az Orbán-kormány az Erzsébet-táborok reklámozására, alig több mint egy hónap alatt, közvetlenül az áprilisi választások előtt, jelentette ki Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter szombaton, a Facebookra feltöltött videójában. A miniszter a posztban bejelentette, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett […]
Embert gázolt a villamos csütörtök este Budapest tizenegyedik kerületében, a Fehérvári út és a Bocskai út kereszteződésénél – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán. A férfi egyik lába a padka és a villamos közé szorult, miután kiszabadították, mentővel vitték kórházba. A mentésről készült videót cikkünk végén tudod megnézni. Tűzoltók szabadították ki a férfit A fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével megbontották a villamosmegálló korlátját, emelőpárna segítségével megdöntötték a szerelvényt, majd hordágyra fektették és kiemelték az idős férfit, akit a mentőszolgálat munkatársai ezután kórházba szállítottak. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő […]
Egy vállalkozás hitelességét számos tényező befolyásolja. Ilyen például a szakmai reputációja, a...
Embert gázolt a villamos csütörtök este Budapest tizenegyedik kerületében, a Fehérvári út és a Bocskai út kereszteződésénél – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán. A férfi egyik lába a padka és a villamos közé szorult, miután kiszabadították, mentővel vitték kórházba. A mentésről készült videót cikkünk végén tudod megnézni. Tűzoltók szabadították ki a férfit A fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével megbontották a villamosmegálló korlátját, emelőpárna segítségével megdöntötték a szerelvényt, majd hordágyra fektették és kiemelték az idős férfit, akit a mentőszolgálat munkatársai ezután kórházba szállítottak. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő […]
Az ipari környezetben, főként az automatizálás terén fontos szerepet töltenek be azok a...
A héten vették őrizetbe, csütörtökön pedig már le is tartóztatták a budapesti Szőlő Utcai...
Tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Tatabányai Törvényszék azt a...
Amint arról beszámoltunk, szerda délelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Máté Bence, a Bacsó...
Hittanórák után molesztálhatott két kislányt egy katolikus pap Polgáron. A vád szerint az 59 éves...
Kiraboltak két kamaszt november elsején a Józsefvárosban, a Golgota téren. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 17 éves fiú megszólította és veréssel fenyegette meg a fiúkat, amennyiben azok nem adják oda neki a pénzüket. Ezután szabályosan kirabolta a kis kiskorút. Az eset Budapesten, a 7. kerületi Golgota téren történt. Ellopta a pénzüket A két tini megijedt, és átadtak ötezer forintot a követelőzőnek. Ő azonban nem elégedett meg ennyivel, ezért utánuk ment. Bár kést nem vett elő, azt mondta, hogy megszurkálja őket, ha nem adják át további értékeiket – így a pénz mellé egy hangszórót is zsákmányolt. Elfogták a rablót A fiúk […]
Rosszul lett és a klinikai halál állapotába került egy idős férfi szerda reggel a csepeli piac...
Szerda délelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Máté Bence, a Bacsó Beton-Cigánd SE 18...
A nyomozó hatóságok emberkereskedelem, kényszermunka és egyéb bűncselekmény gyanúja miatt...
A 32 éves, magyar állampolgárságú Papp Krisztiánt azzal gyanúsítják, hogy lelőtte a volt...
Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség annak a Németországban elítélt nőnek a rokonai ellen, akik...
42 helyszínen, 14 gyanúsítottat, közel 80 millió forintnyi értéket találtak a készenléti rendőrök...
Kirják János tizenegy éven keresztül ült egy olyan bűncselekményért, amit nem ő követett el. A...
Felborult egy kamion az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Gyöngyös közelében...
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bódvaszilas környékén, egy szlovák rendszámú autóban talált meg a...
Életveszélyes tárgyakat, köztük szöget, csavart és drótdarabot találtak a halloweeni édességgyűjtésen részt vevő gyermekeknél kapott cukorkákban Gyömrőn és a szomszédos Péterin. Már legalább öt érintett gyerekről tudnak a hatóságok, egy gyermek ráadásul orvosi ellátásra szorult. Gyömrő Város Önkormányzata azonnal rendőrségi feljelentést tett, Kisberk Szabolcs polgármester pedig zéró toleranciát hirdetett a gyermekeket veszélyeztető elkövetőkkel szemben. Fémtárgyakat rejtettek a gyermekek édességeibe A felháborító esetről az elsők között számoltunk be itt a Budapestkörnyéke.hu hírportálon. Most kiderült, hogy több gyermek is talált éles tárgyakat a csokikban. Ki lehetett az a szemét, aki azt akarta, hogy a gyerekek szájába szögek, csavarok fúródjanak be? Ezt találgatja most […]
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. június 29-ig elrendelte egy budapesti...
Meccs után, az öltözőben lett rosszul a Nagyesztergár SE egyik játékosa. A focista minden előzmény...
Szerda délután óriási füstoszlop emelkedett a levegőbe Szigetszentmiklóson a II. Rákóczi Ferenc...
Halálos kimenetelű, tragikus baleset történt kedd reggel az M6-os autópálya baranyai szakaszán. A...
Kommandósok csaptak le egy 59 éves balatonalmádi férfira, aki otthonában bújtatta az emberölés és...
Kigyulladt egy elektromos roller akkumulátora Budapesten, egy 5. kerületi lakásban. A Veres Pálné utcában keletkezett tűzhöz a fővárosi hivatásos tűzoltók rohantak, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését. A munkálatok idejére tizenhárom lakót kísértek le a negyedik emeletről, akik ideiglenesen az alsóbb szinteken élő lakóknál tartózkodtak. Tűz a belvárosban A Veres […]
Kigyulladt egy elektromos roller akkumulátora Budapesten, egy 5. kerületi lakásban. A Veres Pálné utcában keletkezett tűzhöz a fővárosi hivatásos tűzoltók rohantak, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését. A munkálatok idejére tizenhárom lakót kísértek le a negyedik emeletről, akik ideiglenesen az alsóbb szinteken élő lakóknál tartózkodtak. Tűz a belvárosban A Veres Pálné utcai társasház negyedik emeleti lakásában keletkezett tűzben az elektronos roller akkumulátora mellett a környezete is lángra kapott összesen mintegy négy négyzetméteren – írta közleményében a katasztrofavedelem.hu. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató […]
Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból. Az idős nő az ablakon keresztül próbált segítséget kérni. Túl hangos volt a zene A túl hangos zene miatt alakult ki vita október 25-én délelőtt egy 46 éves sződligeti férfi és 72 éves édesanyja között. A rendőrség beszámolója szerint az asszony arra kérte fiát, hogy halkítsa le vagy kapcsolja ki a zenét, ám ezt követően a helyzet gyorsan elfajult. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb […]
Kedden délután Budapesten, a Blaha Lujza téren, egy 40 éves férfi egy induló csuklósbusz alá esett. A 7E jelzésű járat áthajtott rajta, a férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Egy közlekedési szakember szerint a buszsofőr nem feltétlenül láthatta a jármű mellett futó, majd megbotló férfit. A rendőrség szabálysértési eljárást indított az ügyben, a sérült állapota pedig a beszámoló szerint kritikus. A busz alá esett Szűcs Brigitta, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a TV2-nek elmondta, hogy a férfi ugyan kommunikált a helyszínen, viszont medence- és belső sérülései életveszélyesek voltak. A mentősök a helyszínen ellátták a sérültet, de kritikus állapotban szállították kórházba. A Budapestkörnyéke.hu a főváros […]
Az egész országot megdöbbentette, amikor pár nappal ezelőtt kiderült, hogy Agárdi Szilvi a világ egyik legritkább betegségében szenved. Az énekesnő egy másik betegségére olyan gyógyszereket kapott, amelynek súlyos mellékhatásai miatt Lyell-szindróma alakult ki nála. Szilvit pokoli fájdalmak kínozzák, test és a nyálkahártyával érintkező bőrfelülete hólyagos, állapota egy megégett emberéhez hasonlít. A szörnyű küzdelmeiről most részletesen beszélt. Betegségéről vallott “A világ egyik legritkább bőrbetegségét diagnosztizálták nálam” – mondta a Facebookra feltöltött videójában Agárdi Szilvia. Az énekesnő egy ágyban fekve beszél arról, hogy milyen drámai változáson ment keresztül a külseje egy bizonyos toxikus epidermális nekrolízis (TEN), vagyis Lyell-szindróma miatt. A Kékvillogó hírportált a friss […]
Halálos baleset történt a 19. kerületi Nagykőrösi út és a Vas Gereben utca kereszteződésében csütörtök hajnalban – erősítette meg az MTI információit a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy 34 éves nő meghalt. Munkagépbe csapódott Úttisztító járműbe hajtott hátulról egy személyautó a 19. kerületi Nagykőrösi úton, a Vas Gereben utca közelében. A baleset következtében a személyautó vezetője beszorult, a fővárosi hivatásos tűzoltók emelték ki. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el. Meghalt egy fiatal nő Az egység emellett mindkét járművet áramtalanítja. A balesethez a társhatóságok […]
Külön járműkategória lesz a KRESZ-ben a motoros roller, tilos lesz azt alkoholos befolyásoltság esetén használni, illetve második személyt szállítani rajta a kormány javaslata szerint – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán szerda este. Időközben megjelent a vonatkozó tervezet is. Új járműkategória kerül be a KRESZ-be „A kormány javaslata szerint a motoros roller külön járműkategória lesz a KRESZ-ben, és speciális szabályok vonatkoznak majd rá: tilos lesz alkoholos befolyásoltság esetén használni, tilos lesz rajta második személyt szállítani. A nagy teljesítményű elektromos rollerek esetében minden esetben tilos lesz a járda használata, kis teljesítményű elektromos rollerek esetében is csak akkor lesz megengedett, ha nincs […]
Pár hét alatt csaknem kilencezer bírságot szabtak ki az M1-es autópályán az újonnan kihelyezett, úgynevezett mosolygós traffipaxok mérései alapján. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az október elején élesített sebességmérők már most közel félmilliárd forintnyi bírságot szabtak ki a gyorshajtó autósokra. Közel kilencezer gyorshajtót fogtak meg az M1-esen Az M1-es autópályán közlekedők az utóbbi időben egyre több olyan intelligens sebességmérővel találkozhattak, amelyek kijelzőjén mosolygós vagy szomorú emoji jelzi, hogy a sofőr betartotta-e a megengedett tempót. A rendőrség friss adatai szerint az M1-esen október 6-tól üzemelnek élesben ezek a berendezések. Az indulás óta eltelt rövid időszakban összesen 8859 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot […]
Pár hét alatt csaknem kilencezer bírságot szabtak ki az M1-es autópályán az újonnan kihelyezett, úgynevezett mosolygós traffipaxok mérései alapján. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az október elején élesített sebességmérők már most közel félmilliárd forintnyi bírságot szabtak ki a gyorshajtó autósokra. Közel kilencezer gyorshajtót fogtak meg az M1-esen Az M1-es autópályán közlekedők az utóbbi időben egyre […]

Hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát azok a bűnszervezetben tevékenykedő elkövetők, akik az állami szervek részére lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat értékesítettek a Covid-19 járvány idején. A pénzügyi nyomozók összehangolt akciót hajtottak végre több helyszínen az országban és külföldi jogsegély alapján Ausztriában október 27-én hajnalban. Egy férfit Ausztriában, európai elfogatóparancs alapján fogtak el, további 11 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kettőt őrizetbe vettek. Az akcióról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. A külüggyel kötöttek szerződést A bűnszervezet irányítói lélegeztetőgépek és egészségügyi maszkok beszerzésére irányuló szerződést kötöttek a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az […]
Hárommilliárd forintot meghaladó hasznot mostak tisztára, majd 660 millió forint adó elkerülésével károsították meg az államkasszát azok a bűnszervezetben tevékenykedő elkövetők, akik az állami szervek részére lélegeztetőgépeket és egészségügyi maszkokat értékesítettek a Covid-19 járvány idején. A pénzügyi nyomozók összehangolt akciót hajtottak végre több helyszínen az országban és külföldi jogsegély alapján Ausztriában október 27-én hajnalban. Egy […]